Fear - Félelem {+18}

🦋17.🦋

Rhys:
A meccsre érkezve még mindig emésztem magamban Grace szavait. Összefacsarodik a szívem, amiért ilyesmit kellett átélnie és amiért korábban nem értettem, hogy miért ennyire félénk a pasik közelében. Látom magam előtt a fiatal Grace-t, ahogy sírva könyörög az édesanyjának, hogy figyeljen rá. Már kiabál és egyre csak folynak a könnyei, de az anyukája rá se néz. Nem azért, mert gonosz, hanem, mert depressziós. Teljesen összetört. A lelke darabokban és ettől fizikálisan is képtelen bármit is tenni.
Az egyetem alatt volt már pszichológia órám a tanári szak által és az egyik órán érintettük is a depresszió témáját. Éppen ezért tudom, hogy Grace anyukája valóban nem kegyetlenségből tűnt el az életükből, még ha ez külső szemlélőként így is tűnhet. Depresszió esetén a kognitív működésekben is zavar léphet fel és nagyon úgy fest, hogy Mrs. Andersonon is kijött ez a tünet. Ettől még viszont nem fáj kevésbé, ahogy megelevenedik előttem Grace fiatalkorának ezen szakasza. Már teljesen értem, hogy miért tart ennyire a közeledéstől és megértem a félelmét, hiszen az a két ember tűnt el - egyik fizikálisan is, a másik lélekben - mellőle, akiknek a leginkább közel kellett volna lenniük hozzá. Viszont abban nem vagyok biztos, hogy jó, ha ebbe a félelembe begubózik. Éppen ezért azon leszek, hogy segítsek neki, amennyire csak tudok.
Lehet, hogy én látok túl sokat ebbe az egészbe, de szerintem valahol szükségünk van egymásra. Nekem Grace-re, hogy végre megküzdjek egy lányért és rájöjjek, mennyire jó, amikor ennyire közel tudok kerülni egy olyan fantasztikus nőhöz, mint Grace; neki pedig rám azért, hogy segítsek legyőzni a félelmét. Már ha engedi ezt. Igazából egyelőre gőzöm sincs, hogy ezt pontosan hogyan is tervezem és rátelepedni sem akarok. Tényleg tartom magam ahhoz, hogy mindegy, mit kapok Grace-től, azzal megelégszem. De azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülnék még többnek belőle. És ez felvet még egy hazugságot, mert egy részem pontosan tudja, hogy hogyan szeretnék neki segíteni a félelme legyőzésében. Örülnék, ha emelnénk a kapcsolatunkon egyet. Szeretném randira hívni, de nem tudom, hogy ez a héten történtek után mennyire lenne oké neki. Nem szeretném lerohanni vagy hirtelen extra gyors fokozatra kapcsolni vele, de azt tudom, hogy vele komolyan gondolom mindezt. És szeretném bebizonyítani neki, hogy tőlem nem kell félnie, mert a szíve összetörése határozottan nem szerepel a listámon. Azt hiszem, hogy ma, ha lesz pár szabad percünk kettesben az este folyamán, megkérdezem tőle, hogy ez túl nagy lépés lenne-e neki, mert ha valamit megtanultam a szüleim házasságából, akkor az az, hogy az őszinte kommunikáció fontos. Ha Grace azt mondja, hogy ez neki túl gyors, akkor még mindig várhatok, amíg készen nem áll. Ha pedig igent mond, akkor valószínűleg az égig emelkedem lélekben. Bízom benne, hogy nem nagyon van mit veszítenem.
Ez a bizakodás tovább nő bennem, amikor csatlakozunk a lányokhoz a lelátón és mind a hármuk szemében valamiféle huncut fény villan.
- Ezek szerint megint szent a béke? - kérdezi Des mosolyogva Melody bal oldaláról.
Nem tudom, hogy Grace mennyit mondott a lányoknak a héten történt kisebb konfliktusunkról - már ha lehet így nevezni - de valószínűleg nem sokat, máskülönben most nem ülnék itt, mert a lányok kinyírtak volna. Vagy legalábbis a golyóim nélkül lennék itt, mert az biztos, hogy Destinyék letépték volna őket. A jelek szerint viszont valamit mondott nekik és ez furcsa módon kis bizsergéssel tölt el. Emlékszem, hogy nem is olyan rég még nem akarta reklámozni azt, ami köztünk van. Sőt, azt sem akarta, hogy bárki lásson minket együtt, hogy ne kezdjenek el kombinálni. Nagyon sokáig azt sem árulta el a lányoknak, hogy mi történt közte és köztem Aidenék nyaralójában. Valamiért az, hogy már nem fél mesélni kettőnkről, egyfajta megkönnyebbüléssel és örömmel önt el.
- Igen - bólint Grace a barátnőire pillantva, de aztán halvány mosollyal rám néz - megbeszéltük, amit meg kellett.
Annak ellenére, hogy örülök, hogy Grace megbocsátott és végső soron pozitívan jöttünk ki a dologból, nekem még ég a pofámról a bőr, amiért megbántottam. Vagyis az enyhe kifejezés. Állati szarul érzem magam, amiért megbántottam Grace-t, még ha nem is úgy szántam a szavaim és tulajdonképpen azt eredményezte, hogy a mellettem ülő lány megnyílt nekem. Lehet, hogy összességében a végkimenetel jó lett, viszont soha többet nem akarom, hogy miattam egy könnycseppet is ejtsen. Nem akartam megbántani, de megtettem és csakis ez számít. A szándék mindegy, ha neki rosszul esett, amit mondtam. Ezt pedig a megbocsátása ellenére is jóvá akarom tenni.
És ennek hangot is adok:
- Azért én még szeretném kiengesztelni - nézek a Grace balján ülő három lányra, akik elégedetten bólintanak.
Látom, hogy Grace vitatkozni szeretne, így gyorsan témát is váltok:
- Hogy álltak a srácok, amikor eljöttetek? - nézek Melodyra és Des-re.
A lányok beosztották, hogy mikor melyikünk meccsére - és Aiden esetén versenyére - jönnek el szurkolni, amikor mindannyiunknak beindul a szezon. Mivel Will és Hunter ma csak egy szezon előtti edzőmeccset játszik a felkészülés érdekében és mert ma Nate és Nathaniel meccse volt a soros, így a két lány a tesóiktól jött át. Grace mondta, hogy már korábban leléptek otthonról, hogy legalább az első harmadot meg tudják nézni, hiába nincs még tétje a dolognak. Viszont a megbeszéltek miatt, el is kellett jönniük még a vége előtt. A srácokkal azt beszéltük, hogy este elmegyünk a Monolith-ba, így amúgy is meg tudnám az eredményt, de kíváncsi vagyok, hogy a barátaim hogyan teljesítettek, ráadásul témát is tudtam váltani ezzel.
- Vezettünk kettő-nullra. Mielőtt elindultunk, Hunter épp akkor lőtt egy gyönyörű gólt - feleli Mel, de nem tudom nem észre venni, hogy Hunter említésénél nyel egy nagyot.
Tudom, hogy a kettőjük kapcsolata eléggé zavaros. Részleteket egyikőjük sem igazán árult el, de a vak is látja, hogy valami van a háttérben, amiért Melody ennyire elzárkózik a fiútól és amiért Hunter úgy küzd, hogy visszakapja a lányt. Elképzelni nem tudom, hogy mi történt köztük, az idióta haverom legújabb húzását leszámítva, miszerint Nate és ő megegyeztek, hogy versengeni fognak Mel kegyeiért. Nem tudom, hogy melyikük a nagyobb hülye, de azt igen, hogy Melody kicsit sem örült ennek. Így lehet, hogy ez a nyelés most ennek is szólt.
- A Yale-nek esélye sincs a mai meccsen és ha egész szezonban olyan formában lesznek, mint amilyenben ma voltak a mieink, akkor a későbbiekben sem - ragyog fel Des arca büszkén.
Destiny és Hunter ugyan sokszor csipkelődnek egymással és szívják a másik vérét, de elég egyetlen pillantást vetni rájuk, hogy kiderüljön, mennyire szeretik egymást. Most is ezt látom rajta, ahogy a testvérének fontos sportjáról beszél.
- Will említette, hogy az újoncokkal sikerült nagyon gyorsan összeszokni. Ezek szerint a gyakorlatban is bejön az új csapat - gondolkodom, mire Grace a szemembe néz.
- Nálatok sikerült már összeszoknotok? Azt mondtad, hogy kicsit nehézkesen ment az elején, nem?
Jól esik, hogy emlékszik rá, hogy nálunk nem ment olyan simán a munka, mint a hokicsapatunknál. Nem lep meg, hogy Grace ennyire figyel rám, de amikor erről beszéltünk nekik a srácokkal, éppen egy bulin voltunk és ők a lányokkal csúnyán szétrúgták a seggünket billiárdban. Csak mellékesen volt megemlítve, így most, hogy Grace felhozta, bizonyítva, hogy emlékszik, a mellkasom táján bizsergés kezd simogatni.
- Még csiszolódunk, de napról napra egyre jobb. Mire elindul a szezon a jövő héten, már minden jó lesz - mosolyodom el. - Nektek mikor is indul a versenyzés? - nézek végig a lányokon, de a tekintetem folyamatosan visszatéved Grace-re.
Képtelen vagyok levenni róla a szemem. Már nem látszik rajta, hogy sírt, de a szeme még mindig világosabb tőle, mint általában. És ez a szürke szempár abszolút a gyengém.
- Valamilyen kavarodás van a szövetségben, így megcsúsztunk, elég rendesen - válaszol Sage elhúzva a száját. - Két hét múlva lesz az első versenyünk.
- Elcsúsztak a versenyek, de így legalább volt időnk rendesen felkészülni a gyakorlatokkal - szólal meg Des, aki mindig igyekszik pozitívan nézni a dolgokat.
- Alig várom, hogy lássam az új gyakorlatotokat - mosolyodom el és nem tudom nem észre venni, hogy Grace szeme megcsillan.
Erről eszembe jut, amikor először láttuk a lányokat versenyen. Ugyanis nem csak ők járnak ki a mi meccseinkre és versenyeinkre, hanem fordítva is. A legelső alkalommal annyira megdöbbentek, hogy nem csak Hunter és Will vannak ott, hogy képtelenek voltak abbahagyni a mosolygást. Eszméletlen ügyesek voltak, én pedig csak pislogtam egy-két dolog után, amit csináltak. Azóta, hogy láttam őket aznap, mindig alig várom, hogy megint ott lehessek és szurkolhassak nekik a következő megmérettetésen.
Viszont ezen a ponton a beszélgetés félbeszakad, mert a játékosok felfutnak a pályára. Sage szeme szerelmesen megcsillan, ahogy meglátja Nathanielt, esélytelen lenne belőle bármilyen választ kicsalni, teljesen megbabonázza őt a barátja. Elindul a meccs és innentől mi sem szólunk semmit, egészen a negyed végéig, amkor megint kis beszélgetésbe elegyedünk a második negyed kezdetéig.
Kiélvezek minden pillanatot Grace mellett és eszemben sincs elmozdulni mellőle, de a félidőben kénytelen vagyok magára hagyni Destinyvel, mert Mellel és Sage-dzsel egyetemben, muszáj vagyok elmenni mosdóba. Aztán visszafelé még a büfé sorába is beállok valami kajáért, mert hallottam, hogy Grace gyomra már korog. A lányok azt mondták, nem kérnek semmit, így csak kettőnknek vásárolok be és a biztonság kedvéért veszek egy nagy adag pattogatott kukoricát is.
- Hoztam hot-dogot és popcornt - ülök vissza Grace mellé, amikor visszaérek a büfétől.
- Azt hittem, hogy a mosdóba mentél - pillant rám, miközben hálás mosollyal elveszi tőlem a felé nyújtott kaját.
- Ott is voltam, de visszafelé gondoltam, jól esne valami ennivaló.
Grace szóra nyitja az ajkait, de mögötte Des felnevet valamin, amire mind a ketten felfigyelünk. Csak most látom, hogy amíg elvoltam, Destiny beszélgetésbe keveredett két, a rajtuk lévő pulcsi szerint az ellenfél táborát erősítő sráccal.
- Miről maradtam le? - pillantok vissza Grace-re felvont szemöldökkel.
- Csak a szokásosról. Destiny a bűvkörébe vonta a két fiút. Az egyik az előbb még azt is benyögte, hogy átiratkozik a Brightonra, ha akkor Des hajlandó vele randizni - nevet fel a fejét ingatva. - Des hozza az ellenállhatatlan formáját.
A hangjában nincs semmi rosszindulat, gonoszság vagy irigység, de engem elgondolkodtatnak a szavai. Annyiszor hallottam már, ahogy dicséri a barátnőit és arról beszél, hogy Mel és Des hogyan képesek elcsábítani valakit a puszta jelenlétükkel. Többször is hangsúlyozta, hogy elég csak megjelenniük ahhoz, hogy minden szempár rájuk szegeződjön. Ezzel szemben magáról sosem beszélt így. Ez vagy azt jelenti, hogy tényleg észre sem veszi, amikor a pasik rá csorgatják a nyálukat vagy el sem hiszi, hogy ő is képes ilyesmit elérni.
Ami azt illeti... szerintem a kettő valahol hat egymásra.
- Grace, szerinted te milyen hatással bírsz egy férfira? - nézek a szemébe és látom, hogy teljesen összezavarom a kérdésemmel.
- Ez meg mégis honnan jött? - ingatja a fejét értetlenül, mire én Destiny felé biccentek.
- Már többször is hallottam tőled, ahogy arról beszélsz, hogy Des és Melody milyen bűvkörrel rendelkezik. Hogy mennyi pasi esik hanyatt csupán egy pillantásuktól. És hogy Sage-re is hogyan tapadnak a tekintetek. Viszont magadról sosem mondtál még csak hasonlót sem - fürkészem az arcát, ami átvált halvány rózsaszínre a szavaim hallatán.
- Oh - süti le egy pillanatra a tekintetét. - Nos, nekem nincs ilyen szupererőm - feleli halkan, de aztán visszanéz a szemembe és visszanyeri a hangja erejét is. - Ne értsd félre, nincs ezzel baj, tudom, hogy magamnak is köszönhetem. Én sokkal zárkózottabb vagyok, nem kezelem jól a férfiak közeledését, szerintem szinte rám van írva, hogy ne is közelítsenek. Des és Mel csak belépnek egy helyiségbe és minden tekintet rájuk szegeződik, Sage pedig a kisugárzásával hívja fel magára a figyelmet akaratlanul is. Én ehhez túl zárkózott vagyok. Utánam nem fordulnak a pasik úgy, nem vonzom a tekintetüket - vonja meg a vállát, engem pedig teljesen ledöbbent a szavaival.
- De hát gyönyörű vagy, Grace - bukik ki belőlem, mielőtt egyáltalán felfognám. - A leggyönyörűbb nő, akivel valaha találkoztam. Igenis vonzó vagy.
- Tudom, hogy lelkiismeret furdalásod van a héten történtek miatt, ami egyébként felesleges, mert mondtam, hogy igazad volt, de nem kell így törlesztened - rázza meg a fejét megint a hot-dogjába harapva, hogy leplezze a zavarát.
Tény, hogy annak ellenére, hogy szerinte nem kell, én szeretném jóvátenni a ballépésem, de most nem erről van szó, hanem arról, amit őszintén érzek és gondolok.
- Nem törlesztek, komolyan mondom. Komolyan így érzek. Grace, ha belépsz a kampusz ebédlőjébe, a srácok szinte kiesnek az asztal mögül, hogy elkapják a tekinteted. A közös óránkon a férfi csoporttársak folyamatosan feléd nézegetnek és engem gyilkos pillantásokkal jutalmaznak, amiért melletted ülhetek. A pasik a bulikban a gatyájukat igazgatják, ha meglátnak téged. Ha annyiszor ittam volna a hétvégi bulin, ahányszor valaki rád csorgatta a nyálát, mocsok részeg lettem volna. És most tekints el a balhétól Jace-szel, meg attól, hogy leléptünk onnan. A csapattársaim épp csak nem estek térdre tőled, amikor megláttak. És tőled, nem a barátnőidtől. Gracie, a puszta jelenlétedtől olyan gondolatok indulnak meg a fejemben, amiket nem kéne nyilvános helyen gondolnom. Igenis vonzó vagy és gyönyörű. Csak te nem veszed észre a saját bűvköröd. Aki meg a zárkózottságod miatt nem mer feléd lépni, az nem is érdemli meg a társaságod - jelentem ki, s a szavaimtól Grace még jobban zavarba jön.
- Túlzol, Rhys - nyel nagyot, s megint elkapja a tekintetét rólam, bizonyítva, hogy valóban nem hiszi el magáról mindezt.
- Tényleg? - vonom fel a szemöldököm és az ajkaimra magabiztos mosoly szökik. - Lefogadom, hogy nem tűnt fel, hogy az a srác három sorral előttünk már vagy hatszor hátrafordult, hogy elkapja a pillantásod és ahányszor nem sikerült, engem jutalmazott meg az ő gyilkos pillantásával.
Grace kinyitja a száját, gondolom, hogy vitatkozzon velem, de abban a pillanatban pontosan az történik, amit az előbb mondtam. Az előttünk ülő szurkoló megint hátrafordul és egyenesen Grace-re néz. Mivel a lány most figyel, így végre összeakad a tekintetük, amitől a fiú elmosolyodik. Grace zavara ettől még tovább nő, ami látványosan tetszik az idegennek, főleg, amikor visszakap egy szerény mosolyt. De aztán leesik neki, hogy Grace és én mennyire közel ülünk egymáshoz és jön a beígért gyilkos pillantás is az irányomba.
Látom, hogy a mellettem ülő lány nem akarja elhinni a történteket.
- Olyan vagy, mint egy pillangó - gondolkozom el hangosan, mire Grace értetlenül rám kapja a tekintetét.
A szemöldöke is összeszalad, amitől édes kis ráncok jelennek meg a homlokán.
- Mint egy pillangó?
- Igen - vágom rá, de látom, hogy várja, hogy kifejtsem. - Az egyik nap láttam egy képet, hogy a pillangók úgy élik le az egész életüket, hogy nem tudják, mennyire szépek, mert sosem látják a szárnyaikat. Te is olyan vagy, mint egy pillangó. Az én kis pillangóm - simítom meg finoman az arcát, mire belőle kiszakad egy reszketeg sóhaj. - És most, hogy már tudom, hogy ez a helyzet, minden nap emlékeztetni foglak rá, mennyire szép és vonzó vagy.
- A múltkor lemajmoztál, most meg pillangó vagyok - jegyzi meg, hogy leplezze a zavarát, ami még pirosabbra varázsolja az arcát. - Mi az, a tanár úr megragadt az állatoknál? Nem tudom, hogy ezt aranyosnak vagy sértőnek találjam.
Tudom, hogy direkt szól be és én ezt imádom, mert eszméletlenül szeretem zavarba hozni őt. És szeretem, amikor kicsit csípősebb lesz a nyelve, hogy megpróbálja ne kimutatni azt a bizonyos zavarát.
- Egyértelműen aranyos - vágom rá magabiztosan. - Ahogy az is, hogy így leplezed a zavarodat - kacsintok rá, amitől az arcát a vállamba temeti.
- Az agyamra mész, Rhys Bolton! - morogja, mire felnevetek.
- Hát persze, kis pillangó. Térjünk erre vissza, miután helyrepofoztuk az önbizalmad. Még a végén olyan magabiztos leszel, hogy már a puszta kisugárzásodtól is csak úgy tapadni fognak rád a pasik, akik eddig nem mertek lépni feléd.
Erre felemeli a fejét és egyenesen a szemembe néz.
- Azt akarod, hogy tapadjanak rám a pasik?
Nem.
Határozottan nem akarom más srácok karjaiba lökni, de nem is hiszem, hogy sok esélyük lenne nála.
- Az önbizalmadnak lehet, hogy segítene. Végre beismernéd, hogy igazam van - gondolkozom el. - De ha tapadnának rád, akkor sem félnék egy kis versengéstől. Érted bárkivel megküzdök - csúszik ki a számom, amitől Grace arcán ezernyi érzelem fut át, így gyorsan megpróbálom elviccelni a dolgot, mielőtt túl sok leszek neki. - Amúgy sem lenne sok esélyük ellenem, Gracie, hiányozna a képem, ha lecserélnél valakire - biggyesztem le az alsó ajkam, amitől most ő az, aki felnevet és ettől a hangtól nekem forróság önti el az egész testem.
Imádom, amikor megnevettethetem.