GOLDEN LIFE - Jungkook ff.

6.

Az edzés hamarabb véget ért, mint szokott. Igazából időre pontosan ugyanolyan hosszú volt, mint addig, de érzetre sokkal rövidebbnek hatott, talán azért, mert Jungkook végig el volt merülve a gondolataiban. Azon gondolkozott, hogy hogy fogja elmondani apjának azt, hogy ennyi pénzt kell összegyűjtenie három hónap alatt úgy, hogy az öreg ne akarjon neki segíteni ebben. Taehyung-al az oldalán sétált visszafele a boltjukig, mivel lassan kezdődött az ő műszakja és még várt rá egy lámpa, amit meg kellett szerelnie. Aznap hamarabb zártak, így hamarabb is váltotta az apját. A nap még javában sütött az égen, ezért minél gyorsabban vissza szeretett volna érni, hogy ki tudja cserélni azt a pislákoló izzót, mert ilyenkor még le tudta kapcsolni a biztosítékot anélkül, hogy a látásviszonyok romlottak volna a helyiségben.

Taehyung megállás nélkül dumált mellette. Nem érdekelte már, hogy figyel-e a másik arra, amit mond, hisz ha komoly dologról lett volna szó, akkor tudta, hogy minden szavát itta volna a feketehajú. Elég volt neki a tudat, hogy úgy beszélhet, hogy nem nézik hülyének a járókelők amiatt, hogy magában beszél.

Megérkeztek a kis bolthoz. Épp egy anyuka és a fia távoztak a hatalmas üvegajtót kinyitva. Jungkook kitette a kezét, hogy a mondanivalójába belefeledkezett haverját meg tudja állítani mielőtt még fellök egy kisgyereket, ezért a barnahajú nyekkenve egyet tért vissza a jelenbe. Mindketten bementek az üzletbe, ahol Hajoon már a pénztárgépet zárta le. A vendégeket váró kedves mosolya egy szempillantás alatt vált gondterhelté, amint megpillantotta a fiát és intett felé egyet, jelezve, hogy mondani szeretne neki valamit.

- Fiam... - kezdett bele, ami sosem volt jó jel. Jungkook mellkasára visszaért az a bizonyos nyomó érzés és nyelve egyet lépett közelebb apjához, aki szó nélkül felé nyújtott egy borítékot. Azt már a papírra nyomtatott logóról is le tudta olvasni a fiú, hogy az önkormányzattól jött. Habozva vette ki a benne elrejtett papírt és minél tovább olvasta annál jobban kezdte ráncolni a homlokát. Arca lassan sápadt el és ajkai remegni kezdtek az idegességtől.

- Két millió won? - hitetlenkedve nézett apjára, aki csak csüggedten bólintott. - Dehát mindig mindent fizettünk egy nappal a határidő előtt, pont azért, hogy elkerüljünk bármi ilyet. - értetlenül lobogtatta a kezében lévő papírt. Ha ez igaz volt, akkor szinte esélytelennek látta, hogy jelentkezni tudjon a box meccsre, tekintve, hogy ez az összeg több volt, mint a fele a nevezési díjnak.

- Megnövekedett a bérleti díj, csak nem vettem észre a csekkeken, ezért van ekkora hátralékunk. - magyarázta az apja. - De kiszámoltam. Ha két hónapig mindent félreteszünk és valahogy növeljük a forgalmunkat, akkor a határidőig össze fog jönni a pénz. Van egy két ember, aki tartozik is még nekem. - Jungkook idegesen beletúrt a hajába, miközben azt hallgatta, ahogy az örege beszélt.

- Igazán feltűntethették volna, hogy más összeget írjunk a csekkre. - morogta a fiú. Akármennyire is volt jó, hogy ezt megúszták, az a két hónap, míg nem tud félre tenni, jelentősen csökkentette annak az esélyét, hogy majd fog-e tudni nevezni. Gondolkodott, közben a lábával dobolt, de nem állt össze neki az, hogy miért nem jelezték nekik hamarabb azt, hogy alulfizetik a számlákat. De minél tovább gondolkodott, annál dühösebb lett.

- Ez amúgy törvényes? - kérdezte az ifjabb Jeon igyekezve minden indulatát magában tartani. Apja gondterhelten bólintott egyet.

- Miért ne lenne? - kérdezte Taehyung félve attól, hogy a barátja esetleg megöli a tekintetével.

- Mert mondjuk nem lett látható módón feltűntetve. Senki sem olvassa el a szöveget, amit elé csapnak. - érezte, ahogy elkezd égni a bőre a méregtől. - Adj egy telefont apa. Felhívom őket. - mondta és akármennyire is ellenkezett az idősebb, ő végül elővette a saját telefonját és tárcsázta a lapalján lévő elérhetőséget. Nem kellett sokat várnia, hamar felvették.

- Jó napot kívánok, Szöuli Önkormányzat. Miben segíthetek? - szólt bele egy hivatalos női hang.

- Jó napot! Jeon Jungkook vagyok és szeretnék érdeklődni, hogy mióta változott meg a bérleti díja az üzleti helyiségeknek és ezt miért nem tűntették fel láthatóbban a kiküldött papírokon. - körülbelül fél másodpercig volt képes hivatalosabb hangnemben beszélni Jungkook, aztán kitört belőle minden indulat és csak úgy köpködte a szavakat. Fel alá járkált idegesen, hogy legalább szóban tudja tartani a nyugodtabb hangnemet, de legszívesebben felborította volna az egyik jól megpakolt szekrényt dühébe.

- Elnézést uram. Hol található a helyiség, amit bérelnek? - kérdezte a hölgy tartva a hivatalos stílusát továbbra is, miközben gépelni kezdett a billentyűzetén. A férfi idegesen lediktálta a címüket, majd türelmesen várt, habár a feje körül kezdtek gőzfelhők keletkezni.
- Meg is van. Sajnos úgy látom, hogy már egy jó ideje kiküldtük az értesítőt. Annak ellenére, hogy nincs kiemelve láthatóbban, sajnos mivel le volt írva nem tudják bepanaszolni a céget, akik a csekkeket szokták küldeni, mi, az önkormányzat pedig nem közvetlen vagyunk érintettek a kellemetlenségekben.- a nő hangja teljesen érzelemmentes volt.

- Hát ez szuper. Ez rutin eljárás? Becsapni a szegényebbeket? - kérdezte kikelve magából a férfi, mire a nő unottan sóhajtott.

- Uram, nem csaptunk be senkit. Le volt írva a... - kezdett bele a már jól betanult szövegbe a nő, de a férfi a szavába vágott.

- Mégis, hogy van képük erre hivatkozni? Mikroszkopikus betűkkel leírom a lapaljára, majd az ügyfelet hibáztatom, hogy dehát oda volt írva? Ráadásul mikor már ennyi a hátralék? Hogy teheti meg ezt? Nem ég le a bőr a képéről? - Jungkook apja igyekezett kézjelekkel mutatni fiának, hogy nyugodjon meg egy kicsit és ne kapja fel a vizet ennyire, de nem sikerült neki. A fia valósággal őrjöngött.

- Uram Ön az ügyfélszolgálatot hívta. Mi erről nem tehetünk... - mondta a nő kicsit habozva.

- Akkor meg gratulálok, hogy egy ilyen helyen dolgozik. - köpte a szavakat Jungkook és dühösen rácsapta a telefont a megkukult hölgyre.

Fújtatott, akár egy bika, de igyekezett minden érzelmét kontrollálni, ugyanis vevők folyamatosan érkeztek. Remegő kezével beletúrt a hajába és ide-oda járkálva az áruk között megpróbált lehiggadni. Taehyung hűségesen követte barátját a bolt hátuljába, hogy ott tudjon lenni, mikor a másik kifakad. Jungkook arca annál kétségbeesettebbé vált minél többet gondolkodott.

- Először a három és fél millió most meg ez. - motyogta. - Mit csináljak Tae? Honnan szerzek annyi pénzt, ha itt van ez is? - a haverjára nézett, aki csak csendben állt mellette. - Összesen öt és fél milliót kell valahogy összeszednem miközben, ha ezt nem teljesítjük akkor az egyetlen biztos bevételi forrásomnak is lőttek. Most kellene valami ötlet, nem érdekel mennyire Taehyung-osan őrült. - egyik kezét baloldalra kitéve vált könyörgővé a testtartása és még a legjobb barátját is meglepte a viselkedése. Jungkook mindig megfontolt volt. Sosem mutatta ki az érzelmeit, főleg nem ilyen mértékben. Meglehetett érteni kirohanását, hisz itt volt egy karnyújtásnyira tőle a célja és úgy tűnt, hogy hirtelen minden összeesküdött az ellen, hogy azt el tudja érni, de ennyire kiborulva még talán a saját apja se látta már hosszú ideje.

- Sztriptíz bár. - nyögte ki Taehyung, mire a másiknak felszaladt a szemöldöke.

- Hogy mi? - kérdezte Jungkook, de azon töprengett, hogy akarja-e egyáltalán tudni Taehyung gondolatmenetét vagy sem. Mondjuk ő mondta neki, hogy mindegy mit csak mondjon valamit.

- Gondolj bele. Tök jól nézel ki. Biztosan szívesen dugdosna sok szingli anyuka pénzt a nacidba. - mondta, mire a haverja csak tátogni tudott, mivel fogalma sem volt, hogy erre mégis mit mondjon. Lemondóan sóhajtott egyet, csípőre tette a jobb kezét és lazított tartásán miközben a homlokát masszírozta. 

Hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába. Összeráncolta a szemöldökét és kutatva körülkémlelt, míg meg nem akadt a tekintete egy bizonyos dolgon.

- Segíthetek?