Anime boys x reader (girl) ♡BEFEJEZETT♡

11. - Midoriya Izuku X reader (villain)

Szinte tervezés nélkül rátörtetek a kültéri pályán gyakorló U.A.-es diákokra, hisz ritkán nyílt ilyen jó alkalmatok rá, mert láttátok a tanárt, Eraeser Head-et távozni.
Most ott álltatok a rémült tanulók előtt, egyik társad, PingPong kezdte meg a támadást. Teljes erejéből elhajította a kezében tartott ping pong labdát, majd a levegőben megváltoztatta az irányát, hogy szélsebesen száguldott a gyerekek felé. Gyerekek? Hisz egy idős voltál velük, ha nem fiatalabb.
Hirtelen az egyik diák villámgyorsan felugrott, csak egy zöld villanás látszott, majd a levegőben elkapta PingPong képességét, az apró labdát, majd összetörte és bevetődöt az egyik kelléknek használt épületbe.
Mérgesen indítottátok meg a támadást, míg hatástalanított társad előkereste a pótlabdát, és máris előreküldte, meg is előzött benneteket.
Ekkor előugrott egy fiú és előrenyújtott kezéből egy detonációt lőtt, máris megsemmisítve a pingpong labdát.
Bakugo!? - tudtad, hogy valahonnan ismerős, de nem voltál biztos benne, a robbantás viszont azonnal meggyőzött. - És akkor az a zöld villanás...? Nem, nem lehet ő...neki nincs képessége...
Lassítottál és visszahúztad az eddig kiengedett karmaid. A hőstanoncok felbátorodtak és egyesével szedték le a társaidat. Mégegyszer körbepillantottál, majd odarohantál az éplülethez, amibe a "zöld villanás" fiú - mert biztos voltál benne, hogy fiú - elbújt, és beléptél az ajtón.
Hegyezni kezdted macska füleidet. Ismerős szuszogás. Éles szemeddel azonnal kiszúrtad a lábnyomokat. Az emeletre vezettek. Két szökkenés és fent voltál. Végigsétáltál egy folyosón, végül az egyik kisebb szobába belépve megpillantottad a fiút, aki a sarokba húzódott és arcát a térdére hajtotta, így nem láthattad.
- Menj innen! - mondta remegő hangon, majd felemelte a fejét és rádnézett nagy, ragyogó zöld szemével.
- Izuku-kun! - megrendülve álltál alig pár méterre gyerekkori barátodtól. Ugye...ugye nem azért remeg a hangja, mert fél tőled? Nem vagy szörnyeteg...
- Izuku-kun! Ha...ha tudnád mennyire örülök, hogy látlak!
- [y/n]-chan... Mi lett belőled? - kérdezte szomorúan. És igaza volt. Legjobb barátok voltatok 10 évig, míg a szüleid úgy döntöttek, hogy elköltöztök. A költözés után a szülid elzűlöttek és velük együtt te is, a tudtuk nélkül jártál minden felé, mint például ehhez a bűnöző bandához, akikkel most érkeztél. 2 évre rá a szüleid meghaltak, te pedig végleg csatlakoztál a kisstílű gonosztevőkhöz, mert nem akartál árvaházba menni. És most itt voltál, a legjobb barátoddal szemben, és sírtál.
- Úgy...úgy hiányoztál! - törölgetted a szemed. Nem gondoltad volna, hogy pár perc alatt megbánod az elmúlt 4 évedet. Igaz, nem sok mindent tettél, mégis benne voltál lopásokba, kémkedésekbe. - Borzasztóan szégyellem magam! - mondtad ki, amit éreztél. Annyi év után, még mindig teljesen megbíztál Midoryában. - Én...nekem nem volt más választásom!
- [y/N]-chan... Mit gondolsz miért jöttem el? Nem akarok veled harcolni... A rendőrségnek sem akarlak átadni...Én csak...örülök, hogy látlak! - sóhajtott, majd elmosolyodott. Kitárta az egyik karját, te pedig rögtön mellé kucorodtál, a fejedet pedig a vállára fektetted. Úgy hiányzott a közelsége!
- Ki kell valamit találnunk, hogy ne ítéljenek el! Ha azt mondjuk, és ezzel nem hazudunk... - őrült motyogásba kezdett, te pedig csak vigyorogtál rajta. Tényleg csak most érezted, hogy mennyire hiányzott.
- Figyelj, Izuku-kun! - szakítottad félbe, mire kérdőn rád nézett. - Mi lenne, ha én is hős lennék...nem gonosztevő? Változtathatnék! Én...megváltozok a kedvedért! - az utolsó mondatot már szinte könyörögve mondtad.
- Olyan aranyos vagy [y/n]-chan! Hiányoztál! - mosolygott megint, majd - meglepetésedre - magához húzott és egy csókot lehelt az ajkadra.
Nem tudtál mit mondani, csak néztél a gyönyörű szemeibe, majd kibontakoztál az ölelésből.
- Most mennem kell! Találkozzunk holnap 17-kor abban a parkban! - suttogtad és elrohantál. Sikerült elmenekülnöd anélkül, hogy bárki észrevett volna.

Másnap hamarabb érkeztél a "megbeszélt" helyre, mint kellett volna, úgyhogy leültél egy padra várakozni. Egyszerű farmernadrágot és pulóvert viseltél.
Pár perc múlva észrevetted Midorya közeledő alakját. Integettél neki, és ő visszaintegetett. Hát emlékszik még erre a helyre! Mikor kicsik voltatok, mindig játszotattatok bújócskát, kergetőzőset vagy ami éppen eszetekbe jutott.
- Szia! - köszöntél, miközben a földet bámultad.
- Szia! - mondta ő is, hallatszott a hangján, hogy aggódik, de azért lelkes is. Leült melléd a padra és feléd fordult.
- Szóval... Be kéne iratkoznom valamilyen iskolába... Mit gondolsz? - néztél rá kérdőn.
- [y/n]-chan...én örülök, hogy próbálsz változtatni, de ez nem ilyen egyszerű. Rengeteg iratot kell csináltatni, vizsgázni, pénzt keresni...
Szomorúan néztél rá. - De én nem tudok...nem tudok ennyi mindent megcsinálni...
Ekkor megfogta a kezed és a tekintetét a tiédbe fúrta. - Ki mondta, hogy egyedül kell csinálnod? Most, hogy újra találkoztunk...nem akarlak megint elveszíteni! Hidd el, hogy mindenben segíteni foglak! - Mire kimondta ezeket a szavakat, neked könnybelábadt a szemed.
- Izuku-kun... Te... Te tényleg megtennéd ezt értem? - csak úgy patagzottak a könnyeid.
Barátod most nem nézett rád, arca teljesen piros volt. - Persze! Hisz az ember segít annak, akit szeret! - mondta halkan, mire - ha lehet - mégjobban elvörösödött.
- Ó, Izuku-kun - suttogtad és szorosan átölelted, ő pedig viszonozta.
- Menjünk! - szólalt meg egyszer csak Midorya, mire te kibontakoztál az öleléséből és ránéztél. - Először is csináltatunk neked egy személyit! - mondta kedvesen és rádmosolygott.
Felálltatok és egymás mellett indultatok el. - Csináljuk úgy, hogy minden nap elintézünk valamit! - nézett rád,majd válaszra sem várva motyogni kezdett, mire te megint csak mosolyogtál. Úgy örültél, hogy megint van egy olyan barátod, mint Midoriya.

Így teltek el hetek; mindennap megcsináltatok valamit, hogy új életet tudj kezdeni. Hamarosan a jelentkezésed is beadták a U.A.-nek, ők pedig meghívtak egy interjúra és egy vizsgára is. Okos voltál, a macska képességednek köszönhetően pedig könnyedén megoldottad a fizikai feladatokat is.

Az időközben megszerzett albérletedben ültetek Midoryával és a levelet vártátok, amiből kiderül, hogy felvesznek e.
Csengettek. Felpattantatok és az ajtóhoz rohantatok. Kinyitottad. Tényleg a postás volt az.
- Levelet hoztam [y/n] részére - mondta unottan, miközben egy levelet tartott felétek.
- Az én vagyok! - kaptad ki a kezéből, majd bevágtad az ajtót és visszasiettetek a szobába. Lehuppantatok a kanapéra, majd bontani kezdted a levelet.
Olvasni kezdted, Izuku pedig kíváncsian nyújtogatta a nyakát. - Na! Mond már! - siettetett izgatottan.
Végigfutottad a szemeddel a sorokat, majd Izukura bámultál.
- Felvettek!!! - sikítottad és a nyakába ugrottál, ledöntve őt az ülő helyzetből. Fejedet a mellkasára hajtottad és ott pihegtél. Éppen olyan gyorsan vert a szíve, mint neked.
Nagynehezen felült, de nem tolt le téged magáról, így most az ölében ültél.
- Gratulálok [y/n]-chan! - nevetett rád, miközben átkarolta a derekadat. - Hihetetlen, hogy mire vagyunk képesek együtt!
- De csakis együtt! Nélküled semmire nem mentem volna - pirultál el. - Köszönöm! - mondtad és átkaroltad a nyakát. Pár pillanatig csak néztétek egymást, majd közelebb húzott magához és gyengéden megcsókolt. Lassan elváltatok, de Midoriya még nem engedett el.
- Szeretlek [y/n]! - suttogta, majd ismét az ajkadra tapasztotta az ajkát.
- Én is szeretlek, Izuku-kun! - suttogtad a mellkasába fúrva a fejed. - Milyen szerencsés vagyok, hogy olyan barátom van, mint te!
- Igaz! - mosolygott. - És immár olyan osztálytársad is!

Ez ennyi lenne, remélem tetszett! 😊
Köszönöm a több mint 450 megtekintést! ❤️
Továbbra is várom a kéréseket! 😊