Az őrült bábja (Jikook) 🔞

24. Fejezet

Jungkook szemszöge.

Amint meghallottam egy bizonyos nevét a hideg futott végig a testemen. Gombóc nőtt a torkomban a szívem a fülembe dübörgőtt, hirtelen löktem félre az alacsonyabb srácot, s húztam le a maszkot az előtte fekvőről. Tekintetem elhomályosult amikor megpillantottam őt élve. Élt itt volt előttem teljes életnagyságban, viszont a düh kegyetlen hulláma is végigsöpört rajtam, mint egy cunami. De haragom félretéve kezdtem el ordibálni...

-JÉZUSOM, HÍVJATOK... HÍVJATOK EGY MENTŐT!!!! Jimin, istenem ta...tarts ki mingyárt itt a segítség...-simitottam puha arcára, amin egy könnycsepp gurult le. Ekkor viszont egy kéz rántott el tőle, majd a földre kerülve néztem az előttem állót.

-Nem vihetjük orvoshoz, kórházba meg pláne nem! - kiabált rám Hobi sírása közepette.

-Jó akkor majd elviszem én!!! - álltam fel a koszos földről és indultam meg felé idegesen. Majd menyasszony pózba felkaptam a csöpp testét és elvittem a furgonhoz, a két jó madár pedig utána sietett.

-Hé... Hé, hova viszed?!? - kiabált utána Taemin.

-Magammal viszem, és senki sem akadályozhat meg benne! - fordultam hátra, Taemin és Hobi felé. Ekkor viszont azok is megjelentek akiket hozzám magammal, s élénk állva, mint egy védőpajzs segítettek elmenni innen. A kis fekete hajú szépségemet beültettem az anyósülésre, majd be is kötöttem őt. Gyorsan át kocogtam a furgon másik oldalára, s beültem a kormány mögé. Padlógázzal hajtottam el onnan, vissza az irodába, semmi sem érdekelt csak is ő. Amint odaértünk villámsebességgel ugrottam ki a kocsiból, majd őt is kiemeltem onnan. Sűrű léptekkel indultam befelé, már a recepció üres volt, és csak egy biztonsági őrt pillantottam meg aki éppen a monitorok figyelte. Jöttömre azonnal felpattant ültő helyéből, majd elem sietett.

-Uram, mi történt? - kérdezte idegesen tőlem.

-Szólj a dokinak, azonnal jöjjön ide!!! Menj MÁR!!! - ordítottam rá, mire vissza szaladt a pulthoz, és egyből telefonálni kezdett. Addig én a lifttel felmentem a legfelső szintre, majd az irodám ajtaját lábbal berúgva siettem a kanapé felé. Óvatosan leraktam rá és mellé térdelve fogtam a kezét. A gombóc egyre nagyobb volt a torkomba, és sehogy se tudtam vissza nyelni, a pumpám pedig a plafont verdeste annyi ideg volt bennem. Másik kezemmel puha arcára simítottam és csak néztem a nyugodt gyönyörű arcát. Olyan volt mintha aludna, de nem... - ekkor nyílt a falap és Dr. Woo lépett be rajta a nagy fekete táskája társaságában.

-Menj innen fiam! - lépett mellém, s odébb is tessékelt, amit szó nélkül hagytam neki, hiszen most Jimin élete fontosabb volt. -Jungkook...kérlek menj most ki. - pillantott rám a válla fölött.

-De miért?!? Itt akarok maradni. - kezdtem el akadékoskodni vele, mint egy 5 éves gyerek.

-Menj ki, nem mondom még egyszer! - fordult felém teljes testtel, s úgy nézett rám szúrós szemmel, mire egy sóhajtás kíséretében elhagytam a helyiséget. A hosszú kihalt folyosón sétáltam fel s alá mint egy őrült. Mikor is akik vele jöttek megjelent ék előttem lihegve.

-Uram! - nézett rám a kis csapat főnöke, s a többiek lehajtott fejjel álltak.

-Mindenki a tárgyalóba. - válaszoltam nekik hűvös hangon, és az említett hely felé vettem az irányt. Amint beléptem a hatalmas üres helyiségbe azonnal a fotelomba huppantam bele, majd kérdőn néztem rájuk. - Tegyétek ki a fegyvereket! - szóltam rájuk ellentmondás nem tűrő hangon, mire tettek amit kértem tőlük. Egy lépést hatraltak, s akkor álltam csak fel ültő helyéből és az asztal másik részéhez léptem. Majd az összes fegyvert átvizsgáltam, de mindenkinek tele volt a tára. Hamar kikaptam az enyémet is és azt is átvizsgáltam, de nekem is megvolt az összes töltény. Dühösen léptem vissza a székemhez, s ültem le gondolkodva. -Láttatok valami furcsát? - kezdeztem fel őket, de mindegyik a fejét rázta nemlegesen. Hamar a whiskeys üveget nyúltam, és öntöttem magamnak egy keveset.

-Uram?! - nézett rám kérdőn Hyugin, mire felhörpintettem az italom.

-Menjetek vissza! És nézetek alaposan körül! Volt még valaki ott rajtunk kívül!!! Addig ne gyertek vissza, amíg nem találtok valakit, vagy valamit. - legyintettem az falap felé, hogy távozhatnak. Mikor már egyedül voltam gondolataim mélyére ástam magam. Vajon kinek állt a szándékában megölni őt? És miért?! - viszont ekkor fény gyúlt a fejemben és azonnal a telefonom után kaptam és Taemint kezdtem hívni, aki három csörgés után fel is vette.

-Jungkook... - Itt a szavába vágtam és nem engedtem, hogy befejezze azt.

-Taemin azonnal gyere ide, és hozd magaddal azt a bájgúnárt is!- szóltam bele a készülékbe, majd válaszát meg se várva rávágtam a telefont. A készüléket az asztalra dobva bámultam ki az ablakon a sötét éjszakába, mire két kopogás rántott vissza a valóságba.

-Gyere... - kiabáltam ki, a kint állónak, amikor is nyílt a falap és a doki lépett be rajta. - Hogy van doki? Túléli? - bombáztam meg a kérdéseimmel.

-Jungkook...- lépett mellém és kezét a vállamra tette. - ... a fiú jól van. Megnyugodhatunk! A golyó nem maradt benne, így csak kitisztítottam a sebét, és bekötöttem. - sóhajtott nagyot, majd mellém ült a másik fotelba. - Viszont volna pár kérdésem. - nézett rám furcsa szemmel.

-Doki most ez nem a legal... - Itt belém fojtotta a szót, és ő kezdett el beszélni.

-Miért nem kórházba vitted?!?! Azt tudod, hogy a felelőtlenséged miatt nagyobb baj is történhetett volna?!?!- jegyezte meg nekem, amire csak bólintani tudtam.

-Gondoltam. De oda nem vihetem!!!

-Miért?! Talán körözik, vagy keresi valaki?! - faggatozott tovább, ami egyre jobban kezdett feldühiteni.

-Nem egyik sem!!! - ráztam a fejem nemlegesen, majd nagy levegőt véve kezdtem bele a mondandómba. - Szóval az a srác, gyakorlatilag mindenki előtt hallott. Érted?! - pillantottam oldalra mellettem ülőre, aki arcán a döbbenet ült ki.

-Mi van?!? Az, hogy lehet?

-Doki ez egy hosszú történet, majd egyszer elmesélem neked is.

-Jól van! Nem nyaggatlak tovább, amúgy bemehetsz hozzá. Már fent van! - szorította meg a vállam, mire felpattantam ültő helyéből és az irodám felé vettem az irányt. Viszont a falap előtt valami belém hasított, és a rosszullét kerülgetett. Mire nagy nehezen összeszedtem magam annyira, hogy lenyomtam a kilincset, és elém tárult gyönyörű barna tekintette. Sűrű pislogása közepette indultam meg felé, majd mellé érve a földre ültem. De nem szólaltam meg, csak néztük egymást néma csendben. A düh és féltés együttes érzése kavargott bennem, mire nagyon sóhajtva én törtem meg a közénk állt csendet.

-Hogy vagy?!? - pillantottam rá, mire kérdésemre csak bólintott egy aprót, válasza gyanánt. - Miért nem szóltál hamarabb, vagy vetted fel velem a kapcsolatot? - hánytam a szemére a dolgokat, de csak elfordítottam a fejét a fal felé, és némaságba burkolózott. - Most végig ezt fogod játszani? - lettem kicsit dühös, és felemeltem a hangom. - Jimin!!! Mondj már valamit!!!! - marta a vállára és ráztam meg kissé, fölé tornyosulva. S ekkor pillantottam meg a sós cseppjeit le gurulni az arcáról. - Azt hiszem könnyekkel minden el van intézve?!? Haa??? - ordítottam a fejébe mire hangosan fel zokogott, viszont ekkor nyílt a falap és Taemin is barátom lépett be rajta Hobi társaságában.

-Hagyd békén!!! - lépett mellém valaki, és indulatosan szólt rám, de cseppet sem érdekelt mit mondott.

Ma itt, és most pontot teszünk ennek a bújócskának a végére!!!

Sziasztok.

Itt is volna a folytatás... 🥰
Igyekeztem vele amennyire tudtam!
Na de előkerült Jimin és Jk is tud róla! Vajon mit fog most tenni Kook? És mi lesz a Taemin Hobi párossal? De a legfőbb kérdés ki húzta meg a ravaszt akkor?!?! 🤔🤔🤔
Várom a teoriákat!
És evvel a résszel szeretnék minden kedves olvasomnak Kellemes Húsvéti ünnepeket kíváni.🐰🐇💜❤️🥰
Millió puszika mindenkinek

FOREVER ARMY. ❤️ ❤️ ❤️