Az őrült bábja (Jikook) 🔞

16. Fejezet

Alig fél óra alatt elkészültem, és már a kocsiba ülve néztem ki az ablakon. Barátom ült a volán mögé, hogy biztos odaérjünk időben a temetésre. A kocsi halk zúgására, s "ringatására" el is szunditottam. Már csak arra riadtam fel, hogy leállt a motor és Taemin keze enyhén rángatja a vállam. Nagy nehezen kinyitottam szemeimet és egy hatalmas parkolóban találtam magam, amikor körbe néztem. 

-Megis jöttünk? - fordultam a másik ülés felé. 

-Igen. - sóhajtott nagyot és csak kifelé bámult a szélvédőn. S ekkor láttam először azt rajta, amit én érzek belül. Megtört a fájdalom miatt, és nem bírja elfogadni a valóságot, amit nekem sem megy. De ilyen az élet, amit ad, azt el is tudja venni játszi könnyedséggel. S ezt el kell fogadnunk, a élet rideg, kegyetlen valóságát, ahol már ő nincs…

Egy nagy levegőt kifújva öltöttem magamra rideg álarcomat, majd komótosan kiszálltam a kocsiból, s neki dőlve gyújtottam rá egy szál cigire. Taemin barátom is követte a példámat, amikor is valami eszembe jutott. 

-Te figyi nem kéne neked most itt lenni! Hiszen Namjoon úgy tudja meghaltál. - pillantottam oldalra barátomra, aki éppen egy nagy adag nikotinos füstöt fújt ki a száján. 

-Tudom…már gondoltam erre. - válaszolt nekem bambán. 

-Na meg velem sem kéne mutatkozz. - szívtam egy nagyot a bűz rudamból. 

-Erre is gondoltam. - dobta el a csikket és rá is taposva indult a bejárat felé. Egyből értettem mit is akar csinálni, így én nyugodtan szívtam tovább a koporsószögemet. Kb húsz perccel később elindultam befelé, s egy nagyobb tömeget véltem felé fedezni, akik feketében gyűltek össze. A pumpa azonnal felment bennem a szín láttán. A tiszteletlen faszok még azt sem tudják melyik ruhát mikor kell felvenni? - kérdeztem magamtól puffogva, amikor is barátom hajkoronáját véltem felfedezni Namjoon mellett. Viszont amikor összeakadtam a tekintetünk a magasabbikkal végtelen harag gyúlt bennem. Egy cinikus mosolyt küldtem felé köszönés gyanánt, aki egyből megindult volna felé, ha Taemin nem fogja le a karjánál fogva, majd húzta vissza magam mellé. Tisztes távolságban álltam meg egy fa árnyékában, és onnan figyeltem a pap utolsó imáját Jimin lelkéért. Könnyek gyűltek a szemembe, de nem töröltem le azokat hagytam hadd folynak le a arcomon. Kezeim ökölbe szorítva voltak magam mellett, s azon gondolkodtam hogyan és hány felé képpen tudnám kicsinálni ezt a félkegyelműt. Nem tartott sokáig a ceremónia, viszont egy idő után azt vettem észre mintha valaki figyelne. Először azt hittem Nam az, de amikor ránéztem csak a fehér koporsót bámulta, amit akkor engedtek le. Feltűnésmentesen néztem körbe, de mindenki lehajtott fejjel állt. Majd pár perc múlva elkezdtek fogyni az emberek, s Namjoon is eltűnt a látóteremből. Jobbra balra kapkodtam a fejem, de sehol sem láttam, csak a sötétített ablakú autókat. Majd nagyot sóhajtva indultam vissza a mi kocsokhoz, s amikor odaértem Taemin már benne ült kilazított nyakkendővel. Szó nélkül ültem be mellé, és indultunk el haza. A visszaúton is csend honolt kettőnk között, amit a volán mögött ülő tört meg. 

-Nam azt akarja, hogy én is segítsek neki a Mambások rajtaütésén. - közölte velem a rideg tényeket. 

-Hát erre rábaszott! - válaszoltam vissza gúnyosan. 

-De amúgy jó ötlet is, játszhatnám tovább a szerepem, így tudnék infókat küldeni neked. - jegyezte meg mindentudóan. 

-Hah persze. És mi lesz velem addig? Baszki rajtad kívül senkit sem tudok elviselni, még néha magamat sem. Úgyhogy a válaszom nem! - zártam le a témát ennyivel. 

-Barom! - súgta maga elé, gúnyosan. 

-Én is szeretlek baszod. - boxoltam a vállába enyhén, mert azért nem akartam kórházba kikötni.