SHAMELESS (hyunsung)

XXV. [softcore - the neighbourhood]

(bro az elozo reszben nemtudom mi tortent a chattel esku meno volt)

október vége volt. han és hyunjin kerülte egymást. nem utálatból és nem is akaratból. nem tudták mit mondhatnának a másiknak.

'talán kezdek megőrülni?' gondolta magában Hyunjin. sokszor lefagyott. az agya kikapcsolt. a hangok a fejében összezavarodtak. veszekedtek. nem értettek egyet. mintha a szíve és az agya vitatkoztak volna.

vajon ez normális? mások is éreznek így? zavarosan? nem tudják mit miért tesznek? vagy mi miért történik?

nem volt biztos magában. nem hagyta átverni magát, ha egyáltalán a saját gondolatai ezt akarták.

az alvás néha idegennek tűnt. egy rég elfelejtett rossz emléknek. a sötétség nem álmot, hanem még több aggodalmat és kérdést hozott magával. megválaszolhatatlan feltevéseket. feltételezéseket, 'mi lett volna ha?', 'mi lenne ha?'.

csend. a csend ijesztette meg. ha nem hallotta a hangokat elkezdte észlelni a körülötte lévő világot. a valóságot. nem a kis elképzelt képet, ami feledtette vele az igazságot. az igazságot, ami néha fájt.

kifelé lépkedett a teremből. Seungmin beteg volt, Felix pedig el volt foglalva Changbin-t való imádatával. nem zavarta a magány. nem kellett beszélnie senkihez. gondolkodhatott egész nap megzavarás nélkül. az órákon végig ott volt, jegyzetelt, másolt a tábláról, válaszolt ha felszólítottak, de lélekben máshol járt.

beszippantotta egy másik világ. egy világ amiben minden úgy történt, ahogy azt ő elképzelte. ha akarta, akkor éppen az osztálytársai öltözékeit elemezte és a fejében elő is adta valakinek a véleményét. találgathatott, hogy ki, mikor moshatta meg utoljára a haját. volt akinél sajnos többre kellett emelnie a számot hét napnál.

"Hyunjin! Hé! Hallassz?" sietett valaki utána. ő volt az. Hyunjin úgy tett mintha nem hallaná, de a léptek hangja egyre hangosabban kísértette.

"Ott hagytad a könyveid." fogta meg a vállát, hogy megállítsa őt. ott felejtette volna őket? nem emlékezett.

"Oh, köszönöm." válaszolt esetlenül és lerántotta saját hátáról a majdnem üres táskát. Han belecsúsztatta a kezében lévő könyveket, melyeken a 'Hwang Hyunjin' név szerepelt.

egy gyors mosolyt erőltetett az arcára, majd távozott is volna.

"Hyunjin, nem kéne...beszélnünk?" kérdezte a szemeibe nézve Han, mielőtt tovább siethetett volna.

"M-miről kéne beszélnünk?". tudta jól. tudta, de nem akarta bevallani. nem akart beszélni róla. elakart tűnni onnan.

"Nem akarsz eljönni velem valahova ma?" elmenni vele valahova? hova? miért? valami rosszat tett és Han megint ordibálni fog vele? nem, köszöni nem szeretne ilyenben ma részt venni.

"Sajnos nem érek rá, gondoskodnom kell egy betegről otthon. Most mennem kell." integetett kínosan, majd egy utolsó pillantást vetett Han összezavarodott arcára és ki is sietett az épületből.

amint kiért fellélegezhetett. beszívta a hűvös őszi levegőt. vajon vele kellett volna mennie?