Fear - Félelem {+18}

🦋15.🦋

Grace:
Pár nappal azután, hogy Rhys meglepett a nálunk való felbukkanásával, az egyetem műtermében ülök, hogy kifessem magamból mindazt, amit ezzel az egésszel kapcsolatban érzek. Túl sok minden tombol bennem emiatt, ilyenkor pedig festenem kell, hogy lenyugtassam a lelkem.
Még mindig alig fogtam fel a történteket. Nem is tudom, hogy mi lepett meg jobban, hogy megjelent nálunk, hogy miattam lemondott a csajozásról, hogy a reakcióm elbizonytalanította, hogy emiatt elment Nathanielékhez tanácsot kérni, vagy hogy mindezt bevallotta nekem, amikor telefonáltunk. Bár az is ide sorolható, hogy mennyire könnyedén beszéltem vele következő filmezős alkalomról, mintha mi sem lenne természetesebb.
Ijesztő, de vágyom is arra a bizonyos következő alkalomra, mert - azt leszámítva, hogy az otthoni cuccom ellenére teljesen zavarban voltam - jól éreztem magam vele és biztonságban. Jól esett, hogy őszintén érdeklődött a napom felől, elmondta, hogy neki milyen volt és közben biztonságot sugallt, ahogy a karjaiban tartott. Talán még sosem éreztem ilyen szintű nyugalmat és sérthetetlenséget, mint vele aznap este. Ha pedig eszembe jut, amiket mondott arról, hogy mindenképp engem választana a meztelen lányok helyett, gyorsabban kezd verni a szívem. És közben megjelenik bennem a félelem is.
Azt mondta, hogy megelégszik a barátságommal is, de mi van, ha mégsem, mert egy idő után megun és elveszítem? Vagy, ha éppen ellenkezőleg, több alakul ki köztünk?
Félek, hogy elveszítem, de valahol attól is, ha nem, hiszen mind a két esetben összetörhet a szívem. Így, vagy úgy, de megtörténhet, erre pedig nem állok készen. Nem akarom, hogy ő törje össze, mert kezd annyira fontos lenni, hogy nem bírnám elviselni, ha csalódnom kéne benne, közben viszont képtelen vagyok elhallgattatni a kis hangot a fejemben, ami azt kántálja, hogy talán Rhys az, aki segíthet legyőzni ezt a félelmet és rengeteg kétséget, ami bennem van. Bárcsak tudnám, hogy ez a kis hang a balomon ülő ördöghöz, vagy a jobbomon lévő angyalhoz tartozik.
Lehetséges, hogy egyszerre mindkettőhöz?
Hisz a biztonság érzete inkább az angyalé, de a vágyak, amik egyre gyakrabban ébrednek bennem Rhysszal kapcsolatban, egyértelműen az ördögé. Viszont egy biztos: bármelyiket nézem is, mind a kettő a fiú irányába vonz.
- Mit művelsz velem, Rhys Bolton? - szakad ki belőlem egy mély sóhaj, miközben kikeverem a színeket, amikről úgy gondolom, hogy leginkább leírják, amit érzek és közben passzolnak az éghez.
Mindig is szerettem nézni az eget, mert szerintem csodálatos, hogy milyen színeket tud produkálni. A galériám tele van arról készült fényképekkel, amik persze teljesen nem adják vissza soha a valóságot, de azért próbálkozom. Komplett színkavalkádok jönnek létre és sosincs két egyforma, mégis van benne valami állandó. Nagyjából így vannak az érzéseim Rhysszal kapcsolatban is. Teljes kavalkád, sosincs két egyforma reakció, mégis vannak bizonyos érzelmek, amiktől állandónak nevezhetem ezt a zűrt magamban. Néha vihart kavar, máskor kisüt bennem a nap általa. Lényegesen nagyobb hatással van rám napról napra, mint azt anno a jakuzziban szerettem volna. És valahol éppúgy függőséget okoz, mint a naplementék csodálása. És pontosan ezt kell ma megörökítenem a vásznon, hogy kicsit lehiggadjak legbelül.
Nem szoktam különösebben örülni annak, hogy ha nincs tanár és elmarad egy óránk, de ma kifejezetten jól jött, mert így teljes nyugalomban kifesthetem magamból ezt a rengeteg érzést, mielőtt el kell indulnom a munkába.
A festéshez legtöbbször használt lejátszási listámat halkan elindítom és hagyom, hogy a kezem önálló életre keljen. Miközben az eredeti előadóval együtt dúdolok, elkezdem megfesteni a vizet, amivel az ég majd találkozni fog a terveim szerint, de nem sokáig vagyok egyedül a teremben, mert csak az első dal megy le, amikor kopognak, s a következő pillanatban be is lép a fiú, aki miatt itt kötöttem ki ma.
Ahogy rám villantja a mosolyát, a szívem bukfencezni kezd a mellkasomban, jelezve nekem, amivel a lányoknál lebuktam a hétvégén: hogy Rhys komolyan bejön.
- Reméltem, hogy itt leszel - szólal meg becsukva maga mögött az ajtót.
- Te követsz engem? - nézek rá felvont szemöldökkel, de képtelen vagyok nem mosolyogni. - Vigyázz, Rhys, kezdesz átmenni őrült zaklatóba.
- Bocs, szépségem, de nem tudok betelni veled, ez van - indul el felém nevetve. - Maradj csak - szól rám, amikor fel akarok állni, hogy megöleljem. - Különben is tudjuk, hogy jobban élvezed a festést, ha én is itt vagyok veled.
Valamiért melegséggel vegyes csalódottság jelenik meg bennem, mert tiszteli, hogy épp alkotok, de nem akar ölelést. Csak egy újabb kettősség, amit ő vált ki belőlem, azt hiszem.
Ám rögtön megnyugszom, ahogy belép mögém és hátulról átölel. Az isteni mentás-citrusos illata megbódít. Annyira, hogy a szabad kezem magától mozdul és tartja körülöttem Rhys karjait.
- Szerény vagy, mint mindig - szólok be neki, de az a baj, hogy valahol igaza van.
Ugyan az általa megint felkavart és összezavart érzéseimet szeretném kifesteni magamból ebben a lyukasomban, de mégis cigánykerekeket hányok fejben, amiért meglepett most.
Azt hiszem, hogy nagy bajban vagyok és ez a tény összeugrasztja a gyomrom. Mégsem vagyok képes elengedni őt. Még nem.
- Ha szeretnéd, vagy sok vagyok, akkor elmegyek - néz rám a vállam fölött, amitől túl közel kerül az arca az enyémhez. - Csak gondoltam, hogy megleplek és az óra után eldoblak a melóba, mert írtad, hogy nincs nálad a kocsi ma. De csak szólj és magadra hagylak, ha erre van szükséged.
A tekintetem az ajkaira siklik, amikre olyan könnyű lenne most ráhajolnom. Szinte fizikai fájdalmam van, hogy ellenállok ennek a vágynak, de megteszem. Nem állok készen egy ekkora lépésre, még ha a szívem el is olvadt a szavaitól. Még sosem csókolóztam és nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy ezen most változtassak, bármennyire is vonzanak Rhys férfiasan telt ajkai.
Nagyot nyelek, hogy összeszedjem magam és el tudjam szakítani a tekintetem a párnáiról.
- El akarsz... - meg kell köszörülnöm a torkom, mert hirtelen berekedtem, így újrakezdem. - El akarsz vinni a munkába?
- Sőt, ha elfogadod, akkor az edzésre is utána - bólint mélyen a szemembe nézve.
- Nem kérhetek ilyen tőled, Rhys - rázom meg a fejem, de ő csak elmosolyodik.
- Te nem is kértél, én ajánlottam fel. Elviszlek a melóba, visszajövök az edzésemre, aztán eldoblak a tiédre.
- Neked nincs ennél jobb dolgod ma? - kérdezem teljes zavarban, de aztán rájövök, hogy ez a kérdés bántón is lejöhet, így igyekszem korrigálni. - Mármint... biztosan van fontosabb dolgod, mint velem furikázni. Nem úgy értettem, hogy...
- Nem kell magyarázkodnod, Gracie, tudom, hogy nem úgy értetted - simogatja meg a kezem, amitől rájövök, hogy még mindig ölelkezünk és a kezem az övében van közben. - És amúgy is így terveztem a mai napom, szóval nincs más dolgom. Reméltem, hogy a félreértésünk után el tudunk tölteni egy kis időt nyugiban kettesben. Az elmúlt napokban mind a kettőnknek volt dolga bőven, így csak a messenger maradt, változtatni akartam ezen. Amennyiben neked is megfelel.
Olyan szinten zavarba jövök, hogy szerintem pipacspiros lesz az arcom és ha a szívem eddig nem, most biztos, hogy forró masszává olvadt a mellkasomban.
- Kezdek aggódni érted - próbálom elviccelni, hogy leplezzem a zavarom. - Lemondasz a csajozásról, engem akarsz hordozni A-ból B-be, nem mész bulikba, hogy velem legyél és folyamatosan meglepsz a felbukkanásaiddal. Biztos, hogy nem vagy beteg?
Rhys hevesen fürkészi az arcom, de nem úgy néz ki, mint akinek kicsit is megrendült a magabiztossága.
Az ajkai lassan elindulnak felfelé.
Az arcára van írva, hogy tudja, hogy a zavaromat akartam ezzel a beszólással leplezni és hogy ezért nagyon büszke magára. Tisztában van vele, hogy mit ért el nálam ezzel az egész kis tervvel és azzal, hogy nem köntörfalazott annak a kimondásával.
Lehet, hogy olykor elbizonytalanítom egy kicsit, de teljesen sosem veszti el a magabiztosságát és pontosan tudja, hogy ezzel mennyi mindent el tud érni, ha akar. Ezért is olyan veszélyes. És nem is olyan régen még ezért igyekeztem minél jobban elkerülni vele az olyan helyzeteket, amikor kettesben maradunk. De nem könnyítette meg a dolgom és most határozottan bekerültem Rhys Bolton bűvkörébe. Az egyetlen dolog, ami ezzel kapcsolatban nyugtat, hogy talán én vagyok az első lány, aki képes volt minimálisan is elbizonytalanítani. Na, meg, hogy értem képes volt lemondani a csajozásról, amikor még semmit nem mondtam neki biztosra kettőnkkel kapcsolatban. Már ha lehet egyáltalán kettőnkről beszélni.
- Teljesen egészséges vagyok, szépségem, emiatt nem kell aggódnod - nedvesíti meg az alsó ajkát a nyelvével, amitől a tekintetem ismét arra siklik és megborzongok.
Muszáj vagyok elfordítani a fejem, mielőtt hülyeséget csinálok, aminek az eshetősége fennáll, ha Rhys még sokáig van ilyen közel hozzám és hívja fel a figyelmem a szájára.
- Akkor csak szimplán megbuggyantál - felelem visszafordulva a vászon felé. - Nem talált el egy labda az egyik edzésen?
Szeretem Rhysban, hogy pontosan tudja, hogy ezekkel a beszólásaimmal nem akarom megbántani. Azt már kevésbé, hogy rájött valószínűleg, hogy a zavaromat akarom leplezni ilyenkor, de azt hiszem, hogy ennyi jár neki.
Szerencsére most sem veszi magára, hanem felnevet, miközben lassan elenged, hogy tovább tudjak festeni.
- Nem, nem talált el és különben is tudod, hogy sisak van rajtunk, nem okozhatott volna komolyabb károsodást semmiképp, ha ez történt volna - tájékoztat jókedvűen.
Az én testem viszont egyáltalán nem lesz jókedvű, mert ahogy a karjai már nem ölelnek, olyan hiányérzet önt el, hogy szinte beleremegek. De ezt igyekszem nem kimutatni. Már így is elég magabiztos és ezt a következő megszólalásával is jelzi nekem:
- De azt, hogy elpirultál és hárítasz, na meg, hogy még nem zavartál el, betudom annak, hogy örülsz a jelenlétemnek és tetszik az ötletem a furikázásról és kettesben levésről.
- Maradhatsz - pillantok rá és egy száraz, tiszta ecsetet veszek a szabad kezembe - ha mindezt nem dörgölöd az orrom alá - csikizem meg az orrát, amitől a szája megint mosolyra húzódik.
- Majd igyekszem - ígéri, aztán a készülő festményemre néz. - Szép lesz.
- Még sehol nem tartok benne, még csak most álltam neki.
- Igen, látom. De ami megvan, az szép. Plusz... tőled még nem láttam rossz művet - vonja meg a vállát. - Olyan érzéked van hozzá, ami nagyon kevés embernek.
Érzem, hogy az arcom megint égni kezd és ahogy megcsillan a szeme, arra merek következtetni, hogy ennek látható nyomai is vannak. Így pedig nem fogok tudni eléggé koncentrálni, ha folyton azzal leszek elfoglalva, hogy hogyan leplezzem a zavarom előtte.
- Na, jó! Új szabály! Nem mondhatsz ilyeneket nekem. És nem nézhetsz rám így, hallod?
- Hogyan nem nézhetek rád? - kérdezi értetlenül.
- Pontosan így! Nem nézhetsz rám ilyen csillogó szemekkel, nem oké, nem tudok koncentrálni, ha így nézel.
- De hát csak nézlek - szakad ki belőle megint egy kacaj. - Arról nem tehetek, hogy csillognak a szemeim, ha rád nézek.
- Sh! - fogom be a száját. - Nincsenek bókok, sem arra utaló megjegyzések. Tudod, mit? Inkább ülj le te is egy vászon elé és fess, vagy rajzolj valamit. Mondjuk egy újabb tetoválás tervét, vagy nem tudom.
- Tudod - áll fel, s az arcáról le se lehetne törölni azt a vigyort - a legtöbb lány, ha bókot hall, boldog lesz tőle és olvadozni kezd - ül le egy másik székre, szembe velem és maga elé vesz egy lapot, meg egy grafitceruzát, de közben nem veszi le rólam a zöld szemeit.
- Nos, mind a ketten tudjuk, hogy én nem olyan vagyok, mint a legtöbb lány - pillantok rá egy másodpercre, de meg is bánom, mert megint csillogó tekintettel néz rám.
- Igen, az biztos - biccent egyet. - Ezt is kedvelem benned - teszi hozzá.
- Mit mondtam az előbb? - vonom fel a szemöldököm.
- Sajnálom. Semmi bók, arra utaló szavak és csillogó tekintetű nézés, értettem - veszi a ceruzát a szájába és elkezdi a lapot tanulmányozni, így én is visszatérek a festéshez, de képtelen vagyok nem észrevenni, ahogy közben folyamatosan lopva rám pillant.
Igyekszem annyira kizárni őt, amennyire csak lehetséges és a festésre koncentrálni, de ha az ember lánya egy szobában van Rhys Boltonnal, akkor nehéz megállnia, hogy ne folyamatosan őt nézze. Főleg, ha a fiú előszeretettel néz rád úgy, mintha a világ legszebb nője lennél és közben olyanokat mond, hogy úgy tervezte az egész napját, hogy veled legyen, mert az elmúlt napokban csak telefonon tudtatok kommunikálni. Határozottan nem könnyíti meg a dolgom és nem segít lenyugtatnom magam, ami a célom volt ezzel a lyukas órával. De nem adom fel és lassanként azért sikerül egy kicsit elterelnem róla a figyelmem, amíg csendben van.
- Tudod - szólal meg percekkel később, amikor már kezdem elhinni, hogy mégis működik a terápiám - nem akarok kötekedni, de ha már nem szólalhatok meg és nem is nézhetek rád, igazán kiengesztelhetnél annyival, hogy engem festesz le. Mármint, gondolj bele, itt ülök veled szemben, tökéletes izmokkal, minden ember álma lenne, hogy én üljek modellt neki. Te sem panaszkodnál a látványért.
Megremeg a szám, ahogy próbálom elnyomni a feltörni készülő nevetést.
Tagadhatatlan, hogy Rhys közelében lehetetlenség nem nevetni, de minimum mosolyogni. Legalábbis nekem sosem sikerül. Ha sokáig vagyok vele, akkor egy idő után már akkor is mosolygok, amikor nekem fel sem tűnik, amit ő boldogan jegyez meg nekem, hogy aztán zavarba hozzon.
Az pedig hihetetlen, hogy mennyire nyíltan tudja kimutatni, hogy mekkora önbizalma van ahhoz képest, hogy a komoly dolgokkal kapcsolatban, mint a lacrosse tehetsége, milyen szinten szerény. Azt hiszem, hogy ezt is egyre jobban kezdem megszeretni benne. Na meg azt is, hogy képes bármikor megnevettetni. Ez még szerintem soha senkinek nem sikerült eddig.
- Jobban belegondolva, nem is értem, hogy miért nem jutott ilyesmi korábban az eszünkbe - gondolkozik hangosan, amitől egyre nehezebb nem nevetnem.
- Tudod, én nem festek le akármit - vágok vissza a szemébe nézve. - Márpedig még sosem láttam bizonyítékot arra, hogy valóban tökéletesek azok az izmok - teszem hozzá, bár ez nem igaz, de valahogy muszáj kicsit letörnöm az arcából.
De persze esélytelen. Rhyst ennél keményebb fából faragták, ahogy kimondom a szavakat, felpattan a székéről és elvigyorodik.
- Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem igaz - kacsint rám, hiszen a jakuzziban volt már szerencsém látni - de ezen ne múljon, bebizonyítom én neked most is - jelenti ki és mire kettőt pisloghatnék, lekapja a pólóját.
Itt, a műteremben, ahol bárki, bármikor ránk nyithat.
Mintha semmi sem lenne természetesebb ennél.
A torkom abban a pillanatban kiszárad, hogy a felsője lekerül róla és a pulzusom olyan szinten felgyorsul, mintha kilométereket futottam volna. A nyelvem bizseregni kezd, ahogy végigfuttatom a tekintetem az izmokon futó tetoválásokon és a fejemben megjelenik a kép, ahogy odamegyek hozzá és az ajkaimmal és a nyelvemmel felfedezem azokat a dombokat és mintákat. Az sem érdekelne, hogy ránk nyithatnak. Olyan szintű vágy önti el a testem, mint szerintem még soha életemben. Jobban kell markolnom a szabad kezemmel a széket, hogy ne menjek valóban oda hozzá, de sajnos nem vagyok elég erős, mert a testem azelőtt mozdul, hogy megállíthatnám a dolgot.
Ahogy egészen közel lépek Rhyshoz, látom, hogy nagyot nyel és árgus szemekkel figyeli minden mozdulatom.
Rajtam van ruha, mégis olyan vággyal néz rám, mintha meztelen lennék. Beleborzongok a pillantásába. A zöld szemei olyan szinten lángolnak, hogy azt érzem, hogy bármelyik pillanatban felemészthet a benne égő tűzzel. A levegő hirtelen forróvá válik, ahogy tartom vele a szemkontaktust, mégis libabőrös vagyok a smaragd szemek fogságától. Kényszerítenem kell magam, hogy megszakítsam a szemkontaktust és a tetkóinak szentelhessem a figyelmem.
Már nem csak a nyelvem, hanem az ujjaim is bizseregnek, hogy megérintsem velük a színes vonalakat.
Tudtam, hogy a karjai tele van varrva és amikor a jakuzziban ültünk, láttam, hogy a kulcscsontjára is felfutnak bizonyos minták, de most a mellkasán is látok újabb műveket, amiket a stílus alapján le se tagadhatná, hogy szintén saját gyártmányok. A szoborszerű mellkason annyira jól mutatnak a mintázatok, hogy az már szinte törvénybeütköző.
- A... a mellkasodon még van némi hely - szólalok meg halkan, de a hangom lényegesen vékonyabb, mint azt szeretném, pedig direkt nem vallom be neki, hogy mennyire tetszik a látványa. - A múltkor mutatott terved odaférhet. De a hasad is üres még - vezetem lejjebb a tekintetem a bordázott hasára.
Úgy érzem, hogy kiszakad belőlem egy reszketeg sóhaj, ahogy nézem a rekeszes hasizmait, amik találkoznak a V vonalával, hogy az belefusson a nadrágjába, de remélem, hogy csak úgy érzem és ő nem hallja. Nem merek és nem is bírok ránézni, hogy ellenőrizzem, hogy tényleg felsóhajtottam-e, mert nem biztos, hogy tudnám kezelni a reakcióját és mert a teste teljesen megbabonáz. Hálát adok a lacrosse edzőnek az edzéseiért ebben a pillanatban, hogy ilyen izmokat varázsolt vele Rhysnak.
- És te hol tudnád elképzelni azt a tetoválást? - suttogja rekedtesen a fülembe, amitől úgy megborzongok, hogy ha az előbb nem szakadt ki belőlem hangos sóhaj, akkor most biztos.
Az egész testemet elárasztó bizsergés már a lábam között is jelen van.
Voltak már extrém fantáziáim Rhysszal kapcsolatban. Ezek mellett eltörpül az, hogy szívem szerint itt helyben végignyalnám a tetoválásait, mégsem indított meg bennem annyi mindent az, mint most ez a helyzet. Van abban valami hihetetlenül izgató, ahogy az egyetem műtermében áll előttem félmeztelenül és ezen a hangon suttog a fülembe. Ha lenne bármilyen tapasztalatom, akkor biztos, hogy itt helyben nekiesnék. Még így is rezeg a léc, hogy nincs, pedig tudom, hogy mekkora őrültség lenne.
Tényleg hatalmas bajban vagyok és a vészsziréna ezerrel harsog a fejemben, mégsem vagyok képes hátrébb lépni tőle, vagy megszakítani mindezt.
- Nem is tudom - nyelek nagyot, hátha sikerül megnedvesíteni a torkom, de az ugyanúgy kiszárad, ahogy tovább figyelem őt. - Talán a bal oldaladon jól mutatna - nézek fel rá lassan, de megint abba a helyzetbe kerülünk, amiben akkor voltunk, amikor bejött hozzám: túl közel van az arcunk egymáshoz. - A bordáidnál jól nézne ki - nyelek ismét nagyot, s a tekintetem az ajkaira siklik. - Vagy a V vonaladnál.
Rhys állkapcsa megfeszül. Olyan, mint aki küzd önmagával, hogy vissza tudja fogni magát. Ha csak feleannyira érzi azt a bizsergést, amit én, akkor csoda, hogy még nem vesztette el a fejét. Egyszerre vagyok hálás és csalódott ezért neki. És közben nagyon csodálom, hogy tartja magát. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha más lánnyal állna most itt, akkor már rég nekiesett volna. Vagyis... nem a lány az, akinek másnak kéne lennie. De ha tapasztaltabb lennék, akkor már nem biztos, hogy ennyire visszafogott lenne.
- Akkor mindenképp valamelyik helyre tervezem a kettőből - kapkodja a tekintetét a szám és a szemeim között, s kienged egy reszketeg sóhajt. - Basszus, Gracie, sejtelmed sincs, hogy mit művelsz velem - emeli meg lassan a szabad kezét, amiben nem a pólója van és finoman megsimítja az arcom. - Menj vissza a vászonhoz és folytasd az ég festését, mielőtt elveszítem a fejem. Veled nem így akarom csinálni - rázza meg a fejét. - Addig semmiképp sem, amíg nem érzem rajtad, hogy teljes mértékben készenállsz. De ha most nem mész vissza oda, akkor nem biztos, hogy ennyire tudom tartani magam. Ne hagyd, hogy elcsesszem a dolgokat, Gracie - ejti ki úgy a szavakat, mint akinek fizikai fájdalmat jelent, hogy leküzdje a vágyait. - Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek azért, mert idő előtt teszek olyat, amire még nem vagy kész.
Nem tudom, hogy ezek után hogyan van erőm megszólalni, de valahogy össze tudom szedni magam, hogy válaszoljak neki.
- Csak, ha megígéred, hogy miután visszaültem, nem hagysz magamra itt.
- Itt hagyni? Megmondtam, addig nem megyek innen sehova, amíg te magad meg nem kérsz. Soha nem veszítenék időt, amit veled tölthetek - hajol közelebb hozzám és finom csókot nyom a homlokomra. - Ezen semmi nem változtat, most sem, megígérem - suttogja és nekem ennyi elég ahhoz, hogy megnyugodjak, hogy nem fog magamra hagyni, így remegő lábakkal ugyan, de képes vagyok visszaülni a vászon elé.