Spark Explosion (ORIGINAL)

3. fejezet

Dominik

Minél halkabban igyekeztem becsukni magam után a lakás ajtót, de még így is megnyikordultak a deszkák. Lelépdeltem a fűbe, hogy bemelegítsek, és mikor úgy éreztem megpusztulok a pulcsimban, elindultam. Az ismerős utcákon végighaladva csak a lépteimre koncentráltam, és arra, hogy ne bukjak fel az utak kiálló darabjaiban, repedéseiben. A térdeim nem igazán örültek a betonon való futásnak, így irányt változtattam, és a város központja felé haladtam. Anyáék mesélték még pár hete, hogy átadták végre azt a kis futópályát, szóval gondoltam ideje felavatnom. Nem volt valami nagy szám, de az ízületeim hálásan felsóhajtottak. Sorra róttam a köröket. A város még aludt, kevés autó hajtott el mellettem csupán, főleg, hogy vasárnap is volt. Ilyenkor örül az ember, ha otthon lehet.

Ahogy hazafelé kocogtam már, éreztem magamon, hogy az összeesés határán járok. Keveset is sikerült csak aludnom, mert a csütörtöki edzésen sikeresen kinyírtam a bokámat ismét, így fájt végig.

– Jó reggelt!

Meglepetten fordultam a hang irányába, nem számítottam arra, hogy bárki is fent lesz ilyen korán már. – Szia – köszöntem lassan a tesómnak.

– Jót futottál? – kérdezte kedvesen.

– Nem a legjobb az időm, de fogjuk rá, hogy elégedett vagyok – mondtam neki.

A tesóm egy pohárba töltött magának kávét, majd visszapillantott rám. – Kérsz?

– Előbb letusolnék – mutattam a fürdő felé. Csak biccentett, én pedig elindultam, hogy tiszta ruhát keressek magamnak. Sietve letusoltam, és mire kiértem, már anya és apa is fent voltak. Mindketten mosolyogva köszöntek nekem, én pedig arcon pusziltam mindkettőjüket. – Mi a reggeli?

A tesóm a kezembe adta a bögrémet, amibe öntött nekem kávét, és a szokásosra ízesítette, vagyis sok tej és cukor. Apa vágott kolbászt, meg szalonnát, anya tojást csinált, én pedig terítettem. A kis konyhában hárman kerülgettük egymást, néha négyen. A tegnaphoz hasonlóan végre sikerült igazán jót ennem.

***

Délután apa kivitt a megállóba, hogy kíméljem kicsit a lábamat, majd a kezembe nyomott egy doboz fájdalomcsillapítót. – Jobban örülnék, ha nem ezen élnél – tette hozzá, mire csak bólintottam. – Akkor a hétvégi meccsedre lehet oda fogunk tudni érni.

– Rendben – mosolyogtam rá. – Igyekszem addig nem kispadra kerülni.

– És légy szíves pihenj, ha visszaértél!

Bólintottam neki, mert nem volt mit tennem. A tervem az volt, hogy az ágyban fekve átolvasom az anyagokat, hogy a testem kicsit pihenjen addig is, mielőtt újra elindul a hét, és vele együtt a rohanás is. A buszon kivételesen le tudtam ülni, és ezzel már úgy éreztem, hogy megmenekültem. Bedugtam a füleimet, és elindítottam egy podcastot, ami arról szólt, hogy milyen lenne a világunk, ha a mesterséges intelligencia elterjedne mindenhol. Közel már Mogához, lassan szedelőzködni kezdtem. A hozzám hasonló kolisok elkezdtek mozgolódni, mindenki készült a leszállásra.

A bőröndömet magam után húzva sétáltam a városon át a kolihoz. Ismerős arcoknak köszöntem, néhányukkal el is beszélgettem míg visszaértünk. Ahogy felnéztem a lépcsőkre, halkan felnyögtem. Fáradt volt a testem, a bokám már túlságosan lüktetett, és kezdtem kicsit éhesnek érezni magamat. Első utam a konyhába vezetett, hogy betegyem a hűtőbe az otthonról hozott kajámat, utána a szobámba csoszogtam, hogy kipakoljak gyorsan.

A szobatársam mosolyogva üdvözölt, de ennyi is volt a részéről, mert visszafordult a játékhoz, és a társaihoz. Hát oké, akkor a szobában való pihenés kilőve. Marha jó. A táskámból elővettem a szükséges könyveket, és visszacsoszogtam a konyhába. Leültem az asztalhoz miután megmelegítettem magamnak a vacsorámat, és olvasni kezdtem a sorokat. A lábamat a mellettem lévő székre feltettem, és igyekeztem kizárni a fejemből a fájdalom apró hullámait.

Újabbat lapoztam, az államat a tenyerembe támasztottam. Holnap szerencsére nincs edzésem, szóval a reggeli futásom kivételével pihenhetek. Délután az ágyból tanulok, és kedden majd igyekszem kímélni magamat. Talán ki kéne hagynom holnap a futást... Nem, nem! Kiesek a ritmusból, utána nehezebb lesz visszaállni. De a hétvégi meccsre a legjobb formámat kéne hoznom, az egész csapat számít rám, és legfőképp a lábaimra. Ha kispadra kerülök, elég nagy a valószínűsége, hogy kikapunk. Nem, a fenébe is! Bíznom kéne a csapattársaimban, hogy nélkülem is képesek a győzelemre! Mekkora egy bunkó vagyok már! Oké, ezt most jegeljük, inkább vissza az iro... Jég. Talán jót tenne a bokámnak. Bár nincs feldagadva szerencsére, de baromira fáj, és gyengének is érzem. Vajon van a fagyóban hely, hogy jeget készítsek? Vagy van valami használható fagyos dolog? Tanulj már, DK!

– Olyan vagy, mint egy két lábon járó fehérzaj.

Felkaptam a fejemet az ismerős hangra. Konrád beljebb lépett a konyhába. – Bocs – morogtam az orrom alatt. Már megint csináltam! Ez már kész röhej!

Mögöttem a tűzhelyhez lépett, és a csörömpölését hallva kissé összébb húztam magam ültömben. Nem mintha attól féltem volna, hogy megüt – bár teljesen kinézhető volt belőle –, egyszerűen csak a hirtelen zajtól úgy éreztem, mintha kongana a fejem. Csendben befejeztem a vacsorámat, majd az üres dobozt félretolva közelebb húztam a könyvemet, és folytattam az ismétlést. Mögöttem Konrád továbbra is főzött, az illatok körbe lengték a helyiséget, és hiába ettem az előbb, éhesnek éreztem magamat ismét.

Becsuktam a könyveimet, és lassan felálltam. A mosogatóhoz bicegtem, sietve elmostam a dobozomat, majd össze szedve a cuccaimat a szobámba indultam. A többiek még mindig bent voltak, én viszont már túlságosan fáradt voltam. De mégsem akartam elrontani a kedvüket, így miután lefürödtem a folyosó végén elhelyezett kanapéra letelepedtem. Jobban összehúztam magamat, a fejem alá tettem a kezemet, mintha a párnám lenne. Másik kezemet a pulcsim zsebébe dugtam, és lehunytam a szemeimet. A gondolataim kivételesen hamar elcsitultak, szóval el is tudtam aludni.