Spark Explosion (ORIGINAL)

18. fejezet

Konrád

Éreztem, ahogyan egyre közelebb csúszik hozzám, végül egyenesen nekem dőlt. Őszintén, baromi kényelmetlen volt. Minden nyomorult filmbe olyan kellemes, megható vagy bensőséges pillanatnak van ez ábrázolva, valójában mindkét félnek kényelmetlen a pozíció. A szabad kezemmel megemeltem a fejét és rendesen a vállamra fektettem, lejjebb csúsztam ültömben, hogy ne gémberedjen el nagyon, ha felkel. Sötét tincsei a nyakamat csiklandozták, főleg ahogyan közelebb mocorgott még hozzám. Kezével véletlen hozzáért a könyökömhöz, én pedig meglepődve összerándultam. Az ujjai jéghidegek voltak. Tudtam, hogy fázós, na de hogy ennyire?

A pillantásomat lassan felemeltem, és két vigyorgó barommal találtam szembe magamat. Márkó kezében már ott volt a mobilja, és tudtam, hogy már egy halom képet csinált rólunk. Összehúztam a szemeimet. – Kinyírlak!

Meg sem rezdült erre. Valószínűleg tisztában volt vele, hogy addig védve van, amíg DK rám van dőlve. Lapozgatni kezdte a képeket, majd felém fordította a készüléket. A fotó láttán éreztem, hogy képtelen vagyok megtartani a mérges arckifejezésemet. Márkó visszahúzta magához a telóját. – Majd átküldöm.

Még szép. Az lesz az új háttérképem.

Újra kinyitottam az ölembe ejtett füzetet, és folytattam az anyag átolvasását.

DK egyre sűrűbb mocorgásából ítélve felébredt és keresi a kényelmes pozíciót, de mivel azt nem találta meg, lassan felegyenesedett. A szemeit kezdte dörzsölni, sötét tincsei az arcába lógtak. Karjait maga fölé emelve nyújtózkodott egyet, ásított. Álmos szemei végül engem is megtaláltak. – Bocsánat.

– Azt, hogy elaludtál rajtam, vagy hogy összenyálaztál közben? – tettem fel a kérdést, ahogy lepillantottam a nedves felületre.

– Mindkettő? – kérdezett vissza egy zavart mosollyal az arcán, miközben letörölte a nyálát a szája sarkából. – Mennyit aludtam?

Lenéztem az órámra, majd vissza a srácra. – Húsz percet.

Kitörölte a szeméből a könnyeket, ahogyan ásított egy újabbat.

– Nem aludtál az éjjel?

Megdörzsölte már vagy sokadjára a szemeit. – Nem. Fáj bevallanom, de tegnap leültem sorozatot nézni, és túlságosan beszippantott, hogy nem tanultam. De a bűntudat nem hagyott aludni, szóval hajnali háromkor kezdtem neki a leckéknek, és ötkor fejeztem be mindent.

Csak pislogtam a srácra. – Mentél még futni is reggel?

– Aha. Kicsit felébresztett.

Biztos vagyok benne, hogy a hétvégén is volt futni, valószínűleg lejárt akkor a heti pihenője.

DK közelebb húzódott hozzám, és visszahajtotta a fejét a vállamra. – Jó meleg vagy.

– Ha te azt tudnád – röhögte el magát Márkó, mire Zalán prüszkölve elfordult.

Leemeltem DK fejét, és feltartottam a mutatóujjamat, hogy várjon egy percet. Elkaptam Márkó bokáját, és rántottam rajta egy nagyot, hogy elterüljön a hideg kövön. Az álla alá dugtam a cipőmet, megemeltem a fejét. – Mondtál valamit? – kérdeztem tőle lassan elmosolyodva.

Márkó el akarta tolni a cipőmet az útból, de a sarkamat a szegycsontjába mélyesztettem, mire felnyögött. – Meg sem szólaltam – felelte végül.

– Szerintem is – biccentettem egyet. – Még egy ilyen és kinyírlak! – meresztettem rá a szemeimet.

Márkó nagyot nyelve bólintott. Elemeltem a lábamat az állától, ő pedig lassan felült. A falnál Zalán fulladozott már a röhögéstől, DK viszont csak álmosan figyelt minket. – Azért segítesz matekból? – kérdezte Márkó.