Tiltott románc

Tizenegyedik fejezet

Szeptember 21.

Ahhoz képest hogy vasárnap reggel van, nagyon hamar keltem fel, mert azt reméltem hogy Dam már itthon van, és hogy tudok vele beszélni. Ki rohantam a szobámból, és ikertestvérem szobája felé szedtem lábaimat. Mikor megálltam a nagy fekete tölgyfa ajtó előtt, megtorpantam. Bennem volt egy afféle félelem, hogy mi is lesz a reakciója, mindarra amit mondani fogok neki. Végül hármat kopogtattam, de nem kaptam választ. Benyitottam, de a szoba üres volt. Le játszódott az is a fejemben hogy biztosan csak lent van a földszinten, és le is mentem. Körbe néztem a konyhába, a lenti mosdóban, a teraszon, a nappaliba, de sehol sem találtam. Nem jött még haza. Csalódotsággal az arcomon, főztem magamnak egy kávét, és ittam azt meg, mint minden reggel. Mára nem igazán terveztem sok mindent. A gyerekeket látogatom majd meg, és tanulni fogok. És persze Dammel lesz egy nehéz beszélgetésem. Vissza mentem a szobámba, a fürdőbe megmosakodtam, és felöltöztem. Egy fekete bőrnadrágot és egy bézs kötött pulóvert vettem fel, a fekete bakkancsommal. Most biztos hülyének néztek, amiért szeptemberben bakancsot veszek fel, de hát na, jól kell kinézni! A tükörbe néztem magamon végig, amikor egy kopogást halottam az ajtómon. Rá néztem a kezemen lévő órára, ami reggel tíz órát mutatott. Ekkorra beszéltem meg tegnap apával hogy el visz a gyerekekhez. Még utoljára meg néztem magam a tükörbe, és ki nyitottam az ajtót. Jól selytettem hogy apa volt az aki kopogtatott.

-Indulhatunk?- mosolygott rám apa
-Igen!- feleltem boldogan
-Dam még mindig nincs itthon!- sóhajtottam
-Delilah drágám, ne agyalj ezen kérlek! Tudod mi lesz ha zaklatott vagy!- ölelte át a vállamat, és egy puszit nyomott a hajamba
-Tudom.

Még mielőtt a gyermek otthon felé mentünk volna, be mentünk az egyik gyorsétterembe, ahol a megrendelt hamburgereket vettük át. Mikor már a csomagtartóban, volt az összes, útnak indultunk, de ezúttal az úticélhoz.

-Kincsem, kérdezhetek valamit?- nézett rám apa a volán mögül
-Persze.-néztem rá selytelmesen
-Miért utasítottad vissza Diego-t?

Ezt most miért kérdi? Talán gyanakszik valamire? Na nem! Az nem lehet!

-Nem az esetem. Mármint kedves srác meg minden, de valahogy nem vonzódok hozzá. Viszont nem szerettem volna teljesen le rombolni a lelkét, ezért felajánlottam, hogy legyünk barátok. Ő bele ment, tehát igen.-hadartam el
-Értem.-bólintott
-És hogy állsz az edzéssel?- csillant fel a szeme
-Jól, nagyon jól! Még csak oda se kell néznetek, és Camila már a földön is lesz!- húztam ki magam
-A Ramirez vér mindig kötelez!- kacsintott rám apa
-Viszont egyet nem értek Delilah! David-nek mindig van hátsó szándéka, és biztos vagyok benne hogy ezzel a mérkőzéssel is el akar érni valamit, de fogalmam sincs hogy mit! És azt nem tudnám el viselni, ha pont a te károdra menne rá ez az egész!-rázta meg a fejét
-Apa, tudom hogy te sokkal régebb óta ismered őt mint én, és azt is tudom, hogy te már megjártad a poklot miatta, de lehet hogy most tényleg csak azt akarja hogy elverjen a lánya.- nevettem hitetlenkedve
-Lehet Delilah, de ismersz engem! A család a mindenem!- mondtuk az utolsó mondatot kórusban
-Ahogy nekem is!- mosolyogtam

Az autó megállt, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk. Ki szálltunk az autóból, és a csomagtartóból ki vett, hamburgerrel teli zacskókkal a kezünkben, engedett be minket Agathe az otthonba. Ahogy be értünk az ebédlőbe, a gyerekek egyből le rohantak engem, és apát is. Ahhoz képest, hogy eléggé kevésszer látják őt, nagyon szeretik. Sorra ölelgette meg apa is a gyerekeket, és amikor már mindenkit megszeretgetett el köszönt tőlük, és tőlem is. Agathe leültette a gyerekeket az asztalokhoz, és kezdetét vette a falatozás. Az egyik kedvencük a hamburger, amit nagyon is jól tudok. Emlékszek amikor elsőnek hoztam nekik, úgy néztek rám, mintha valami természet feletti lény lennék. És azóta is rengetegszer hoztam nekik. Egyszerűen nem tudom megunni azt a látványt, amikor aranyosabbnál aranyosabb gyerekek, jóízűen, és boldogan esznek. És az hogy miattam ilyen boldogok, egyszerűen elmondhatatlanul jó érzés. Körbe néztem az asztalok közt, és megakadt a szemem Flora-n, és Lucas-on. Egymás mellett ültek, nem is kicsit közel, és ahogy egymásra néztek, mint akik szerelmesek?! De ha ez még nem lenne elég, Lucas a semmiből puszilta meg Flora homlokát. Tátott szájjal néztem őket, hogy mégis mi folyik itt. Miután a gyerekek ettek, játszottam velük az udvaron. Fociztunk, fogócskáztunk és ehhez hasonló játékokkal fárasztottam le a kis energia bombákat. Agathe-val elaltattam a kisebbeket, amíg a nagyobbacskák kint maradtak, egy másik nevelővel. És ezután jött el az én időm. Flora ajtaján kopogtattam, és ajtót is nyitott nekem.