Veled❤️‍🩹 | Hwang Hyunjin ff| !SZÜNETEL!

- 14. -

Útközben eléggé elálmosodtam. Mire feleszméltem, Hyunjin már a házunk elé sétált.

- Na, csakhogy felkeltél! Kissé kínos lett volna, ha csak úgy beállítok anyádékhoz veled - mosolygott rám.

- Az már biztos! - nevettem fel.

- Akkor... megnyomod a csengőt? Csakmert lefoglaltad mindkét karom.

- Mi? Ja igen, persze.

Kinyújtottam a karom és megnyomtam a csengőt, ami hangos zajnak hatott a késői órákban. Hyunjin gyorsan letett (már nem fájt annyira a bokám, így rá tudtam állni), amikor is már nyílt az ajtó.

- Uramisten kislányom! Mi történt veled! Koszos vagy! És hol van a deszkád? - bombázott anyukám a milliónyi kérdésével.

- Anya! Nyugi. Megijedtem egy fa árnyékától, és kificamodott a bokám. Hyunjin arrafelé sétált és segített hazajutni. Bementünk a kórházba, a doki felírt valamit, tessék - adtam a kezébe a papírt -, aztán hazavitt. Mostmár szerencsére jól vagyok, semmi komoly, csak elvileg nem szabad tesiznem meg sportolnom egy hétig. A deszkám pedig... - gondolkodtam el.

Ugyanis nem emlékszem hol hagytam. Baszki! Ottmaradt! A francbaaaa!

Segítségkérőn néztem Hyunjinra.

- A deszkájáért visszamentünk, de már valaki elvitte sajnos. Szívesen veszek neki újat, vagy kölcsönadom az enyémet. - mosolygott anyámra szívdöglesztően.

- Köszönöm fiatalember, hogy hazahoztad a lányomat.

- Semmiség, bármikor - kacsintott rám, mire megforgattam a szemem.

Anyunak mintha eszébe jutott volna valami, és gyorsan berohant a házba. Hyunjin kérdőn nézett rám, én pedig széttártam a karom ezzel jelezva, hogy fogalmam sincs, miért viharzott el ilyen hirtelen. Ezt persze néhány perc múlva megtudtuk, amikor is anya egy nyuszis papuccsal állt meg előttünk. A bátyám papucsával, amit már jó ideje nem hord.

- Gyere csak be, hideg van kint - invitálta be, Hyunjin pedig nem tiltakozott.

- A cipőd vedd le és bújj bele ebbe - tette le elé a papucsot.

- És én? - mutattam magamra - Az senkit nem érdekel hogy mi volt velem? Vagy fáj-e még a bokám? - anyu szúrós szemekkel nézett rám.

- Kell neked deszkáznod! Egyébként pedig már a saját lábadon állsz így gondolom már nem fáj a bokád - oltott le azonnal - Ez a srác meg - mutatott Hyunjinra - hazahozott és elvitt dokihoz is. Úgyhogy igenis legyél neki hálás.

Hát ezt megkaptam. És ami a legszebb az egészben, hogy Hyunjin mindezek után úgy vigyorgott rám... Ez persze mégjobban felhúzott de mindegy.

Végül bementünk a konyhába, ahol anya megkínálta brownie-val és csokistejjel, miközben folyamatosan faggatta.

- Akkor te azok között voltál akik Kyokoval szilvesztereztek? - kérdezte anyám.

- Igen - bólogatott, majd egy szédítő mosollyal ajándékozta meg anyát - Nagyon finom lett a süti.

- Köszönöm Hyunjin. Na és mondd csak, tetszik neked Kyoko? - viszonozta Hyunjin mosolyát, én pedig gyilkos tekintettel néztem mindkettőjükre.

- Hát.. még nem mondhatok semmit, hiszen alig ismerjük egymást - mintha csak megérezte volna... - Persze Kyo szép meg kedves, de mint mondtam - köszörülte meg a torkát.

- Értem - bólogatott hevesen anya.

Még ők ketten kedélyesen elcsevegtek egy darabig, aztán Hyunjinnak mennie kellett.