Tiltott románc

Tizenharmadik fejezet

Szeptember 22.

Ezen a nap is eljött. A mérkőzés napja. Nem tudom hogy hogyan, és miért jutottunk el idáig de minél hamarabb le akarom zárni ezt az egészet. Az őszintét megvalva semmi kedvem ehhez a perpatvarhoz. A tegnapi nap jöttem rá, hogy mindenestül beleszerettem Ryan-be. Valami megfogott whiskey szemeibe, markáns arcába, lehergenlő testébe, elegáns stílusába és magába Ryan King-be. De a csúcspont akkor volt, amikor kimondta hogy szeret. Ez volt a legnagyobb ajándék amit valaha is adhatott nekem!

Egy nagyot sóhajtottam, és le indultam a többiekhez. Mindenki nagy mosollyal az arcán fogadott, kivéve Damien. Ő rám se nézett. Úgy tett mintha nem is léteznek, és ez borzasztóan rosszul esett. De nem! Nem érdekel! Bántotta a számomra legfontosabb személyt, és ezt nem bocsájtom meg neki soha!

-Jól aludtál kincsem?-jött oda hozzám apa, és megölelt
-Fogjuk rá.-zártam le ennyivel
-Reggelizz meg drágám, és utánna segítek elkeszülődni!- nézett rám anya
-Rendben.

Anya ma reggel a kedvencemet készítette, ami nem volt más mint csokis palacsinta. Tudom tudom. Nem túl ésszerű egy mérkőzés előtt befalni belőle egy csomót, de úgy éreztem hogy ez most kell nekem. A mostani viszonylag keserűnek mondható életembe, kellett valami édes is. Miután az evéssel végeztem, anyával felmentünk a szobámba, és anya elkezdte fonni a hajam. Mindkét oldalt font egy-egy fonatot, és erre tett rengeteg hajhabot, hogy még véletlenül se álljon ki egy szál hajam se. Ezt követően a táskámba pakoltunk be. Bele tettük a ruhámat amit viselni fogok a mérkőzésen. Egy zöld short aminek a fenék része felett a nevem díszeleg, és hozzá egy ugyanolyan színű sportmelltartó. Természetesen a szokásos boxkesztyűmet vittem magammal, hisz megannyi mérkőzést nyertem már meg benne. Tettünk el még kötszert, gyógyszert minden esetre fő a biztonság. És ezzel meg is volnánk, majdnem. Mivel sokat leszünk autóba, ezért egy sima fekete cicanadrágot vettem fel, egy bő fekete mintás pólóval. Fel csaptam a szokásos nike cipőmet, és pulóvert nem vettem fel, mert úgy is csak az autóba leszünk. A nagy utazó táskámmal a vállamon lépkedtem le a lépcsőfokokon, anyával az oldalamon.

-Indulhatunk?- nézett rám, és a mellettem lévő anyára, apa
-Igen!-választuk kórusban

Az oda vezető úton apával beszélgettem. Mondott még pár tippet hogy mit is hogyan próbálják majd csinálni, amit persze meg is fogok fogadni. Még néha anya is be szállt a beszélgetésbe amivel csak mégjobban oldotta a kissé feszült hangulatot. Egyedül Damien ült egész végig csendben. A füle be volt dugva, és zenét hallgatott. Még csak rám se nézett egyszer se, nem hogy még hozzám is szólt volna. Gyerekes! De ha ő így játszik, hát én sem fogok másképp tenni!
Egyre csak közeledünk a helyszín felé. Olyan gyorsan repült el ez a negyven perc mint egy szemrebbenés. Kettőt pislogtam, és már a hatalmas épület előtt álltam, kezemben a nagy táskámmal, körülöttem pedig apáékkal.
Rá néztem apára, aki egy bíztató mosolyt küldött felém, ami megadta az utolsó löketet és határozottan löktem be a nagy ajtókat. Ismertem mar a járást, így pontosan tudtam hogy hova kell menjek. Az első utam az öltözőbe vitt, ahol felvettem a ruhámat, és lelkileg össze szedtem magam. A tükör előtt nem tudom el dönteni hogy mégis mit láttam. Egy szomorú, de egyben boldog lányt. Aki mintha félt volna valamitől. De azt még én magam sem tudtam hogy mitől.
Egyszer csak egy ajtó nyitódást hallottam. Az agyam egyből arra gondolt hogy Ryan az, de amikor megláttam anyát ácsorogni az ajtóba, némi csalódottságal hagytam el az öltözőt. A tatami mellett volt egy kis hely ahol be melegítettem apával. Ütéseket, rugásokat, fogásokat és mindent többször is elismételtünk amíg hagyta az időnk. De amikor a bíró hangját meghallottam a hangosbemondóba tudtam hogy eljött az idő.

-Kérem a tatamira a boxkirálynőt, a bajnokot, Delilah Ramirez-t!- üvöltötte a mikrofonba, az ötvenes éveiben járó férfi

Eltökélten, és határozottan ugrottam fel a tatamira, és ezzel együtt a hatalmas tömeg sikítozni kezdett. És ezután találtam magam szemben Camila-val. Ő velem ellentétben fehérbe volt öltözve, a haja pedig egy erős kontyba volt fogva.
Hátra fordultam apáékhoz. Apa be tette a fogvédőmet, és egy utolsó biztatás kíséretében, küldött, hogy rugjam szét Camila seggét. Egymással szemben álltunk, amikor Camila háta mögül megpillantottam Ryan-t. Mosolygott. De nem úgy ahogyan eddig, hanem keserűen. Szeme szomorúságot tükrözött ami nem tudtam hova tenni. De nem nézhetten tovább az én szerelmemet, mert a bíró már el is kezdte a vissza számlálást. Ahogyan el húzta előttünk a kezét, kezdetét vette a mérkőzés. Nem szarakodtam. Az volt a cél, hogy először le fárasszam, és majd csak utánna ejtek rajta nagyobb ütéseket.
Ez egy darabig működött is. Én álltam nyerésre, amikor ismét találkozott a tekintetem Ryan-ével. És ezt kihasználva, Camila egy nagyot be vert nekem. Az első félidőnek vége lett. A saját sarkomba lévő székre ültem le, és fortyogtam a dühtől. Ezt nagyon el rontottam. Nem szabadott volna ennek az itesnek megtortennie!

-Minden rendben? Nem szédülsz?- fürkészte apa a tekintetemet, miközbe a vérző orromba dugott egy tapmont.
-Elbasztam apu!- idegeskedtem
-Delilah ez még nem jelent semmit, meg fogod nyerni hidd el nekem!-és ekkor oda jött hozzánk David és Ryan

Kérdően néztem az előttem álló fiúra, de ő csak le sütötte a szemét.

-Hát Delilah, meg kell mondjam szép kis ütést adott neked a lányom! És még most a fiamtól milyet fogsz kapni!- fütyült

Nem értettem ezt az egészet. Mégis miért mondd David ilyeneket?

-Miről beszélsz David?- néztem rá szemrehányóan
-Tudod ez a "románc", ami közted és a fiam közt volt, nem volt igazi! Ryan csak bábuknt használt téged, hogy itt és most le járassuk, és tönkre tegyük a Ramirez családot!- nevetett elégedetten

Én csak néztem, üres tekintettel. Tehát nem volt semmi igaz! Tudtam hogy túl szép ez ahhoz hogy igaz legyen! Mit is gondoltam volna! Hogy Ryan King az igazi? Hogy ő az én végeztem? Hogy tényleg igaz amit mondott tegnap? Az hogy szeret? Hogy csak az övé vagyok? Mind hazugság volt! De nem lehettem gyenge! Most nem!

Üres tekintettel álltam fel, és vártam hogy megkezdődjön a második menet. Mikor megkezdődött, mintha nem is én lettem volna úgy verekedtem. Az indulat, a gyűlölet, a fájdalom, az árulás mind úrrá lett rajtam, és csak úgy áramlottak ki belőlem. Camila nem tudta tartani az én tempómat, és bele zuhant az ütésekbe. Már a földön püföltem őt mikor Ryan, David és a bíró akart valahogyan le szedni róla, de ahelyett hogy megnyugodtam volna, ahelyett Ryan-t kezdtem el ütögetni. Az összes erőmet össze szedve vertem be egyet az orrába, amiből nemsokára a vér is kezdett folyni. De nekem ennyi nem volt elég. Azt akartam hogy neki sokkal jobban fájjon most mint nekem. Testre ütöttem, de mindhiába mert hátulról lefogott apa és Damien. Én kapáloztam a kezük közt. Azt akartam hogy eresszenek el, de nem tették. Kiráncigálltak az épületből, és a kocsiba ültettek. Már nem ellenkeztem. Össze törtem. Nem éreztem semmit. Nem akartam élni se. A haza felé vezető úton mindenki csak kérdezgetett engem, de én némán előre nézve ültem. Megsemmisültem.

Ahogyan az autónk megállt a házunk előtt, feltéptem a kocsi ajtaját, és rohantam is be a házba. Onnan a szobámba szedtem a lábaimat, és még mielőtt bárki utolérhetett volna, azelőtt bezártam magamra az ajtót, le rogytam az ágyamra, és csak azon gondolkodtam hogy lehettem ennyire ostoba?

Sziasztoook!❤️
Ebben a fejezetben kiderült hogy mégis miért változott meg ennyire Ryan majdnem egy hónap alatt. Btw itt nagyon utálom Ryan-t!😤
Ha tetszett a Tiltott románc tizenharmadik fejezete, és érdekel a történet folytatása, akkor jelezd egy vote formájában!😊
Nemsokára találkozunk, addig is jó olvasást!😘

A❤️‍🔥