Fear - Félelem {+18}

🦋12.🦋

Rhys:
Minden alkalommal, amikor kezdem azt hinni, hogy Grace és én közeledünk egymás felé, utána ő annyira bezárkózik, hogy megint visszarepülök a start vonalra. Vagy legalábbis én úgy érzem, hogy visszarepülök oda. Tudom - vagyis remélem - hogy nem szándékosan teszi ezt, de megteszi és ennek mindig az a vége, hogy napokig pörgök a dolgon.
Azok után, hogy Nat szülinapján két napja, belement a táncba, végre megint olyan volt velem, mint a jakuzziban. És láttam, hogy hogyan nézett rám. Egész este perzselt a tekintetével és abból ítélve, ahogy a szemében tűz lángolt, biztos vagyok benne, hogy ugyanaz járt a fejében, mint nekem. Amikor pedig belement a táncba, bíztam is benne, hogy hajlandó lesz engedni a vágyainknak. Tudom, hogy Grace tapasztalatlan és talán seggfej vagyok, de ettől függetlenül, nagyon bíztam abban, hogy velem mer majd szintet lépni. Én másra sem tudtam gondolni, csak hogy miket tennék vele. Attól függetlenül, hogy akkor is nagyon jól éreztem magam, amikor beszélgettünk és táncoltunk, bíztam benne, hogy megtörik a jég.
Ehelyett megint ott tartunk, hogy tartja a távolságot. A buli után este írtam neki egy üzenetet, hogy hazaértek-e biztonságban, de csak egy "igen"-t kaptam tőle és amikor tegnap kerestem, akkor is tömör válaszokban írt csak vissza. Ennek az lett a hatása, hogy a terveim, miszerint a beadandóimon dolgozom, füstbe mentek, mert ahányszor nekiálltam, mindig visszakalandoztam fejben Grace-hez és a táncunkhoz. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen érzés volt a karjaimba zárni és hogy mennyire nagyon meg akartam csókolni. Később a bulin megint távolságtartó lett, de az biztos, hogy nem könnyítem meg a dolgát mostantól az elzárkózással, mert én meg elszántabb lettem. Kedvelem Grace-t, jól érzem magam vele és ahogy mondtam: láttam, hogy hogyan nézett rám, egyre biztosabb vagyok benne, hogy én sem vagyok közömbös a számára, így biztos, hogy nem fogom annyiban hagyni a dolgot. Ha akarnám, sem tudnám, mert valami megmagyarázhatatlan érzés nem hagyja. Lehet ezt férfi egónak nevezni és talán van is benne valami, de a tegnapi nap folyamán rájöttem, hogy lehet, hogy szükségem van rá. Grace az első nő az egyetemen, aki nem olvad el egyetlen mosolyomtól, nem fél beszólni - amikor épp felenged mellettem - és valóban érdeklődik irántam. Amikor kettesben vagyunk, akkor valami furcsa biztonság szerű érzés fog el és ezt még határozottan nem tapaszaltam mással. Tudom, hogy itt az egyetemen nem remekeltem a hosszútávú kapcsolatok terén és nem is vonzottak eddig, de Grace Anderson valamit erősen átállított bennem, mert realizáltam, hogy hiába azért akartam táncolni vele szombaton, hogy a karjaimba zárhassam, megérinthessem és engedhessünk a vágyainknak egy kicsit... valójában ennél több kell belőle. Komolyan meg akarom fejteni, rá szeretnék jönni, hogy mik a démonjai, amikkel küzd, ki akarom deríteni, hogy miért annyira zárkózott és szeretném, ha velem hajlandó lenne átlépni azt a bizonyos határt, ami visszatartja. Ez pedig azt is jelenti, hogy nekem is változnom kell.
Én, Rhys Bolton innentől kezdve monogámiát fogadok, nincs több csajozás, csakis Grace-re összpontosítok.
Valószínűleg baromi nagy fába vágom a fejszémet, és állati nagy kihívás lesz ez a számomra, de minél többet gondolok rá, annál inkább kezdek hinni abban, hogy a sorsnak nevezett fazon, aki az életünket irányítja - vagy akit mi irányítunk, nézőpont kérdése -, okkal lökte Grace-t közelebb hozzám. Lehet, hogy állati nagy baromság ez és valószínűleg, ha a csapattársaimnak, vagy a barátaimnak mondanám ezt, az arcomba röhögnének - na jó, a barátaim komolyan vennének, de halálra cikiznének vele -, de bennem egyre mélyebben bennem van ez az érzés és nem fogom tagadni. Bár az is tény, hogy még egyelőre próbálok rájönni, hogy pontosan mit is érzek. Testileg vonz, az biztos, nagyon is... és szeretek vele lenni, tényleg bírom, kedvelem őt, de kuszák az érzelmeim vele kapcsolatban, totál összezavar a megnyílik-bezárkózik dolgával, így még azért fejtegetem a dolgokat. Ezért is vagyok fent most, már jóval az ébresztőm előtt, mert egyszerűen képtelen voltam aludni.
Mit művelsz velem, Gracie?
Ezt a kérdést a napokban sokszor ismételgettem magamban, de még nem tudtam rájönni.
- Jó reggelt! - lép be a konyhába, kiszakítva a gondolataimból a legjobb barátom.
- Jó reggelt! - biccentek neki a bögrém pereme fölött ránézve. - Mit csinálsz itt ilyen korán?
- Ezt én is kérdezhetném - vigyorodik el -, mi van, abbahagytad a duzzogást?
- Milyen duzzogást? - vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- Tegnap - ül le elém egy bögre kávéval és egy adag kajával - egész nap a szobádban voltál, mint egy hisztis tinédzser, pont úgy viselkedtél, mint Nathaniel, miután Sage megcsókolta részegen, majd másnap elrohant, rémlik? Átmentünk hozzá, hogy észhez térítsük. Gondoltam, hogy rád is rád hívom a srácokat, de tudom, hogy te másképp működsz és nem értékelted volna annyira, neked előbb magadban kell lerendezni a dolgokat, majd úgy is mondod magadtól, hogy mi van, ha kész vagy.
Sosem ismerném be hangosan, de imádom Aident, amiért ennyire tudja, hogy mire van szükségem és hogyan kezelem a dolgokat. Sajnos ő keményebb dió, ő már csak akkor mondja ki, amikor tényleg teljesen kivan és valóban nem tudja hogyan megoldani az adott gondot, de általában ezt én is ki szoktam nála várni. Viszont a hisztis tinédzser túlzás volt, így be is mutatok neki.
- Nem duzzogtam - közlöm, amivel persze csak igazat adok neki, mert pont így reagálna valaki, aki duzzogott és ettől csak még szélesebb lesz a vigyora.
- Persze, hogy nem - bólogat, s próbál komoly képet vágni, de valószínűleg nincs egyszerű dolga, mert állati bénán csinálja - csak elmélkedtél és a beadandóidon dolgoztál, igazad van. Ennek bizonyára semmi köze nincs Grace-hez, akivel Nat buliján úgy össze voltatok hangolva, mint két gitár egy zenekarban.
- Mint két gitár egy zenekarban? - vonom fel a szemöldököm. - Nagyon költői, mi van, a csaj, akivel tegnap voltált, irodalom szakos?
Ezúttal ő az, aki bemutat nekem.
- Láttalak titeket Nat szülinapján táncolni, meg úgy egész éjjel... van szemem, tudod? Észrevettem, ahogy egymásra néztek.
Akaratlanul is elkezdek gondolkodni azon, hogy vajon más is látta-e és Grace ezért reagált szűkszavúan az üzeneteimre, vagy a majdnem csókunk az oka. Automatikusan a telefonomért nyúlok és mire észbe kapok, már bent vagyok a Grace-szel közös levelezésünkben.
- Figyelj, nem akarok erőltetni én semmit - sóhajt fel Aiden, amikor nem reagálok - csak szeretném tudni, hogy más gond van-e, vagy tényleg miatta nem jöttél ki a szobádból tegnap.
Lehet, hogy Aiden a saját gondjait nem osztja meg másokkal, csak a végsőesetben és legtöbbször egy igazi idióta seggfej, aki imád szívatni, de valójában nagyon jó barát és baromira figyel a szeretteire, ezt pedig értékelem benne.
- Nincs semmi gond - biztosítom - tényleg a beadandóimon dolgoztam tegnap és... valóban Grace-en gondolkodtam - ismerem be, s most belőlem szakad ki egy sóhaj. - Összezavar - dörzsölöm meg az arcom, s a tekintetem a beszélgetésünkre siklik. - Tegnap csak egy-egy szóval válaszolt, amikor írtam neki, de nem akarom, hogy annyiban maradjunk, viszont azt sem, hogy azt higgye, hogy nyomulok.
- Akkor mit fogsz csinálni? - biccenti oldalra a fejét Aiden.
Ismét Grace nevére pillantok a telefonomon, majd vissza rá.
- Írok neki - mondom ki, mielőtt végiggondolhatnám és már mozogni is kezdenek az ujjaim a képernyőn.
Én: Jó reggelt, szépségem! Nem tudom, hogy fent vagy-e már, vagy csak később kapod meg az üzenetemet, de tudnod kell, hogy rájöttem valamire.
- Megtudhatom, hogy te hogy-hogy már fent vagy, vagy az egyik kisujjamból szopjam ki? - veszem fel újra a szemkontaktust Aidennel, miután elküldtem az üzenetet.
- Persze, Rómeó, már mondom is - kacsint rám, ismét vigyorogva, amivel megint kiérdemli a középsőujjam. - Készülj fel, mert tuti nem számítasz rá - hajol közelebb és suttogni kezd, mintha valami titkot akarna megosztani velem. - Edzésem lesz - kap be egy falatot a tojásból. - Lassan kezdődik a szezon, jönnek a dupla edzések.
Tényleg, beszéltünk is róla, tegnap, amikor kijöttem valami kajáért, megemlítette, hogy korán megy ma, mert reggel is edzése lesz.
- Basszus, tényleg, mondtad is! Ne haragudj, csak kicsit...
- Máshol jársz - fejezi be helyettem a mondatot. - Egy szürke szemű szépségnél, aki baromi tehetséges a festésben, megértem, valószínűleg én is jobban figyelnék rá, mint rám - kacsint rám újra.
Épp szóra nyitnám az ajkaim, hogy megint bocsánatot kérjek és reagáljak, de a telefonom megrezdül a kezemben, amire felkapom a fejem.
- Válaszolt? - kérdezi Aiden és ha akarná, sem tudná tagadni, hogy mennyire élvezi ezt, bár van egy olyan érzésem, hogy nem is akarja.
- Egy úriember nem telefonozik, amikor beszélnek hozzá - húzom ki magam, de Aiden felhorkant.
- Te, mint úriember, na persze - rázkódik a válla a visszatartott nevetéstől. - Nézd csak meg, engedélyt kapsz rá.
Szívem szerint megint bemutatnék neki, de mivel megadta az engedélyt, a figyelmem azonnal a telefonra koncentrálódik, amin Grace válasza jelenik meg.
Gracie: Neked is jó reggelt! Ne csigázz! Mire jöttél rá?
Nem szuper hosszú regény, de nem is csak egy szavas válasz, ami nagy haladás a tegnaphoz képest. Ráadásul cukkol, amit jó jelnek veszek.
Szerencsére Aiden az a fajta ember, aki nem bánja azt sem, ha csak csendben ülünk egymás mellett, így azonnal válaszolok Grace-nek.
Én: Arra, hogy te kerülsz engem. Összetöröd a szívem ezzel, Gracie. :(
- Majd, ha úgy döntöttél, hogy beszélnél róla, azért szólj - pillant rám a bögréje fölött Aiden, miközben én a mosogatóhoz megyek elmosni a bögrém és a tányéromat, és egy biccentéssel jelzem neki, hogy úgy lesz.
Grace valószínűleg a telefonja közelében van, mert szinte azonnal válaszol.
Gracie: Az egész szombat estét együtt töltöttük, tegnap pedig nem tudtalak kerülni, mert mind a ketten a saját szobánkban voltunk, miközben készültünk az újabb hétre.
Én: Oké, ez igaz, de az üzeneteimet kerülöd!
Látom, hogy látta és el is kezd írni valamit, de aztán ez félbe marad és nem is jön válasz percekig. Csak akkor fut be az üzenete, miután végeztem a mosogatással.
Gracie: Dilis vagy!
Mosolyra görbülnek az ajkaim, mert a válasza alapján arra merek következtetni, hogy megnevettettem, de minimum megmosolyogtattam. De aztán befut a következő üzenete is, mielőtt reagálhatnék erre:
Gracie: Komolyan bánt a dolog?
Nem tudom, hogy mit bírok jobban Grace-ben, hogy zavarba tudom hozni, hogy meg tudom nevettetni, hogy felszabadultnak érzem magam, amikor vele lógok, vagy azt, hogy mindig nagyon figyel arra, hogy ne bántson meg másokat. Éppen ezért nem veszem magamra a bezárkózásait sem, mert tudom, hogy nem kifejezetten nekem szánja és végképp nem akar megbántani sem velük, még véletlenül sem. Képes volt tegnap szinte teljesen levegőnek nézni - vagyis az üzeneteimet - és most mégis azon aggódik, hogy esetleg megbántott ezzel... nem akarom belemagyarázni a dolgokat ebbe, de lehet, hogy tegnap ő is rajtunk agyalt és azon, ami Nat szülinapján volt? Lehet, hogy ezért reagált csak egy-egy szavakkal? Bevallom őszintén, ha erről lenne szó, akkor az még inkább megnyugtatna.
Én: Miért, ha azt írom, hogy igen, akkor ki akarsz majd engesztelni?
Egy kicsit megint megvárat a válaszával, de aztán csak befut:
Gracie: Ha őszintén azt írod, hogy igen, akkor bocsánatot kérek, nem állt szándékomban összetörni a szívét, tanár úr! :(
Akaratlanul is felnevetek, ahogy elolvasom az üzenetét. És elképzelem, hogy bizonyos szituációkban szólít tanár úrnak, amitől megborzongok.
Annyira jó lenne tudni, hogy pontosan mi is játszódik le benne, hogy mit is gondol és érez a szombattal, meg úgy egyáltalán velem kapcsolatban. Nem lenne rossz csak egy kicsit belelátni a fejébe, hogy egy kis minimális fogalmam legyen arról, hogy Grace mit is gondol rólam. Hiszen tegnap még úgy tűnt, hogy nem akar szóbaállni velem, azok után, hogy szombaton felfalt a tekintetével és majdnem csókolóztunk, most pedig úgy írogat nekem vissza, mintha mi sem történt volna, sem a csók, sem pedig az egy napos ignorálás. Őszintén nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem, de az biztos, hogy nem segít abban, hogy dűlőre jussak vele kapcsolatban.
- Látom, nagyon jó lehet az a beszélgetés - jegyzi meg Aiden elhaladva mellettem a mosogatóhoz.
- Néha komolyan meglep, hogy Grace mennyire el tudja rejteni előlünk a valódi énjét - pillantok fel a legjobb barátomra egy másodpercre, mielőtt visszaírnék.
Én: Még át kell gondolnom, hogy ilyen könnyen megbocsájtok-e önnek, Miss Anderson.
Én: Egyébként hogy-hogy ilyen korán fent vagy már?
- Miért, milyen a valódi énje? - érdeklődik Aiden és a hangjából hallatszik az őszinte kíváncsiság.
- Sokkal összetettebb... van egy pimasz énje, amelyik nem fél beszólni, vagy visszaszólni, de közben van egy oldala, amit baromi könnyű zavarba hozni. Grace kicsit olyan, mintha Destinyt összegyúrnánk Melodyval és Sage-dzsel együtt, csak mindegyikükből egy enyhébb változatot. Azért lényegesen enyhébb változatot - biccentek egyet belegondolva. - A lényeg, hogy sokkal másabb, mint amit eddig mutatott és amit mutat általában.
- És téged ez látványosan lenyűgöz - mosolyodik el az arcomat fürkészve. - Persze, nem baj, bírom Grace-t, még ha nekem nem is mutatja úgy meg magát, csak így látni téged új dolog. De határozottan jó.
Szeretnék válaszolni, de Grace új üzenete befut, ami ismét eltereli a figyelmem.
Gracie: Nem tudtam aludni, úgyhogy csináltam reggelit és kávét a lányoknak, meg Natnek, amúgy is be akarok menni az első óra előtt a műterembe, lassan indulunk, mert Naték felajánlották, hogy bevisznek.
A tekintetem visszakapom Aidenre, ahogy elolvastam az üzenetet.
- Mehetek veled a kampuszra?
A legjobb barátom ajkai megremegnek, ahogy visszatartja a mosolyát és a szemén látom, hogy tudja, hogy miért kérdeztem, de nem tesz megjegyzést rá, csak biccent egyet.
- Összeszedem a cuccaim és mehetünk - teszi hozzá, én pedig hálásan bólintok egyet.