Anime boys x reader (girl) ♡BEFEJEZETT♡

16. - Ranpo Edogawa X reader

KooJazmin kérésére 😊

Egy teljesen átlagos szombat volt. Reggel felkeltél, és mivel szükséged volt egy két dologra az ebédhez lesétáltál egy bolthoz.
Éppen egy nagy tábla csokit húzott le neked a kasszás, mikor három rabló toppant elétek.
- Fel a kezeket és ide a pénzt, vagy lövünk! - mutatott rátok a pisztolyával az egyik.
Nem voltál félős, úgyhogy éppen vissza akartál vágni, amikor egy fekete hajú és egy fehér hajú fiú sétált be elétek.
- Azt nem ajánlom! - mutatott a fekete hajú a pisztolyra. Barna köpenyt, és sapkát viselt, szintén barna nadrágja alatt fehér harisnyát hordott, öltönye pedig fekete volt. Az arcát nem tudtad jól megnézni, mert szinte rögtön hátat fordított nektek, de abban biztos voltál, hogy jóképű fiatalember.
A fejér hajú fehér inget és fekete nadrágot viselt, nadrágtartóval.
- Igen? Na és mit csináltok velünk? Hisz fegyveretek sincs! - röhögött az egyik bandita.
- Atsushi-kun! - nézett most a barna sapis a fehér hajúra.
- Máris! - válaszolt a srác és ekkor fény öntötte el, a következő pillanatban pedig már olyan mancsai voltak, mint egy tigrisnek. Előreugrott és pár pillanat alatt lefegyverezte a bűnözőket.
- Szép munka Atsushi-kun! - mosolygott gyerekesen a fekete hajú, majd felénk fordult. - Már nincs semmi baj, mert a különleges képességemmel rájöttem, hogy itt rablás lesz, így a munkatársammal meg tudtuk akadályozni.
- Ez elképesztő! - léptél előre. - Megmentettetek! - mosolyogtál a fekete hajú fiúra. - Tessék, ez a tiétek! - és ezzel a kezébe is nyomtad az eddig idegesen szorongatott csokit.
A fiú csodálkozva nézett végig rajtad, zöld, macska szemeit tágra nyitotta.
- Honnan tudtad? - szegezte neked a kérdést.
- Mit? - rökönyödtél meg, és segítségkérően pislogtál a srác társára.
- Öö Ranpo-san...- értette meg jelzésed "Atsushi-kun". - Mit is?
- Hát, hogy imádom a csokit! Biztosan nagy nyomozó vagy! - közelebb ment hozzád, hogy csak egy fél méter választott el titeket. - Én a Fegyveres Nyomozóiroda nyomozója vagyok, és ahogy a tehetségedet látom, te is lehetnél tag! Hogy hívnak? - hajolt még közelebb, hogy az arcodon érezted a lehelletét.
- [y/n] vagyok - pirultál el.
- Remek [y/n]-chan! Szeretném nyomozó lenni ugye? - mosolygott Ranpo.
- Hát...én...
- Remek! - újongott megint. - Akkor mehetünk is! - karolt beléd és húzni kezdett. Kétségbeesetten néztél hátra Atsushira, de ő csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy nem tud segíteni.
- Hová is megyünk? - kérdezted meg egy idő után, mikor érzékelted, hogy határozott irányba vonszol.
- A Fegyveres Nyomozóirodába, természetesen! Megkérdezzük az Elnököt, hogy felvesz e!
- De én nem vagyok nyomozó! - fakadtál ki.
- Tényleg? - torpant meg Ranpo és alaposan végigmért. - De akkor is biztosra veszem, hogy áldott vagy! És az áldottakra nagy szükség van az Irodában!
- Áldott...? A képességekre gondolsz...? - bizonytalanodtál el, mert nem értetted, hogy ez hogy jön ide. - Képességem az...az van.... De senki nem tud róla! Amúgy mi köze ennek az Fegyveres Nyomozóirodához?
- Az, hogy az Irodában áldott nyomozók dolgoznak! Úgyhogy téged is biztosan felvesz az Elnök!
- Hogy mi? De én vagyok nyomozó, hányszor mondjam még el!? - álltál meg, mikor megint húzni kezdett.
- Azt...azt akarod mondani, hogy nem is akarsz nyomozó lenni?
- Hát...igen - vallottad be, hiába láttad a fiún, hogy megbántódott.
- Ó - elengedte a karod és bánatosan nézett rád.
Nem tudod, mi ütött beléd, talán csak megsajnáltad a fiút, de aztán hozzátetted:
- De azért talán megnézhetném ezt az állást...
- Tudtam én, hogy beleegyezel! - mosolygott megint, és már húzni is kezdett.

...

- Szóval ez itt az Iroda! - vezetett be Ranpo egy barátságosan berendezett szobába egy épület 4. emeletén. - Hello srácok! - integetett az Irodában tartózkodó magas szemüveges férfinek, alacsony, fiatal szőke fiúcskának és fekete fufrus, csinos nőnek. - Ő itt [y/n]-chan, és mostantól az hozzánk tartozik! - tolt téged előre.
- Mii!? - hökkent meg a szemüveges és kérdőn végigmért téged.
- Van képessége és okos is! - veregette meg a vállad Ranpo.
- Miféle képesség? - ráncolta a homlokát a fufrus nő.
- Képes vagyok gyémánttá változtatni bármit, még a saját testemet is, de előbb meg kell érintenem valamit ami már eleve gyémánt... Ezért viselem ezt! - mutattad fel az ujjadon lévő gyűrűt, aminek apró gyémánt volt a közepén.
- Elképesztő! - tátotta a száját Ranpo, te pedig meglepetésedre elpirultál.
- Beszélek az Elnökkel - sóhajtott a szemüveges, úgy tűnt neki is szimpatikus voltál.
- Látos [y/n]! Mondtam, hogy nyomozó vagy! - nevetett újdonsült, hihetetlenül jóképű barátod.

Így történt, hogy még aznap felvettek, hétfőn pedig már oda mentél dolgozni; de csakis Ranpo miatt, mert nem tudtad kiverni a fejedből.

Gyorsan belejöttél a munkába, a társaid szívesen bízták rád ügyeket.
Akkor is ez történt mikor Dazai-nak Ranpoval kellett volna kivizsgálnia egy gyilkosságot:
- Ugye elmész helyettem [y/n]-chan? - kérdezte Dazai, majd válaszra sem várva lelépett.
Úgyhogy Ranpoval ketten indultatok el. Az elmúlt hetekben nagyon jóban lettetek a fekete hajú fiúval, mégis feszélyezve érezted magad mellette: egyértelműen beleszerettél, megmondani viszont nem merted neki, mert, ki tudja, hogy hogy reagál?
- Itt vagyunk - állt meg egy romos épület előtt, amit a rendőrök már elkerítettek. - Bemegyünk - emelte meg nyomozó-igazolványát a rendőrök felé.
Bólintottál és egymás mellett léptetek be a düledező épületbe.
Alig kellett pár métert mennetek és megpillantottátok a hullát.
- Elvágták a torkát - sóhajtottál. - Tudod ki tette?
- Hát persze! - vigyorodott el Ranpo és feltette a szemüvegét, ezután pedig elsápadt. - Gyerünk kifelé! - kiáltott, de elkésett, ekkor valahol bomba robbant és az ekész épület rátok omlott.
Az utolsó pillanatban változtál át és a földre rántottad társadat. Érezted, hogy rengeteg kő és törmelék zuhan rád, de kitartottál és megvédted Ranpot.
Mikor úgy érezted nem esik rád több szikla engedelmeskedtél a fáradságnak, visszaváltoztál és rázuhantál Ranpora, aki aggodalommal vegyes csodálattal nézett rád.
- Megmentettél! - suttogta, miközben magához szorított és felült. Körülötettek az egész ház összedőlt, és egy adag gerenda és tégla fölétek tornyosult, de mindketten láttátok a beszűrődő napfényt. - Elképesztő vagy, [y/n]-chan! Elképesztő! - suttogtott még mindig és nem elég, hogy az ölében ültél, még ölelésébe is vont. Kigyúlt az arcod és megpróbáltad te is megölelni, de ahhoz túl fáradt volt a karod; a képességed használata sokat kivett belőled.
Éppen, hogy csak válaszolni volt erőd: - Örülök, hogy meg tudtalak menteni! Nagyon örülök...! - erre ő egy csókot lehelt a szádra, te pedig a vállára fektetted a fejed, aztán minden elsötétült.

Egy kórházi ágyban ébredtél, melletted egy széken Ranpo ült, és egy zacskó cukorkán csámcsogott.
- Á, hát felébredtél! - mosolygott rád, de nem a megszokott, vidám, gyerekes mosollyal, hanam kedvesen és...és szerelmesen!
- Mi történt? - ültél fel, és próbáltad eltakarni paradicsommá változott fejed.
- Megmentettél! - ült át az ágyad szélére. - Aztán kimentettek minket és ide hoztak, de ez már nem lényeges...Mégegyszer köszönöm! - azzal előrehajolt és megcsókolt, ám ezúttal hosszan és szenvedélyesen.
- Na és - mosolyogtál rá, miközben átölelted - rájöttél ki volt a gyilkos?
- Hát persze! - mosolygott majd átkarolt és eléd tartotta a cukros zacskót. - Kérsz?
- Hát persze! - kacsintottál és kivettél egy cukrot, a szíved pedig hevesen vert, mert Ranpo csak azt kínálja meg, akit szeret...

Na ez ennyi lenne, remélem tetszett! 😊
Köszönöm a több mint 900 megtekintést és majdnem 60 vote-ot ! 😲❤️ Úristen nemsokára meglesz az 1000 megtekintés!
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy olvassátok ezt a sztorit! ❤️
A kéréseket pedig várom! 😊