FALLEN

29.rész.

Luna szemszöge:
Az elmúlt hónapokban bejártam a pokol legmélyebb bugyrait. Az idő telik, a napok,hetek,hónapok és egyre tanácstalanabb leszek.
Azóta sem tudom hova tenni, hogy rám támadt a sikátorban...
Pár napja Young-soo titokban felhívott. Elmondta hogy elhagyták az országot, és hogy megpróbálja jobb belátásra bírni Jungkookot. Mást nem árult el róla, hiába kérdeztem... Utálom őt,mégis minden nap várom hogy megcsörrenjen a telefon. Ha nem megyünk el arra a hülye bálra,minden máshogyan alakul...
Taehyung is nagyon aggódik értem, meg persze Jungkook-ért is. Nem sokat beszélünk mostanában, aminek okát nem igazán tudomm
Nem szeretnék eltávolodni tőle. Egyszerűen csak...
Annyira hasonlítanak.
Nem bírja már el a szívem ezt a sok fájdalmat. Szeretne többet beszélgetni velem, ő is eléggé magába fordult. Főleg hogy a testvérei vissza tértek a szülő városukba. Azt mesélte elég messziről jöttek. Ő viszont itt maradt, hogy Jungkook után kutasson és folyamatosan értesítse apját a fejleményekről. Ám eddig nem járt sikerrel. Nem tudjuk hol lehet vagy mit csinál... A legnagyobb kérdés pedig az hogy miért? Lehet hogy sosem tudjuk meg mi történt vele, amiért ennyire feladta önmagát és minket is...
Felemésztenek a gondolatok.
Hmmm....
Ma megyek apuhoz.
Igen...
Ma van a szülinapom. 21 éves lettem...
Nem érdekel különösebben, ahogy semmi más sem.
Apu is tudja, hogy most nem vágyom a köszöntésre, tortára vagy bármely más klisés dologra.
Csak egyedül szeretnék lenni.
De azt mondta hogy nagyon fontos dologról kell beszélnünk.
Így hát el indultam...
Alig értem el a hülye vonatot, még szaladnom is kelett.
Lehajtott fejjel ültem végig az egy órás utat.
Nem akarom hogy bárki hozzám szóljon, vagy csak rám is nézzen. Jungkook szavai mélyen a szívembe hatoltak. Bűnösnek érzem magam,de az okát még most sem értem.
Mikor mérkeztem apu lakására,nemsokkal ezután ő is haza ért:

-Szia kislányom.-Vont karjaiba.
-Szia apu... -Mondtam miközben beszívtam a jól megszokott kellemes illatát.
- Boldog születésnapot. Mostmár igazán felnőtt lettél.- Simította meg hajam, mire én durcálva csak hümmögtem egyet.
- Luna...  Beszélnem kell veled.- Mondta komoly hangon, miközben elengedett és kezeit a vállamra helyezte.
- Mi a baj apu? Miért vagy ilyen komoly? Rám hozod a frászt.- Mondtam mosolyogva hogy oldjam a hangulatot. De ő csak megfogta a kezem és  a kanapéra ültetett.
Leült velem szemben, miközben a kezem nem engedte el.
Megsimította párszor majd azt mondta:
- Amit most elmondok, lehet hogy megdöbbentő és tudom már rég el kellett volna mondanom, de ígéretet tettem az anyukádnak....
-Mi folyik itt apu? - Kérdeztem miközben egyre csak szemeit pásztáztam melyekben könnyek gyűltek.
-Azt mondta... Azt mondta hogy... Csak akkor mondhatom el ha be töltötted a 21.életéved.
-Apu, kérlek... Mond el miről van szó.
-  Tudod... Igazat mondtál akkor..
Nem szenvedtetek autó balesetet... Amire emlékszel... Minden igaz... - Válaszolta Luna apukája elcsukló hangon.
- Ú-úgy érted... Az emlékek amikről azt hittem téveszmék valódiak?? - Döbbent meg Luna.
- Kislányom,tudom hogy nehéz volt neked... De- de megígértem hogy nem mondom el. Tudod hogy mennyire szerettem az anyukád. Sosem lettem volna képes....- Fejezte volna be a mondatát de Luna ekkor átkarolta, és azt mondta:- Semmi baj apukám.... Köszönöm hogy elmondtad. Most legalább már tudom, hogy nem őrültem meg.
Tudom hogy neked is nehéz volt ezt magadban tartani.

Luna apukája magához szorította a lányt.
Sírtak, mégis szívüket melegség töltötte el.
Ám ekkor Luna apukája újra komoly arccal fordult a lány felé.
-Volna itt még egy dolog...- mondta.
-Hmm... Mond csak ennél már nem lehet meglepőbb. -Mosolygott a lány.
- Anyukád rám bízott még egy titkot...
Arra kért mondjam el, hogy mikor eljön ez a pillanat, menj el a családi házunkba. Ott a szobádban az ágy alatt találsz egy dobozt... Abban megleled azt amit annyira keresel.
-H-hogy mi...- Képedt el Luna.
- Nem tudom hogy mire értette, de gondolom már rá jöttél, hogy anyukád nagyon különleges volt. Pont ahogyan te is. Azt mondta hogy mindenre választ kapsz idővel.
-Apu.... N-nem tudom mit mondhatnék...
-Ne mondj semmit... Most az lesz a legjobb ha elindulunk.
- Hahh...-sóhajtott Luna. Apu... Azt hiszem,hogy egyedül szeretnék menni... Ne haragudj..
- Egyedül? De hiszen....
- Semmi baj.-vágott közbe Luna.
Hiszen az imént mondtad, hogy elég nagy vagyok már.- Mosolygott a lány.
- Hmm... Pontosan olyan vagy mint az anyukád. Rendben de azonnal hívj ahogy megérkeztél.- Szögezte le Luna apukája.
- Rendben, megígérem hogy nyomban hívni foglak! Most pedig indulok.
-Kislányom..... Kérlek, nagyon vigyázz magadra. Nem tudom mi lenne velem ha veled is történne valami... - mondta Luna apukája agoddalommal teli hangon.
Nyugodj meg, vigyázni fogok és épségben vissza térek hozzád. Te is vigyázz magadra.- Mondta majd puszit nyomott apukája arcára és elindult.

Útközben....
El sem hiszem hogy ez megtörténik.
Honnan tudta anyu hogy kutakodni fogok? És mit jelent az hogy mindenre meglelem a választ? Talán a látomásaimra gondolt?  Sosem hittem volna, hogy valaha is várni fogom hazatérésem...