Fear - Félelem {+18}

🦋7.🦋

Grace:
Teljesen hulla vagyok. De annyira, hogy szerintem simán elmehetnék statisztának a Z világháborúba, vagy a Zombielandbe. Vagy kábé úgy bármelyik zombis filmbe, ugyanis most pontosan annak érzem magam. Totális élőhalottnak. Bár eddig ahány emberrel találkoztam, mindegyik megdicsért, hogy milyen jól nézek ma ki, holott alapból észre sem vesznek engem általában. Ez két dolgot jelenthet: nem nézek ki olyan rosszul, mint amilyennek érzem magam; vagy a smink, amit feldobtam magamnak reggel, jobban sikerült, mint gondoltam. Szerintem az utóbbi a befutó, ugyanis reggel, amikor belenéztem a tükörbe, csodálkoztam, hogy az nem törik szét apró darabjaira. Ezért is tettem fel sminket. Alapból nem szoktam. A maximum, amit magamra kenek az egy szempillaspirál és szemceruza. Néha a ceruza helyett tus és nagy ritkán egy enyhe szájfény, de ma lényegesebben extrább lett. Kezdve azzal, hogy feltettem egy kis alapozót is, hogy eltűntessem a szemem alatti táskákat, pedig én ki nem állhatom az alapozót. De így jár az ember, ha három napja nem tud aludni az egyik lakótársa miatt.
- Elszállt az ihlet? - csapja meg a fülem Rhys mosolygós hangja.
A csend hirtelen megtörésétől összerezdülök, bár ez lehet attól is, hogy majdnem elaludtam a vászon előtt, amit azóta bámulok, hogy bejöttem a terembe. Mivel nem tudtam aludni és Sage jött be a rádióhoz dolgozni, gondoltam, hogy bejövök vele és alkotok valamit, viszont annyira fáradt vagyok, hogy mióta leültem a vászon elé, csak figyelem azt, az ecsettel a kezemben és igyekszem nem hagyni a szemeimnek, hogy leragadjanak.
- Inkább az energiám szállt el - fordulok felé, letéve az ecsetet. - Te követsz engem?
- Nem - nevet fel, majd ellöki magát az ajtófélfától, aminek eddig támaszkodott és elindul felém. - Csak most végeztem edzésen és gondoltam, hogy benézek ide. Festeni terveztem és azért reméltem, hogy te is itt leszel - ül le a mellettem lévő székre, az eggyel arrébbi vászon elé.
A mellkasomban a szívem hatalmasat dobban attól a csupán öt kis szótól, amit Rhys a mondata végére odabiggyesztett. Remélem, hogy az arcomra nem ül ki, hogy mekkora hatással volt rám, sem az, hogy mennyire bosszant, hogy ilyen érzelmeket vált ki belőlem.
- Hát, itt vagyok - tárom szét a karjaim. - Próbálok festeni, de csodálkozom, hogy még ébren vagyok.
Rhys oldalra biccenti a fejét és alaposan végigmér. Próbálok úgy tenni, mint akire legalább ez nincs hatással, de az igazság az, hogy Rhys puszta pillantásába is beleborzongok. Csak remélem, hogy ő nem veszi észre, de a szája sarkába kiülő önelégült mosoly nem erről árulkodik.
- Ennyire rémesen nézek ki? - kérdezem tématerelés gyanánt, amikor percekig nem mond semmit.
- Éppen ellenkezőleg - rázza meg a fejét. - Nagyon jól nézel ki, csak nem szoktam meg, hogy sminkben vagy. És eltűnt a szemedből a csillogás. Mármint, ne értsd félre, így is gyönyörű vagy, csak... látom, hogy valami nem oké. Mi a baj? Miért nem tudsz aludni?
A hangja annyira lágy és kedves, hogy majdnem elérzékenyülök, bár ebbe belejátszhat az is, hogy álmosan lényegesebben érzékenyebb vagyok. De jól esik az érdeklődése. És az is, hogy szerinte jól nézek ki. De furcsa módon még az is mosolyt csal az ajkaimra, hogy feltűnt neki, hogy ma más vagyok. Melegséggel önti el a mellkasom, hogy ennyire figyel rám.
- Sage a napokban nem alszik és ez ránk is hatással van.
És nem csak úgy van ránk is hatással, hogy ezáltal mi sem tudunk aludni, hanem úgy, hogy baromira aggódunk is. Sage három nappal ezelőtt átment Jace és a lakótársa, Luke lakásába, hogy együtt töltsék a délutánt, de nem sokkal az után, hogy távozott, már vissza is jött. Ezzel tegyük fel, hogy még nem is lett volna baj - bár mindannyian tudjuk, hogy egy randinak kikiáltott eseménynél ez nem túl normális, főleg nem Sage-nél -, de az, ahogy kinézett, már igenis baj volt. Mármint nem szó szerint az, ahogy kinézett, hanem amilyen állapotban volt. Amikor belépett az ajtón az egész lány úgy nézett ki, mintha nem is ő lenne. A bőre hófehér volt, kivéve az orrát, ami a pirossága miatt arra utalt, hogy sírt, a szemei bevérezve ugyanezt mutatták, az ajkai pedig véresre rágva remegtek, akár csak a teste. Alig bírtunk kiszedni belőle pár szót, mielőtt eltűntek fent Nathaniellel a szobájában, aki átugrott hozzánk beszélgetni. És hogy őszinte legyek, amit kiszedtünk belőle, azt sem igazán hisszük el. Állítása szerint csak veszekedtek Jace-szel és így ugrott a randijuk, de azóta minden éjjel arra riadunk fel, hogy Sage visít, mert rémálma van és utána nem igazán tudunk visszaaludni, mert mind a hárman Sage-re vigyázunk.
Nem tudom, lehet, hogy csak sok filmet néztem, de szerintem nem véletlen az, hogy közvetlen az után, hogy teljesen kiborult állapotban hazajön a pasijától, minden éjjel rémálmokkal küzd. Tudom, hogy nekem mikor volt hasonló és éppen ezért tisztában vagyok azzal, hogy mégis milyen esemény válthat ki ilyet. Az pedig nem csak egy veszekedés.
- Miért, mi a baj? - fürkészi folyamatosan az arcom és a szemében őszinte aggodalmat látok.
- Mi sem tudjuk pontosan - rázom meg a fejem, elhúzva a szám. - Pár nappal ezelőtt Sage elég rossz állapotban jött haza Jace-től, azóta tart, hogy esténként rémálma van, de elvileg csak veszekedtek. De mióta hazajött aznap, nem önmaga - nyelek nagyot, mert szinte biztos vagyok abban, hogy valami olyasmi történt, amit egyetlen embernek sem kívánok. - Bő cuccokban jár, leginkább Nathaniel pulcsijaiba, távolságtartó, edzésen addig nem öltözik át, amíg mindenki ki nem megy az öltözőből és ha hazaér, akkor bezárkózik a szobájába. Nat minden nap benéz hozzá, de elvileg vele sem olyan, mint eddig. Tartja nála is a legalább egy méter, de inkább kettő távolságot és Nat saját bevallása szerint, ha valami csoda folytán, kicsit is hozzáér, akkor Sage összerezdül, vagy megremeg.
- Nathaniel tudja, hogy mi történt? - kérdezi komolyan, de a zöld szemei megtelnek dühvel.
Azt hiszem, hogy ő is összerakta, hogy valami nem stimmel ebben az egészben.
- Nem - ingatom meg ismét a fejem. - Sage vele is tartja a "csak veszekedtünk" - mutatok macskakörmöt - sztorit. De az állítólagos veszekedés óta Jace egyszer sem jelentkezett. Nem volt nálunk, hogy tisztázza vele a dolgokat és amennyire én tudom, még csak üzenni sem üzent, vagy hívást sem kezdeményezett. Nem tudom, én ha összevesznék a párommal, akkor biztos, hogy tisztázni akarnám vele a helyzetet. Persze egy-két nap duzzogás belefér, még talán egy kicsivel több is, ha olyan jellegű, de azért nekem akkor sem tetszik, hogy ekkora a csend. Főleg, mert Sage ennyire rossz állapotban van. Rhys, lehet, hogy butaság és hülyének fogsz nézni, de nekem valami nagyon nem oké ebben az egész szituban - nézek mélyen a szemébe. - Nem akarom, hogy igazam legyen, de szerintem valaki bántotta Sage-et és nem csak egy veszekedés szintjén. Én... nem ismerem annyira Jace-t, de... szerinted ő képes lenne bármi komolyabbra?
Nem hittem volna, hogy egy nap Rhys Boltonnal fogok ennyire komoly témáról beszélgetni, de őszintén nem bánom, hogy így van. Rhys talán összezavar és rengeteg olyan érzést vált ki belőlem, amik megrémítenek, de egy biztos: meghallgat és őszinte velem. Őszintén beszélt a majdnem csókról is, vagy arról, hogy milyen tanár akar majd lenni a későbbiekben. És előbbi egyikünknek sem egy egyszerű téma, az utóbbi pedig egy olyan bensőséges dolog, amit szerintem nem gyakran oszt meg bárkivel. Aztán lehet, hogy csak én szeretném ezt belemagyarázni és igazából pont az olyan szövegekkel éri el, hogy a csajok olvadozzanak tőle, de bízom benne, hogy nem erről volt szó - kivételesen -, hanem tényleg megnyílt nekem. És abban is bízom, hogy ebben a komoly témában számíthatok rá. Azok után, ahogy néhány napja azt mondta, hogy abban a pillanatban szóljak, ha Jace bántani merne engem, hiszem, hogy most sem hagy cserben.
- Bevallom őszintén, hogy annyira én sem ismerem őt. Csak azokból tudok kiindulni, amiket Nathaniel mesélt róla és így azt merem mondani, hogy egyértelműen egy görény. Egy gyáva féreg, aki inkább felhergeli az ellenfelet, hogy az kezdeményezzen és utána önvédelemnek titulálhassa, ha verekszik. Ez kiderült a kis összefeszülésükből Nattel. De az, hogy Sage-et merné-e bántani... nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy ekkorát kockáztatna. Szerintem tudja, hogy akkor többünk haragjával és öklével kellene szembenéznie.
Lesütöm a szemeim, mert eszembe jut, amit Melody mesélt. Nyilván tudom, hogy a megcsalás és egy esetleges pofon például nem ugyanaz, de ott is tisztában kellett lennie azzal, hogy ha kiderül, akkor biztos, hogy nem ússza meg szárazon, mégis rámozdult Sage egyik legjobb barátnőjére, méghozzá gátlás nélkül. Én nem vagyok benne olyan biztos, hogy komolyan ártani neki gyáva lenne. Főleg, ha Sage épp egy rossz pillanatában kapta el. Néha mind teszünk, vagy mondunk olyat, amit nem kellene, mert a hév, az elkeseredettség, a düh, a szomorúság, vagy a fájdalom éppen kimondatja velünk a durvább szavakat is. Akkor, ha Jace esetleg egy kicsit is erőszakosabb fajta, simán lehet, hogy egy rossz pillanatában olyat tett Sage-dzsel, amit nem kellett volna, nem?
- Ugyanakkor - szólal meg újra Rhys, amikor percekig nem kap reakciót - szerintem sem oké valami a sztoriban. Nem nézlek hülyének, Gracie - guggol elém és finoman megfogja a kezem. - Te csak aggódsz Sage miatt és teljesen jogosan. A felvetésed is logikus, de ha valami olyat mondtál volna, ami számomra meglepő vagy evidens lett volna, akkor sem néztelek volna hülyének. Kérdezni nem szégyen. Ráadásul annyira okos vagy, Grace, eszembe sem jutna lehülyézni téged - rázza meg a fejét egy kedves mosollyal, de a szemeiben még mindig a düh és aggodalom elegyét látom. - Szerinted úgy bántotta Jace?
Beharapom az alsó ajkam és nagyot nyelek, hogy eltűntessem a torkomban keletkezett gombócot. Valakit ilyesmivel vádolni komoly dolog, de egyszerűen nem igazán látok más magyarázatot.
- Nem tudom elképzelni, hogy tényleg csak egy kis veszekedés volt köztük - felelem végül. - Lehet, hogy csak én látok bele túl sokat, lehet, hogy jelen esetben torz az ítélőképességem, mert... - elharapom a mondatot, mielőtt kimondanám, amit akartam és gyorsan korrigálok. - Mert Sage-ről van szó és aggódom érte, de nem hiszem el, hogy pont véletlenül ütöttek be most a rémálmok. Szerintem valami nem stimmel, Rhys. És Jace is milyen pasi? A barátnője rosszul van és ő még csak ki sem akarja deríteni, hogy miért? Ha te tudnád, hogy a barátnődnek baja van, akkor nem akarnád megtudni, hogy mi? Nem keresnéd őt?
- Nem csak keresném. Elmennék hozzá és megpróbálnék beszélni vele. De minimum addig mellette maradnék, amíg ő el nem zavar. Biztosan nem hagynám magára.
- Jace nem érdemli meg őt - remeg meg a hangom, ahogy egyre jobban elönt a méreg. - Sage ezerszer jobbat érdemel, valakit, aki törődik vele és őszintén szereti; valakit, aki nem hagyja magára és akire számíthat; valakit, aki...
- Lélegezz! - figyelmeztet és finoman megérinti az arcom. - Lélegezz, mert a végén még rosszul leszel - cirógatja meg azt óvatosan.
Ahogy az érdes ujjai a bőrömhöz érnek, megborzongok. Annyira kellemes érzés, hogy legszívesebben beledönteném a fejem a tenyerébe és csak élvezném az érintése forró hullámait, de tartom magam.
Biztos vagyok benne, hogy feltűnt neki a reakcióm, de nem tesz megjegyzést és most még csak el sem mosolyodik. Csak tartva a szemkontaktust, tovább rajzol kis köröket az arcomra az ujjával.
- Bocsánat - szólalok meg halkan -, csak teljesen kivagyok emiatt az egész miatt és a tény, hogy Jace ekkora farok, még jobban kikészít. Aztán az is rátesz egy lapáttal, hogy Sage pont vele van és a végére annyira felmegy bennem a pumpa, hogy legszívesebben kiabálnék.
- Hát tedd meg.
- Tessék? - vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- Kiabálj, add ki magadból mindazt, amit érzel. Az álmosság miatt most nincs ihleted - sandít az üres vászon felé, majd vissza rám -, de az nem jelenti azt, hogy nem adhatod ki magadból a feszültséget.
- Egy műteremben vagyunk, Rhys - sütöm le a tekintetem zavaromban.
- Valóban. Egy műteremben, a kampusz azon felében, ahol még biztosan nincs senki. Korán van, ilyenkor csak a rádiósok vannak egy épülettel arrébb, meg a sportolók, szintén más-más épületszárnyban. Gyakorlatilag ez a terem most csak a tiéd és az enyém.
- Soha nem csináltam még ilyet - rágcsálom az alsó ajkam, mire Rhys finoman rásimít az egyik ujjával.
Ahogy a számhoz ér, a testem többért kezd könyörögni és a lábam köze bizseregni kezd. A légzésem elakad egy pillanatra, mielőtt normálisan folytatódna.
- Én igen, bízz bennem - mosolyog rám, amikor megint a szemébe nézek.
Lehet, hogy a kialvatlanság az agyamra ment, mert... eleget teszek a kérésének és itt, a műteremben, üvöltés terápiát alkalmazva engedem ki a feszültséget, ami felgyűlt bennem ebben a három napban. És ha ez nem lenne elég, azon kapom magam, hogy élvezem és örülök, hogy Rhys itt van mellettem.