FALLEN

35.rész

Miután Namjoon meggyógyította Jungkook sebeit,egy fontos megbeszélésre hivatkozva visszatértek a mennyekbe. Valószínűleg ennyi gond és baj után  Jungkooknak is vissza kell majd térnie a napokban.

Mikor egyedül maradt Lunával ezernyi érzés kavargott benne... Szégyellte magát, szomorú és dühös volt.
Nem mert a lány szemébe nézni azok után, amiket a fejéhez vágott. Hiszen Luna semmit sem tett, ő mégis ellökte magától és ocsmány dolgokat művelt. Lehajtotta fejét miközben a lány, elé lépett. Még mindig nem nézett rá, idegesen gyűrögette vértől és víztől ázott ingje alját. Már éppen szóra nyitotta volna száját ,mikor Luna át karolta miközben fejét a mellkasába fúrta:
- Azt hittem örökre elveszítelek.... - Mondta a lány miközben könnyei hullani kezdtek.
Jungkook megdermedt. Rádöbbent hogy a lány nem haragszik rá, és nem vonja kérdőre hogy miket tett,amíg távol voltak egymástól. Luna ölelése felmelengette szívét. Magához húzta és olyan szorosan tartotta karjaiban ahogy csak tudta. Abban a pillanatban úgy érezte mintha csak egy rossz álomból ébredt volna.
- Luna...- Súgta hallkan... Kérlek bocsáss meg nekem. Én is azt hittem hogy soha többé nem hallgatom a hangod és nem láthatom a mosolyod...
Nem érdemlem meg hogy akár csak a szemedbe nézhessek...- Mondta miközben neki is potyogni kezdtek a könnyei.

- Sss.... Semmi baj Jungkook.... Már vége van. De kérlek ne beszélj így. Nem várom el a bocsánatkérésed, és nem azért mert haragszom... Hanem mert mindennél jobban fáj így látni.. Kérlek ne csináld ezt...

Jungkook szemei tágra nyíltak. Nem értette Luna hogyan beszélhet vele így még ezek után is. Mardosta a lelkiismerete, ezért mlegpróbálta ellökni magától a lányt,de akárhogyan próbálta nem tudta.
- Jungkook...- Kezdett volna bele Luna de Jungkook félbe szakította.
- Kedvesem... Hogyan élhetnék ezek után? Kérlek,mond meg nekem mit tegyek? - Bújt a lányhoz kétségbeesett.

Luna a szemébe nézett majd kedvesen így szólt: - Tudom... Néha nagyon jó érzés elmenekülni a valóság elől. Hiszen amíg elismered hogy kudarcot valottál,nyugodt szívvel bukhatsz el. Nem fog fájni ha más eltapos hiszen saját magadra is rálépsz. Az idő múlásával talál jobb lesz? Nem hiszem...A kudarcod megfogja várni míg ismét talpra állsz, és mikor a legerősebbnek érzed magad, újra a mélybe taszít. Nem baj ha elbuktál, ki nem tette már?  De tudnod kell, akár elbújsz vagy szembenézel vele... Mi már egyek vagyunk... Támaszkodhtsz rám bármi történjék is, mostantól együtt fogunk szembe nézni a nehézségekkel...

Jungkook megszólalni sem tudott, egyre csak zokogott mint egy kisfiú akitől ellopták az édességét.
Szinte mindenét elveszítette de a legfontosabb vele maradt.
És ez bőven elég volt neki. Lassan közelebb hajolt a lányhoz,miközben könnyei egyre csak hullottak,lágy csókot hintett ajkaira.
Megölelte majd szíve minden dobbanásából azt mondta: Szeretlek...

Egy darabig még sírtak,ölelkeztek beszélgettek mikor is Namjoon sietve rohant vissza hozzájuk:
- Hyung! Hát te? Hiszen nemrég mentél el.- Mondta Jungkook meglepetten.

-Jungkook azonnal indultunk kell! A mennyekben teljes a káosz! Mindenki ki van akadva rád... De legfőképpen... Atyánk! Azonnal látni akar.

-H-hogy mi??? - Vágott közbe Luna. De hiszen csak most kaptalak vissza! Nem akarom hogy elmenj!

-Kedvesem... Én sem akarok menni... Hiszen én is csak most kaptalak vissza. - Mondta Jungkook bánatosan...
AISH!!!- Mondta zavartan.
Ezernyi gondolat kavargott fejében. Nincs más lehetősége eleget kell tennie apja kérésének.

Namjoon kérlek vidd őt haza.- Szólt oda testvérének, majd újra a lány felé fordult.

Luna, megígérem hogy hamarosan vissza térek hozzád, és soha többé nem válunk el...- Szorította magához könnyes szemekkel.

Jungkook....- De a fiú hirtelen eltűnt,mintha ott sem lett volna...
Luna felnézett az égre,majd minden erejéből azt kiáltotta: Várni foglak Szerelmem!