1. - Kirishima Eijiro X reader

871 14 14
                                    

Az iskoládba igyekztél, a hideg szél belekapott a hajadba. Megborzongtál. A télnél jobban csak egy valamit utáltál: a hősöket. Miért akar mindenki hős lenni? Így ki végzi el a rendes munkákat? Ráadásul a legtöbben csak a pénz és a hírnév miatt választják ezt a foglalkozást. Büszke voltál magadra, hogy jogot tanulsz, hisz ez nem könnyű dolog. Csak azt sajnátad, hogy pont a te gimid az, amelyik valamiért nagyon fontosnak tartja, hogy tartsa a kapcsolatot a város hősképzőjével, a U.A.-jel. Ráadásul nemsokára -valamikor januárban- lesz a találkozó, amit minden évben megrendeznek, hogy a diákok megismerkedhessenek, és megosszák egymással azt a tudást, ami mindannyiuknak hasznos lehet.
-Ugyan mit tudnának nekem tanítani azok az izomagyú senkik? - gondoltad.
Ám az idő ellen nem tehettél semmit, az ugyan úgy rohant, mint addig.
Az egyetlen támaszpont az volt, amit barátnőd mondott neked: „Biztosan lesznek helyes fiúk is. " Ebben reménykedtél, hisz mint minden kamasz lányt, téged is érdekeltek a fiúk.
Gyorsan eltelt az a kis idő, és be kellett látnod, hogy a megvetés és unottság mellett mégis ott volt benned egy kis izgalom is. Sajnos kiöltözni nem tudtál, mert az iskolai egyenruhát kellett felvenni, de a szempillaspirált most különösen gondosan kented fel, és kivételesen egy kis rúzst is felhasználtál.
De nem volt időd hosszasan nézegetni magad. Sietned kellett, mert, igaz magánbuszt hívatott az osztályfőnököd, de ha nem érsz oda időben, képes és itthagy. És egyre kevésbé vágytál erre...
Sikerült beérned, egy barátnőd mellé tudtál ülni, és a busz elindult. Minden zökkenőmentesen ment, egy óra sem telt el, és megérkeztetek. A U.A. nagyobb volt mint gondoltad, pedig már rengetegszer láttad képeken. Leszálltatok a buszról, és a bejárat felé vettétek az irányt.
-Hogy nem tévednek el? - kacsintott rád a barátnőd, aki melletted sétált.
-Fogalmam sincs - nevettél rá vissza. - Én már most nem találnék ki.
Végül egy hatalmas terembe értetek, ami leginkább egy mozi nézőterére hasonlított. Először nem értetted miért vannak ennyien, hiszen csak az 1. éveseknek kéne itt lenniük, aztán eszedbe jutott, hogy több fajta évfolyam indult, nemcsak hősöket, de feltalálókat és üzletembereket is képeznek. Vagy valami ilyesmi.
Aztán észrevetted, hogy a sort, ahová le kéne ülnötök, már megkezdték. Mivel te álltál legelől, megpróbáltál előre engedni valakit, de az ofőd rádrivallt:
- Siess már [y/n], nem érünk rá egész nap! Ránk vár egy fél iskola!
Ezek után meg sem próbáltál máshova ülni, lehuppantál a fura frizurás hősképzős mellé. Ám mielőtt elfordulhattál volna tőle, kedvesen köszöntött téged:
- Szia! Üdvozöllek a U. A.-ban! Én Kirishima Eijirou vagyok.
Nem szívesen, de udvariasan válaszoltál neki, miközben szemügyre vetted.
- [y/n] vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek! Szuper sulitok van... - Az utolsó szavakat már elég bizonytalanul ejtetted ki, mert ahogy a fiú rádmosolygott, láttad, hogy a fogai térmészetellenesen hegyesek. Ráadásul pirosra festette a haját - mert biztosan festette - és rákent valamit, hogy felfelé álljon. Förtelmes!
- Én is örülök, hogy megismerkedhettünk, és biztos vagyok benne...- de nem tudta folytatni, mert a lámpák lekapcsolódtak, és az előadás kezdetét vette. A U.A. tanárai közül is többen beszéltek, de voltak idegenek is, akik mind azt ecsetelték, hogy a politikusok és ügyvédek hogyan segíthetnék a hősök munkáját, és fordítva.
Ám te nem tudtál figyelni. Arra gondoltál, mit akarhatott mondani a vörös hajú fiú... Kirishima. Nem tudtad kiverni a fejedből a mosolyát, és a hangját.
- Mi ez az érzés? - gondoltat. - Csak nem tetszik nekem...ez?
Nem tudtad megállapítani, hogy a srác figyeli e az előadást, vagy a gondolataiba mélyed, mint te, mert nem mertél ránézni, csak a szemed sarkából pislantottál rá néha-néha.
A "műsor" egy örökkévalóságnak tűnt, és mikor a végén az órádra pillantottál, elképedve vetted tudomásul, hogy már 3 órája gubbasztottál a nézőtéren.

A délután már sokkal jobban telt, sok kedves emberrel megismerkedtél, de a szemeddel folyamatosan Kirishimát kerested. Aztán egyszercsak melléd lépett, és rádmosolygott, úgy ahogy a megismerkedésetekkor.
- Na, hogy tetszett az előadás? - kérdezte tréfálkozva.
- Nem nagyon figyeltem - vallottad be, és nagyon remélted, hogy nem pirultál el. - És neked tetszett?
- Én se figyeltem túlságosan - nevette el magát. - Pedig próbáltam, de a gondolataim folyton elkalandoztak... Bár, tény, hogy nem volt valami izgalmas.
Ezen mindketten nevettetek.
- Hé, nem jössz kajálni Kiri? - kiáltott valaki.
- Dehogynem! - szólt vissza a fiú, majd feléd fordult. -Gyere te is [y/n]-chan! - majd megragadta a kezed és behúzott a tömegbe.

***

Egy parkban sétáltál éppen, mikor ismerős hangot hallottál a hátad mögül.
- [y/n]-chan! [y/n]-chan, várj már meg!
-Szia Kiri! - köszöntél neki. - Bocsi, nem vettelek észre.
Nem ez volt az első alkalom, hogy csak úgy összefutottatok, és egy egyre erősödő barátság alakult ki köztetek.
Bevártad, és együtt indultatok tovább.
- Merre mész? - kérdezte.
- Hazafelé. Nem jössz át? Még úgyse voltál nálunk. - ennek előre örültél, hisz imádtál új barátoddal lógni.
- Hát, miért is ne? Ráérek! - nevetett rád. Aztán hirtelen elkomolyodott, majd egy fa mögé rántott téged.
-Mi az? - kérdezted suttogva, mert érezted, hogy valami történt.
Kirishima a szájára tapasztotta az ujját, majd oda mutatott, ahol nemrég még ti sétáltatok.
Elkerekedett szemmel bámultad a fekete ruhás férfit, aki pisztolyt szorongatott a kezében.
- Egy bűnöző... - motyogtad.
- Elintézem - nyugtatott Kirishima, de erre te megragadtad a karját, és szinte könyörgő hangon folytattad:
- Ki tudja mi a képessége! És és ... pisztoly van nála.
- Csak nyugi! Bízz bennem! És hívd a rendőrséget! - mielőtt megállíthattad volna, előugrott és nekirontott a gonosztevőnek.
Pisztolylövés.
Nem mertél odanézni. Előkaptad a telefonodat, és értesítetted a rendőrséget, de közben mégis odapillantottál, hogy pontosan beszámolhass a történtekről.
A lélegzeted is elállt. Vérre számítottál. De sziklán nem fog a lövés. És Kirishima olyan volt, mint a szikla, kezeit maga elé emelte, és könnyedén hárította a 2. lövést is.

Mire a rendőrség és pár profi hős kiért, addigra Kirishima lefegyverezte a bűnözőt, és hátul összekötötte a kezét a cipőfűzőjével. Szerencsére nem derült ki, hogy mi a gonosztevő képessége, ha van neki egyáltalán.
De neked nem ezen járt az eszed. Kirit nézted, aki ott állt kilyuggatott dzsekiben, izzadtan, és te szebbnek láttad, mint bármikor.
Hát ilyen egy igazi hős gondoltad. Miért is utáltad őket? De nem volt időd végiggondolni, mert Kiri odalépett hozzád és félrehívott.
- Én...én csak annyit akartam mondani...- elakadt, és közben olyan piros lett az arca, mint a haja. Aztán végül mégis kinyögte, bátran, úgy, hogy a szemedbe nézett közbe. - [y/n]-chan. Szeretlek.
Soha nem örültél a képességednek, ám most hálás voltál az égnek, hogy tudhatod, mi hazugság és mi nem az. Mert hála ennek a képességnek, tudhattad, hogy Kirishima nem hazudik. Nem. Szívből beszélt.
- Én is...- suttogtad, de akkor már magához húzott, és megcsókolt. Gyengéden, de szenvedélyesen, és te tudtad, hogy szívből szeret téged.
Végre megtaláltad azt a fiút, aki megérdemli a bizalmadat.

Hát, ennyi lenne az első ilyen sztorim. Nem lett túl jó, meg kicsit hosszú is, de azért remélem élveztétek. Ha van kérésetek, hogy kihez írjak xreadert, kommentben írjátok meg nyugodtan. 😉😊

Anime boys x reader (girl) ♡BEFEJEZETT♡Where stories live. Discover now