SHAMELESS (hyunsung)

XV. see

Úgy sem fogja senki megtudni...gondolta magában Han. Magához húzta, és a combjai alá nyúlva kisebb szenvedéssel felvette az alvó fiút. A mellkasaik összesimultak, szinte érezte a szívdobogását. Nagyon rég voltak egymáshoz ilyen közel.

Han lassan kitébolygott a fürdőből és beszállította régi barátját a neki kinevezett szobájába. Amikor lerakta őt az ágyra a fiú megébredt.

- H..hannie? - kérdezte halkan a fölötte támaszkodót figyelve.
- Igen?
- Itt maradsz velem? - húzta le őt magára és átölelte, mint egy plüss macit. A mókus fiú elgondolkodott. Ezernyi válasz, kérdés és jelenet játszódott le a fejében.
- Olyan rég voltál velem.... - suttogta Hyunjin a fülébe.
Han-t kirázta a hideg. Tudta, hogy a fiú ezt hogyan értette, de akaratlanul másmilyen helyzetben is elképzelte ezt a pár szót.

- Öhmm...persze. M-maradhatok... - válaszolt kissé bizonytalanul, miközben megpróbált kibújni Hyunjin öleléséből. Ezt megérezve az ittas fiú fene tudja honnan merítve erőt, megfogta Han karjait és lenyomta őt az ágyra.

- Ne merj itt hagyni! - hajolt közelebb hozzá kétségbe esetten. - Ha megint elmész akkor mihez fogok kezdeni? - vette nagy tenyereibe Han kis, selymes arcát.
- H..hyunjin....mit csinálsz? - kérdezte az összezavarodott fiú.

- Hyunjin, mit csinálsz? - ismételte meg Hyunjin a kérdést próbálva összerakni a történéseket, miközben értetlenül bámult az alatta fekvő szemeibe.
- Mit akarok én csinálni? - folytatta a magával való konzultálást az idősebb. - Mit....? - ismételgette - Mit?...téged...akarlak csinálni...- engedte rá a testét Han-ra aki hirtelen köpni, nyelni nem tudott.

- Mi? Mit csinálni vele- - a kérdését félbevágta egy ajak az övén ami lehetetlenné tette a beszédet. És Han fogadni mert volna, hogy a légzést is.

A két fiú körül hirtelen megállt a világ. Hirtelen nem hallották a kint el-el suhanó autók zörejét. Többé nem hallatszott a hűtő zúgása lentről. A levegő súlyosabb lett, szinte harcolniuk kellett, hogy a tüdejükbe juthasson.

Han nem ellenkezett tovább, csak hagyta, hogy történjen ami történik. Lecsukta a szemeit és ajkaival felvette a lassú és lágy ütemet, amit Hyunjin diktált. Nem is gondolt arra, hogy éppen mit csinál és kivel, csak azt tudta, hogy az, amit érez magával rántja őt.

Csak akkor eszmélt fel, mikor az idősebb megszakította a nyelvcsatát és ujjaival végig simított Han állkapcsán. A felismerés hirtelen tört rá. Az arca kipirult és érezte, ahogyan a bőre égni kezd.

- Hyunjin, aludnod kéne! - lökte le őt maga mellé és betakarta. - Holnap reggel rosszul leszel, ha most nem csukod le a szemed - bújt be ő is a takaró alá és elfordult a másik irányba.

- Jó éjt mókus fiú... - mondta halkan az idősebb, majd ahogy mondták neki le is hunyta szemeit.

- Neked is jó éjt, Hyunjin! - suttogta Han. Neki esélye sem volt még elaludni. Nem hitte el ami történt. Ha becsukta a szemeit, csak azt látta maga előtt, ahogy Hyunjin lehajol hozzá és birtokába veszi ajkait. Újra bizsergés futott végig a testében. Most Hyunjin arcát látta közelről, ahogyan végig méri őt és egy félmosolyra húzza száját. A szíve egyre hevesebben vert. Miért érzi ezt? Hiszen Hyunjin számára már senki...Nem érezheti újra ezt...