FALLEN

38.rész.

Jungkook szemszöge:
El sem hiszem hogy újra itt vagyok... Vele..
Újra láthatom a gyönyörű arcát mely most úgy tűnik kissé megviselt, ugyanúgy tündököl.
Újra hallgatom a hangját,és megérinthetem...
Csak ülök a hotel szobában és nézem ahogy engem bámul,könnyes szemekkel.
Nem tudja abba hagyni a sírást hiába nyugtatom.
Nem tudok megszólalni.
Mit is mondhatnék?
Tényleg meg érdemlem hogy itt legyek? Ezernyi kérdés kavarog a fejemben.
Jól volt eddig?
Hogy teltek a napjai?
Hiányoztam neki?
És vajon...
Szeret még?
Minden egyes könnycseppe a lelkemig hatol.
Egész testem megremeg a gondolattól,értem hullajt könnyeket.
Ártatlanul vizsgálja meggyötört alakom, szemébe bánat, és aggodalom tükröződik.
Percek óta csak nézzük egymást,de sem ő, sem pedig én nem állunk készen erre...  Századszorra is megfogalmazódik bennem a kérdés:Lehet minden ugyan olyan mint régen?
Szívem kihagy egy ütemet, mikor közelebb csúszik hozzám az ágyon.
Kezét az enyémre helyezi, majd lassan megsimítja.
-Jungkook...- Nyöszörgi hallkan.
-Hm? - próbálok válaszolni, de egyszerűen nem hagyja el szó a számat bárhogy is próbálkozom.
A hangja a tekintete, és ő maga...
Túl régóta várom ezt a pillanatot.
Százszor, sőt ezerszer elképzeltem ahogy szorosan magamhoz húzom és elmondom neki, többé sosem hagyom el.
Mégis, most csak egy buta kölyöknek tűnök, aki tudatlanul keresi a szavakat.
-H-hogy érzed magad? -teszi fel az egyszerű,mégis számomra  oly sokat jelentő kérdést.
-Luna,én... - Válaszolnék, de hozzám hajolva szorosan magához ölel. Csak egy dolog jár az eszemben:
Tényleg szeret még?
Nagyot szippantok mámoros Magnólia illatából,majd minden eddigi aggodalmam félretéve válaszolok:
-Hm... Mostmár jól vagyok kedvesem.
- Azt hittem sosem láthatlak többé. -Mondta elcsukló hangon,majd belém folytva a szót folytatta:
-Rettegtem,magányos és szomorú voltam, nem igazán tudom el mondani hogy mi, és ki vagy te nekem... De azt hiszem, nem tudok nélküled élni.

Sosem hittem volna hogy pár mondat ekkora fájdalmat és  egyben boldogságot tud okozni. Le töröltem könnyeit, majd gyengéden meg fogtam állát és a szemébe néztem...
- Bocsáss meg...-suttogtam hallkan,mire ő megrázta fejét és kezemre fogott.
- Semmi baj, megérte várni,hiszen minden egyes nap felkeltem, mert reményt adtál nekem.
Reményt, hogy egyszer újra itt ülhetek veled és foghatom a kezed... Megérte minden egyes könnycsepp,minden aggodalommal teli pillanat. Hiszen csak az számít hogy most itt vagy velem.
-Luna....- Préseltem ki magamból, de minden erőm elszállt szavai hallatán.
Lassan közelebb hajolva vontam életem talán legszerelmesebb csókjába,amit ő is hasonlóképp viszonzott.
Hosszú percekig csak csókoltam öleltem,szerettem,és végre vigyázhattam rá.
Mikor aztán félénken elhúzódott tőlem,ami be kell vallanom egyáltalán nem tetszett, felállt majd zavartan el indult a telefonjáért.
De mit is tehetnék?
Hiszen bármit mond vagy tesz, számomra tökéletes.
Újra leült mellém az ágyra.
Nem néz a szemembe, pontosan úgy mint az első csokunk után.
Gyermeki zavarától,szinte úgy érzem rosszat tettem.
Lassan rám néz,majd hallkan azt kérdezi:
- Nem vagy éhes?
Elmosolyodom, hogyan lehet ilyen ártatlan és aranyos egyszerre?
- Hm... Ehetünk. -Válaszolom miközben mosolyomat senki nem tudná elvenni tőlem.
- Hm. -Egyezik bele. Akkor válassz.
-Adja ki az utasítást mire én a telefonjáért nyúlok.
Még mindig a közös képünk a háttérképe...
Tényleg meg érdemlem ezt a lányt?
Gondolat menetemből kiszakítva,kíváncsian hajol közelebb a telefonhoz.
Nehezen fogom vissza magam, hogy újra meg ne csókoljam.
De nem szeretnék tolakodó lenni, sok időnk van... És tudom, ha rajtam múlik örökké vele maradok.
- Ez jó lesz.-Bökök rá a kedvenc ételére.
Szeme felcsillan,majd mosolyogva válaszol:
- Szóval, nem felejtetted el?
- Hogy is felejtetnék el bármit is ami veled kapcsolatos? Mindenedre emlékszem...- Mondtam miközben úgy tettem mintha még mindig a telefonnal lennék elfoglalva.
- Jungkook... Még mindig pimasz vagy...-Mondta, miközben fejét rázva a konyha felé indult.
Pár perc múlva meg is érkezett ez étel.
Lehelyezte az asztalkára, majd pontosan úgy pakolta ki elém, mint akkoriban.
- Egyél... Sokat fogytál...- Mondta szomorúan.
-Nem hinném hogy fogytam, bár jóval kevesebbnek érzem magam. -Válaszoltam nevetve.
- Ne mondj ilyeneket... Az én szememben sosem leszel kevesebb vagy másabb...
-Hah... -sóhajtottam fel, szavai hallatán.
- Rendben hölgyem...- Válaszoltam, miközben egy adag húst nyomott a számba.
Hirtelen csend telepedett a kis asztalunkra.
Láttam hogy kérdezni szeretne valamit,mégsem teszi.
Közelebb húzódtam,majd bátorítóan megkérdeztem:
- Szeretnél kérdezni valamit tőlem?
Pár pillanat hezitálás után, azt válaszolta:
- Jungkook... Hol voltál eddig? Mit csináltál? És.... Bántottak a sok hülyeség miatt amiről nem is akarok beszélni?
- Szeretnéd ha minden elmesélnék?- Kérdeztem komolyan.
- Hm.Mindent tudni akarok.- Mondta majd a kanapéra húzott.
- Nos... Kicsit hosszú történet lesz,biztosan készen állsz?
- Biztos! Mióta el mentél csak is erre tudok gondolni.- valotta be bánatosan.
- Rendben.- Simítottam hajára.
Akkor elmesélem mi történt velem az elmúlt egy évben...
Szemei ekkor felragyogtak, majd kíváncsian kezdte fürkészni arcom minden rezzenetét.
-Mint tudod....- kezdtem bele nagynehezen.
Mikor vissza tértem a mennyekbe apám,mondhatni egetrengető haragra gerjedt... Sosem féltem semmitől,de a tekintete igazán a lelkembe hatolt akkoriban. Minden egyes hivatalnok azt tanácsolta taszítson le a pokolba, miszerint én vagyok a mennyek szégyene ezért nem érdemlek kegyelmet.
Apám mindig szigorú volt,de sosem volt kegyetlen.
Választás elé helyezett...
- Választás? Miféle választás?-szólalt fel, miközben egyre csak kezeim szorongatta.
-Hmmmm... Így vissza gondolva, amolyan burkolt támogatást nyújtott.
Hiszen hiába vagyok a fia, nem nézhette tétlenül a tetteim következményét.
Viszont semmiképp nem akart letaszítani. Ezért két lehetőséget ajánlott fel.
Az első,hogy  a mennyekbe maradok elzárva, örök vezeklésre ítélve.
A második pedig... Hogy vissza térek a halandó világba, de csak is úgy ha lemondok isteni mivoltomról.
Ekkor Luna maga elé meredt, majd rám nézett miközben szemei könnybe lábadtak.
- Jungkook! Mit tettél?- kérdezte zokogva.
- Luna! Kérlek hallgass végig! - Próbáltam magyarázkodni de ő egyre idegesebb lett.
- Nem! Nem! Ezt nem teheted! Azonnal menny vissza, és maradj ott! Hiszen így, nem leszel halhatatlan és, és...
Megfogtam arcát, majd mélyen a szemébe néztem:
- Kérlek nyugodj meg. Választottam Luna, és én téged választottalak. Ha tehettem volna, rögtön vissza jöttem volna hozzád. De elkellet vonulnom, és minden rossz gondolatot,érzést ki kellet ölnöm magamból.
Most már itt vagyok, és megígérem sosem hagylak magadra többé.
- De...-Folytatta volna,de ajkaim az sajátjára tapasztottam.
-Mint ér az öröklét ha te nem vagy velem? Veled szeretnék maradni. Csak egy átlagos életre vágyom,aminek a részese vagy. Veled megöregedni szeretetben tiszteletben és biztonságban. Sokat kérek hát?
Szemei ellágyultak majd őszintén azt felelte: Jungkook... Szeretlek...

Lassan hajolok ajkaira közelebb húzva magamhoz.
Homályosan látom megdöbbent arcát, végre át adhatom érzéseim melyeket oly régóta elnyomok és titkolok.
Teljesen át adja magát nekem. Én irányítok,miközben minden mozdulatát figyelem.
Érzem ahogy szíve hevesebben dobog,és teste egyre forróbb lesz minden egyes érintésemtől.
Most valami más... Valami megváltozott...
Jobban akarom őt mint eddig bármikor, jobban tetszik a hangja melyet próbál elrejteni. Finomabb az ilatta és ajkainak íze.
Fényesebben csillog a szeme, és kipirult arca most még hívogatóbb.
Testem magától mozdul.
Vadul kezdem el le tépni a ruháit, amin nem lepődik meg. Egész testem bizsereg,minden egyes érzékem, melyek létezéséről eddig tudomásom sem volt,összeolvadt az övével.

Testünk és lelkünk összeforrt, "Szeretlek" hangzott el sokadszorra is ez az egyszerű mégis igaz szó.