Veled❤️‍🩹 | Hwang Hyunjin ff| !SZÜNETEL!

- 17. -

Nem telt bele sok időbe míg a többiek üdvözölték Hyunjint.

- Haver, milyen volt? - kérdezte nevetve Felix.

- Hát...elment - mondta. Elment?? Akkor tényleg csak fel akart szedni. Nem is élvezte a beszélgetést. Én hülye!

- Na ésss...? Tudod mire gondol.. - mondta kuncogva Seungmin. Ezért egyszer még letekerem a fejét.

- Hagyjatok már oké?! Nem történt az égvilágon semmi sem! Akadjatok le rólam! - mondta egy fokkal idegesebben.

- Jól van na hyung, de tudod arra számítottunk hogy lesz valami. Mert tudod általában szokott lenni... Nem azért mondtuk hogy kiakadj - mondta sértődötten Lix.

- Nem volt semmi, jó? Semmi sem! - mondta mostmár nyugodtabban - Bocs srácok...

- Semmi baj - mondták kórusban, majd a székek húzódásából ítélve megjött Chan az ebéddel.

- Kajaaa! Végre! - mondta izgatottan Seungmin.

- De hiszen kevesebb, mint 2 órája ettél! - szúrta le Chan - Éhenkórász banda...

Erre csak egyöntetű nevetést kapott, aztán elkezdtek csörömpölni a tányérok. Enni kezdtek.

1 órán keresztül ettek, de hiába hallgattam őket, semmi mást nem hallottam Hyunjintól. Tényleg semmit, egész ebéd alatt csendes volt.

Mikor végeztek megköszönték Channak a kaját és mentek volna fel, de Chan megállította őket:

- Hékás, hova-hova? Nekem ki fog segíteni? - mondta.

Egy pár percig néma csönd volt, majd Hyunjjn megszólalt:

- Majd én.

A többiek ezután felmentek és ki tudja mit csináltak, abból én már nem hallottam semmit. Ellenben amit a konyhában beszéltek annál inkább.

- Figyelj Hyunjin. A többieket átverheted ezzel a "hagyjatok békén, nem volt semmi extra" dologgal, de engem nem. Valami van veled. Mi az? - kérdezte Chan.

- Semmi közöd hozzá.. - mondta, majd elkezdett mosogatni.

- Oké, ha nem mondod el, akkor nem. De könnyebb lenne, ha megmondanád. Talán segíteni is tudok. Kérlek Hyunjin, nem csinálhatod ezt örökké. Egysuer úgyis kiderül, nem? Csak akkor talán valamivel kellemetlenebb lesz...

Hyunjin nagyot sóhajtott.

- Tudom.

- Akkor? - kíváncsiskodott.

- Najó, elmondom.

- Hallgatlak - mondta mosolygós hangon Chan.

- Azt te is tudod, hogy már rengeteg csajom volt. Mindenki bekajálta a dumáimat és rögtön belém estek, úgy hogy aztán tudod mi lett ebből... Ráadásul egyik se szeretett igazán, mert mindegyiknek csak a kinézetem meg a szavaim kellettek, és nekem is csak a kinézetük miatt kellettek ők- kezdte.

- Persze, ezt tudom.

- Igen. És ez most valahogy más.. Okés, végül is csókolóztunk este, meg elvoltunk szilveszterkor, és ennél valahogy minden jól működött. Mármint éreztem hogy ő is kedvel valamennyire. Aztán most jött ez, és tök zárkózott lett, meg nem kajálta a hülyeségeimet.

- És ez baj? - kérdezte Chan.

- Alapvetően nem lenne az, ha ugyanaz lett volna, mint minden másik lánynál. Megkaptam a csókját, meg egy jó éjszakát együtt töltöttünk és ennyi. Az viszont baj, hogy nekem nem a kinézete, vagyis elsősorban nem a kinézete miatt tetszett meg. Hanem a mosolya, a kezei, a hangja, a stílusa, a nevetése... - sorolta, nekem pedig a torkomba ugrott a szivem.