GOLDEN LIFE - Jungkook ff.

22.

❤︎

A hangulatingadozás egy aljas dolog. Egyik pillanatban az ember még felhőtlenül örül az életnek, a másikban pedig a paplanába burkolózva öltözik melankóliába. Bűntudat, önostorozás és azoknak a dolgoknak a teljes átértékelése, amit addig jónak gondoltunk. Helyesen cselekedett EunAra, amiért belevágott ebbe az álkapcsolatba Jungkook-al? Szükség volt ennyire drasztikus és drámai módszerre, hogy elérje azt amit akart? Egyáltalán mit is akart?

Azt akarta, hogy a szülei figyelme teljesen elterelődjön arról, hogy a cég élére akarják Jaehyun feleségeként. A koreai családokban erős az idősebbek tiszteletére fektetett hangsúly, a Choi családnál olyan szinten, hogy szinte szeretetnek már nem is volt helye. Amit a szülők mondtak az szent volt és sérthetetlen, egyetlen lányuk pedig, mivel ebben nevelkedett fel, egészen eddig meg sem kérdőjelezte azokat amiket mondtak, parancsoltak neki. Csak akkor sújtott le rá igazán a felismerés, miszerint neki is van szabad akarata, mikor Jungkook-al találkozott. Minél többet voltak együtt, annál jobban kezdett kinyílni, annál jobban kezdte érezni, hogy milyen is az az élet, ahol nincs leuralva a szülei által. Korábban is lázadozott, de ezúttal sokkal erőszakosabban próbálta meg kezéhez ragadni az irányítást. Talán pont emiatt történhetett meg az, hogy nem tudta mit csináljon, hogy mi legyen a következő lépés.

A gálaest érezhető feszültséget generált a palotához hasonlító otthonukban. Anyja azóta egy szóval se volt képes illetni őt, s nem tudta, hogy ennek örülnie kellene, vagy inkább féljen. Vegyes érzések kavarogtak benne, hisz annak ellenére, hogy a szüleihez szinte már csak a tisztelet kötötte évek óta, még is elkezdte marni a belsejét egy felemésztő bűntudat.

Karikás szemeit a felvillanó telefonjára vezette, ami mellette hevert az egyik párnán. A Jungkook-nak beállított becenév virított a fényes képernyőn, ezzel picit kizökkentve EunAra-t a gondolatai örvénylő végtelenségéből. Sóhajtva egyet rányomott a zöld ikonra, miközben a halántékánál egy tompa nyomás elkezdett erősödni.

- Háló? - hangja gyengén verődött vissza szobájának falairól.

- Tudom, hogy mindent leírtál nekem, de biztosan jó, ha laza ruhába megyek? Csak mert kicsit különbözik a szótárunk ilyen szempontból. - a férfi hangja lassan elkezdte megtölteni valamilyen érzéssel a lány üresen kongó lelkét.

- Tényleg gyere, amiben jól esik. - mondta Ara, még mindig szokatlanul erőtlenül, ami bár feltűnt Kook-nak, úgy vélte nem kérdez rá.

- Te mibe jössz? - érdeklődött felnevetve a férfi, mert rájött, hogy ezzel nem fog előrébb jutni a lánynál.

- Nem tudom... - motyogta Ara, a halántékánál lévő nyomás pedig egyre csak erősödött. Összeszorított szemekkel ráhajtotta fejét felhúzott térdeire és megpróbálta lecsendesíteni elméjét, ami a felugró képek, emlékek, gondolatok miatt teljesen megkavarodott.

-Jól... vagy... Ari...? - halkan érték el Kook aggódó szavai.

- M..mm.. - ekkor már a fogait is összeszorította, mert özönleni kezdtek a tudatába, azok a jelzők, amiket a szülei vágtak a fejéhez.

"Ostoba."

"Buta."

"Tehetségtelen."

"Lázadó."

"Haszontalan."

"Átlagalatti."

"Csalódás."

- Ma... majd találkozunk az épület előtt. Várj meg. - minden erejét összeszedve mondta ezt ki EunAra, s még Jungkook tiltakozása se tudta megállítani abban, hogy letegye a telefont. Ujjai gyorsan nyomtak rá a némítás gombra ezután, s áthajítva az ágyának legtávolabbi részébe a telefont, tenyerei közé fúrta az arcát.