Veled❤️‍🩹 | Hwang Hyunjin ff| !SZÜNETEL!

- 12. -

Este az utcák kihaltak és sötétek. Egy átlagos ember valószínűleg sikítva rohanna be az első házba, amit talál, de persze én ennél jobb vagyok. Most mi van? Egy kis egészséges egoizmus. Nade térjünk vissza a tárgyra.

Az utcai lámpák pislákoló fénye alatt haladtam egyenesen a deszkapark felé, mikor
szembetalálltam magam Channal.

- Hát te meg?

- Sétálni jöttem. Ilyenkor szoktam rendbetenni a fejem. Ha már egyszer 8 gyerekem van -nevetett fel.

- Oke, és te mit csinálsz itt? Nem kéne egyedül sétálnod ilyen későn- kérdezett vissza komolyan.

- Deszkázni jöttem.

- Akkor se. Mindegy, ha már itt vagyok, elkísérlek.

Odatartotta nekem a karját, amibe belekaroltam, és így haladtunk tovább. Nemsokára meg is pillantottuk a célt.

Chan leült a padra én pedig gyorsan bemelegítettem, majd pedig elkezdtem oda-vissza gurulni a rámpákon. Egy ideig szórakozottan nézett, aztán gondolom megunta, meg vissza is kellett mennie a fiaihoz, szóval odajött hozzám.

- Figyi, nekem mennem kell. Megleszel? És megígéred, hogy ha bármi van, hívsz?

- Persze~

Hosszasan megöleltük egymást, aztán lelépett.

Én folytattam onnan, ahol abbahagytam. Közben beraktam egy LAND OF FIRE-t némi háttérzenének, hogy ne legyen olyan csendes körülöttem minden.

Fél-egy óra múlva tartottam egy szünetet, és gondoltam, megpróbálok ugratni. Már volt, hogy sikerült, és tök buli, meg aztán úgyse nagyon van más társaságom, úgyhogy miért ne.

Egy alapabbra gondoltam, úgyhogy felálltam a deszkámra, a bal lábamat a jobb oldal szélére húztam, áthelyeztem a súlypontom a bal lábam felőli részre, és lenyomtam a deszkát.

Mint a zenének a ritmusa, úgy mozdultak egyszerre a testrészeim, és sikerült. Elég boldoggá tett, hiszen már nagyon rég nem csináltam.

Gondoltam megpróbálom mégegyszer.

Újra elhelyezkedtem, de a súlypont áthelyezése után észrevettem egy sötét alakot az egyik padnál, aki pontosan felém közeledett. Teljesen beparáztam, és ennek köszönhetően jól el is estem, de nem nagyon érdekelt, csak futni akartam, mielőtt még ideér.

De meg sem tudtam mozdulni. A bokámba hirtelen éles fájdalom nyilalt, és nem tudtam ráálni. Közben az illető egyre csak közeledett, én pedig minden lépésénél egyre jobban féltem.

Nem vagyok túl ijedős, de ez nagyon para volt. Kétségbeesetten vonszoltam magam után a bokám, igyekezve, minél kevesebb súlyt helyezzek rá, de folyton elestem.

A sötét alak már csak pár méterre volt tőlem. Eleredtek a könnyeim, és reménytelenül kiabáltam, de mind hiába.

Egyre közeledett, majd mikor ideért, levette a kapucniát, megszorította a csuklómat, felhúzott, és magához ölelt.

Abban a pillanatban megéreztem a parfümje ismerős illatát, miközben egyre csak folytak a könnyeim. Átkulcsoltam a nyaka körül az kezeim, és belesimítottam selymes hajába.

- Shhh~ nem akartalak megijeszteni. Nem vettem észre a kapucnit. Ne haragudj...

- Hyunjin...

- Naaa ne sírj már! Nem szeretném látni, ahogyan sírsz. - fogta a tenyerei közé az arcom - Mostantól megfogadom, hogy olyat tegyek, hogy többé ne sírj miattam. Oké?