FALLEN

30.rész

Luna szemszöge:
Megérkeztem... Nem olyan rég jártam itt Jiminnel, de úgy emlékszem akkor nem volt ilyen visszataszító és elhagyatott ez a hely. Itt nőttem fel,mégis teljesen idegennek tűnik. Habár az állapota éppen tükrözi a lelkem. Elhagyatott, hideg, poros és ijesztő...
Az emeleten van a szobám...
Az ágyam alatt tényleg  ott van az a  doboz?Aish... Nincs merszem felmenni.
Mi van ha igazság zordabb mint gondoltam?
Vagy nincs is akkora gond mint képzeltem?
Mindegy is...
Azt hiszem kicsit rendet teszek,aztán meg nézem...
Anyu hagyta nekem...
Hahh...
Lássunk neki!

Miután leporoltam a szekrényeket, össze söpörtem a faleveleket, amik  isten tudja hogyan kerültek be a házba,felmostam és rájöttem nem tudom tovább húzni az időt...
Bár, már annyira éget a kíváncsiság hogy nem is akarom.
Lassan araszoltam fel a lépcsőn.
Szívem a torkomban dobogott. Megfogtam a kilincset, de percekig nem tudtam rá venni magam hogy bemenjek.
Be kell mennem! Muszáj! - mondogattam magamnak,majd beléptem a szobámba.
Minden teljesen úgy nézett ki,mint mikor apuval el költöztünk.
Eszembe jutott, ahogy esténként anyu történeteket mesél nekem,ahogy énekelt,ahogy minden reggel megfésülte a hajam... Rettentően hiányzik... Ezekkel a gondolatokkal, az ágyam mellé léptem,majd letérdeltem.
Lassan lehajoltam, és megpillantottam a dobozt. A dobozt, ami tizenhat évet várt rám.
Kihúztam,majd lefújtam róla a port.
A kezem remegni kezdett, és a szívem még mindig iszonyatos tempóban dübörgött.
Nagyot nyeltem, majd össze szedve minden bátorságom kinyitottam.
Egy boríték volt benne.
"Luna"- Anyu kézírása.
Gondoltam mikor lassan kinyitottam,gondosan el ne szakítsam.
Le ültem az ágyamra, majd elkezdtem olvasni a levelet, melynek már első sorai könnyeket csaltak szemeimbe:

"Drága kislányom,végre újra találkozunk.Lehet hogy csak egy papír formájában, mégis beszélhetek veled.
Hogy vagy kicsikém? Jól alakul az életed? Sajnos erre nem kapok választ, de bízom benne hogy erős nő lett belőled.
Hiszen annyi mindenen mentél keresztül egészen kicsi korod óta.
Remélem hogy boldog vagy, és hogy sikerült megtalálni a másik feled. - Annyuuu.... Tört ki Luna hangos zokogásban.
Tudom hogy most sírsz,én is sírok miközben a levelet írom.
Az előtt írom, mielőtt elmentünk volna abba csúnya öreg házba.
Kicsikém anyu sok mindent nem mondott el, hiszen még gyerek voltál.
De most elmesélem neked a mi családunk történetét.
Mivel ma vagy huszonegy éves, meggyengült a pecsét.
Gondolom sok fura, és ijesztő dolgot tapasztaltál mostanában... Hm... Próbáltalak meg védeni de a te erőd messze felülmúlja az enyémet.
Már kiskorodban észre vettem hogy ezzel nem fogok elbírni.
El kell hogy mondjam,családunk női tagjai hogy is mondjam örökölnek egy áldást.
Egy áldást mely az életükbe is kerülhet. Egyszer régen a mindenség istene kiválaszott egy fiatal lányt. Megáldotta őt, és rá ruházta a százgyógyítás hatalmát. Tudom nem sokat mond neked a "százgyógyítás" ezért legyen elég annyi hogy a kis istenek élete függött tőle. De mivel a lány, nem érte el a legtisztább és legodaadóbb gyógyítás képességét nem emelkedhetett fel.
Így bár az ereje egy része még maradt, halandóként kellett le élnie életét. Ez a lány a mi ősanyánk volt... Egy idő után a leszármazottai észre vették hogy megvannak átkozva. Lidércek és démonok kezdtek rájuk vadászni. A vérüket akarták, hiszen ha megszerzik olyan erőre tehetnek szert mely még a menyeket is meghódítja. Az áldás egyszeriben átokká vált, egy így öröklődött nemzedékről nemzedékre. Ezért minden papnőnek van egy isteni segítője, aki mindenről tud így megvédheti.- Isteni segítő aki mindenről tud?? T-taehyung?? -Gondolta Luna miközben a sorokat olvasta.
Kicsikém, tudom hogy nehéz megemészteni ezt az egészet de arra kérlek hogy nagyon vigyázz magadra és óvakodj a vörös energiájú démonoktól. Sose kerülj a közelükbe, mindíg hallgass a megérzéseidre.
Mostanra biztosan rájöttél hogy a felaldozás átkát vittem rajtad véghez.
De jól figyelj rám! Ha tehetném százszor is újra csinálnám. Hiszen te vagy a mindenem.Ezt ne felejtsd el!
Búcsúznom kell édes kislányom. Nagyon vigyázz magadra, és.... Mindennél jobban szeretlek!"

Luna zokogott, őrjöngött hiszen az anyukája miatta áldozta fel magát. Fel kellett fognia hogy nem ismeri saját magát, az eddig kialakított kép, élet, és hit, most egycsapásra összetört.
A levelet szorongatta miközben egyre csak azt kiabálta :Miért? Anyu miért kellett ennek így történnie?