Veled❤️‍🩹 | Hwang Hyunjin ff| !SZÜNETEL!

- 13. -

Szerencsére nem sokára bement az utolsó időpontos is, így már jóval másképp ültünk ott. Azzal a tudattal, hogy nemsokára már bejutunk.

- Megvagy nyuszi? - kérdezte, majd gyengéden megbökte az orrom. Halkan felnevettem.

- Igen - néztem rá elfolytott mosollyal, majd a következő pillanatban nyikorogva kinyílt az ajtó, és kilépett rajta az utolsó.

Ezek után kinézett az asszisztens.

- Megkérek minden várakozót hogy kultúráltan és udvariasan fáradjon be a következő. Semmi tolakodás.

Természetesen mindenki azonnal megindult nyomulni, de Hyunjin elkiáltotta magát:

- Hé hé! Egy kis figyelmet! - nézett körbe, majd megköszórülte a torkát, hogy mindenki rá figyeljen. - Ennek a lánynak már több, mint fél órája kibicsaklott a bokája. Nem szeretnék tolakodó lenni, vagy bárkit érzelmileg zsarolni, csak egyszerűen közeli hozzátartozóm lévén nem szeretném, hogy ebből maradandó károsodás lenne. Kérem, gondolják végig józan ésszel, és aki nem csonttöréssel, vagy valami hasonló fontosabb problémával igyekezne, az kérem, engedjen előre. - mondta, majd gyorsan hozzátette - Ha akarják, fizetek is érte.

Erre mégjobban felbolydult a váró, az emberek egymással tanakodtak latolgatva, mennyire éri ez meg nekik. Végül egyszerre fordultak felénk, és maguk közt helyet hagyva elengedtek minket.

Hyunjin felpattant, velem együtt, és továbbra is a karjaiban odavitt az ajtóhoz. A nővér elmotyogott valami "na végre"-félét, majd előre engedett és becsukta mögöttünk az ajtót.

A háziorvos megfordult a gurulósszékében, és kedvesen mosolygott ránk.

- Mi a probléma? - nézett ránk, majd észrevéve a bedagadt bokám, hozzátette: - Ó, fiacskám, ide fektesd le szépen. Úgyni!

Hyunjin lefektetett az orvosi ágyra, a doki pedig kérdezgetni kezdte, pontosan mi történt, ő pedig kicsit kiszínezve, de szóról szóra elmondta.

- Khmm értem... - dörzsölte a halántékát - akkor azt most egy kicsit megmozgatom és szólj, ha fáj.

Igazából amint hozzáért felszisszentem, így nem volt egyszerű dolga megállapítani a sérülés súlyosságát.

- Értem.

A doki elkezdett mozyogni magábam aztan fontoskodva felírt valamit és már ki is tessékelt.

- Hát nyuszi, gyorsan végeztünk - mosolygott rám, miután kiértünk.

- Igaz. Nade, mi isvolt ez a "közeli hozzátartoró"-szöveged? - nevettem fel.

Így mentünk hazafelé, Hyunjin karjaiban. Ismét. :)