Az őrült bábja (Jikook) 🔞

14. Fejezet

Jungkook szemszöge.

Amint visszajött Jimin, már tették is a hordágyra, és szirénázva indultak a kórház felé. Sokkos állapotomból felocsúdva szaladtam a kocsihoz, majd pattantam be a volán mögé, és padlógázzal száguldottam a mentő után. Senkivel, semmivel nem foglalkoztam, s jó pár piroson is átmentem, mire nagy nehezen odaértem én is. Viszont a mentő már üres volt mire oda értem, így hanyatt homlok rohantam a sürgősségire, ahol megint Namjoonba botlottam. Aki éppen egy széken ülve várta a dokit kezeit tördelve. Nagy léptekkel indultam felé, s mellé érve dobbantottam egyett a lábammal, hogy rám figyeljen. Mire könnyes arccal fordult felém, s szikrákat szóró szemekkel nézett rám. De nem állt fel, nem mozdult, s nem mondott semmit. Idegességemben a zsebemből elő vettem egy szál cigit, és ott a folyosó közepén gyújtottam rá. Közben fel- alá mászkáltam az idegességtől. Mire kb fél óra múlva nyílt az ajtó, és egy kék ruhás pasi lépett ki rajta. Egy személyként léptünk a feltehetőleg orvos elé, majd úgy bombáztuk a kérdéseinkel.

-Hogy van? Rendben fog jönni? Mikor mehetünk be hozzá? - kérdeztük fel egyszerre kórusban az előttünk álló pasit, aki csak lejjebb tolta a szemüvegét az orrán, s úgy nézett ránk.

-Elnézést maguk kik? Én Park Jimin hozzátartozói keresem!- fonta keresztbe a kezeit mellkasa előtt.

-A pasija vagyok! - vágtam rá egyből, mire Nam furcsán nézett rám.

-A család tagja vagyok. - ejtette ki ezeket a szavakat, mire bennem felmerült jó pár kérdés.

-Mióta vagy te a család tagja? - néztem rá idegesen.

-És te mióta vagy a pasija?? - kérdezett fel egyből, galéromba marva.

-Elég legyen ez egy kórház, nem óvoda!!!- sóhajtott nagyot és a kezébe vette a szemüvegét, majd a halántékát kezdte masszírozni.

-Doki!!! Hogy van?? - kezdtem ingerült lenni, mert nem válaszolt egyik kérdésre sem.

-Sajnálom...a páciensnek súlyos sérülés voltak..-tette Nam vállára a kezét és lehajtotta a fejét közben. - Őszinte részvétem! - pillantott fel rám a kék ruhás pasi, majd el lépett mellőlünk. A fülem sípolni kezdett, nem kaptam levegőt, kezeimet mellkasomhoz kaptam, és úgy kezdtem zihálva lélegezni. Elment! Nincs többé!!! Ez nem lehet igaz... Ez...

-Ez nem igaz! - kiáltottam fel kétségbeesésemben és az ajtó elé léptem, viszont pont ekkor jött ki egy nővér, aki utamat állta. - Engedjen be! - ordítottam rá könnyes szemekkel, de csak ne állt félre az utamból..

-Nem mehet be! Sajnálom. - válaszolt a nő nyugodt hangon, mire elpattant bennem valami és a pisztolytartomból kirántottam a fegyverem, majd rá szegeztem. De csak ott állt lecövekelve kezét feltartva. Mire egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül, s két kéz rángott visszább a nőtől.

-Állj már le ember! - ordított rám Namjoon könnyek közepette.

-NEM! ENGEDJ EL BAZD MEG. LÁTNOM KELL... HAGYJ...-rántottam ki magam ennek a fasznak a kezei közül, és indultam újra a falap felé. De újból elém állt, viszont a pisztolyt rá emelve indultam meg felé.

-LELŐLEK BASZOD ENGEDJ... - zokogtam fel, majd térdre rogyva néma bánatomba burkolóztam. Ezt követően istentelen harag gyúlt bennem, lomhán talpra álltam, s vérben forgó szemekkel néztem az előttem állóra. - Ez a te hibád! - mutattam rá a fegyveremmel.

-Inkább a tiéd! Miért kellett ez? Haaa... Miért nem tudtad békén hagyni őt!!! Félt tőled... - kiabálta rám Nam a kérdéseit, ami az egyik fülemben be a másikon ki ment.

-Kinyírok mindenkit! - suttogtam magam elé nevetve. - Kezdem azokkal akik ide juttatták, aztán téged is a föld alá küldelek. NEM NYUGSZOM ADDIG, AMÍG MINDEGYIKŐTÖK MEG NEM HAL! - fenyegettem meg, majd kiviharzottam a kórházból egyenesen a kocsimig. Amint beültem a volán mögé csak a véres kezeimet tudtam bámulni, és újabb zokog görcs jött rám. Fájdalmamban a kormányt kezdtem ütlegelni, majd hátra dőlve ordítottam egyet.

-MIÉRT??? - folytak patakokban a könnyeim végig az arcomon a nyakamon, s az ingem gallérjában találtak megnyugvást. - Még annyi mindent akartam veled csinálni. - szipogtam egyett. - Fogni a kezed és csak sétálni. Randira menni, a közös esték...-tört rám megint a sírás a gombóc pedig egyre nagyobb és nagyobb lett a torkomban, s alig kaptam tőle levegőt. Igyekeztem összeszedni magam ugyanis el kellett induljak haza, és Taemint is elő kell kerítsem. Mindent tudni akarok, hogy mi történt pontosan, és, hogy kik voltak akik ezt tették vele! Gondolataimba merülve az idő múlását se figyeltem, hirtelen telefonom csörgése rántott vissza a rideg valóságba. Csak a kijelzőt tudtam bámulni, amin egy ismeretlen szám viritott, mire nagy nehezen rávettem magam és a zöld ikon felé húztam az ujjam.

-Kook?! Halló... Szólj már bele!!! Hallóóó... - szólt bele egyik emberem a készülékbe idegesen, mire össze kaparva magam válaszoltam vissza neki kemény hangon.

-Mi van?!

-Hol vagy főnök??? Mindegy is itt van Taemin csupa vér mindenhol. - válaszolt még mindig idegesen.

-Micsoda??? - ültem fel hirtelen és néztem körbe, s akkor realizáltam, hogy már pirkad, és még mindig a kórház előtt vagyok. -Sietek vissza szólj Wu dokinak. - ezzel ki is nyomtam a hívást és azonnal indítottam a kocsit. Fékcsikorgatva hajtottam ki a parkolóból, majd vettem haza az irányt. Röpke két óra alatt az cégem előtt álltam meg, és dühösen indultam befelé. A legfelső szintre érve egyből a tárgyaló felé indultam el, a hatalmas kétszárnyú ajtót kivágva léptem be a nagy helyiségbe. Ahol legjobb barátom a kanapén fekve már leápolva pihent. De a hangos ricsajra mindenki felkapta a fejét a bent lévők közül. A doki mellé lépve néztem Taemin nyugvó alakját...

-Hogy van doki? - kérdeztem Dr. Wut.

-Nagy szerencséje volt, enyhe agyrázkódást szenvedett, és kiugrott a válla is, az oldalán volt egy hatalmas vágás, ami szerintem nem a baleset miatt történt. - jegyeztem meg minden tudoan.

-Mikor tér magához?

-Hát adtam neki fájdalomcsillapító meg nyugtatót is. Várnunk kell egy kicsit.

-Értem. - fordítottam hátat nekik, majd második emberemhez lépve súgtam oda. -Hívd fel Felixet. Azonnal jöjjön ide. - majd a bárszekrényhez léptem, s töltöttem magamnak egy pohár Whiskeyt, s egy húzásra le is küldtem.

-Amúgy te jól vagy Jungkook??? - lépett mellé a doki, és a vállamra tette a kezét.

-Ja...-adtam egyszavas válaszom neki.

-Miért véres a kezed??? Meg amúgy amblokk mindened? - fordított magával szemben, s akkor tudatosult bennem ismét a fájó emlék.

-Ez ne...nem az én vérem. - engedtem ki egy reszketeg sóhajt, majd letéve a poharat indultam az ajtó felé, de egy hang megállított benne.

-Koohhk... a fekethe... a Fekete Mamba volt. - nyögte ki Taemin nagy nehezen, s bennem végtelen harag gyúlt a név hallatán.

Mindenki meg fogja bánni, hogy keresztbe tett nekem. Főleg a Mambások, aztán jön Namjoon piti kis bandája. Nem nyugszom addig, amíg akár egy is él közülük!!! Erre megesküszöm...

Sziasztok csajok.
Itt van az új rész. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne publikáljam nektek. 😁😁😁
Millió puszika

FOREVER ARMY. ❤️ ❤️ ❤️