Spark Explosion (ORIGINAL)

33. fejezet

Dominik

Újabbat lapoztam a füzetemben, és folytattam az olvasást. Konrád mozgolódott mögöttem, és végül megéreztem a kezét a homlokomnál, ahogy hátrasimítja a tincseimet. – Látsz te egyáltalán ettől a madárfészektől, amit a hajadnak hívsz?

Nevetve hátrahajtottam a fejemet, ő pedig homlokon csókolt. – Azért vagy te, hogy megold ezt a problémát.

Elengedte a tincseimet, így azok visszahullottak a helyükre. Elnyúlt az ágyon, és a táskájában kezdett kutakodni. A pillantásom megakadt a felcsúszott felsője által láttatni engedett bőrfelületén, és csak akkor néztem vissza a szemeibe, amikor homlokon csapott bámulás közben. Átdugta a fejemet a hajpántján, majd visszahúzta, és hátrasimította vele a tincseimet. Lüktető orromat dörzsölve néztem rá, de ő csak előre fordította a fejemet. – Olvasd tovább!

Kinyitottam újra a füzetemet, de a mögülem áradó hő közelebb költözött a hátamhoz. Ujjaival a tarkómon göndörödő tincseimmel szórakozott, miközben a vállam felett olvasta a holnapi anyagot velem.

Így töltöttük el az időnket.

– Lassan ideje indulnunk – szólalt meg mögülem.

Befejeztem az elkezdett mondatot, majd biccentve egyet, becsuktam a füzetemet. Összeszedtem a maradék cuccomat, majd Konráddal az oldalamon elhagytam a kolit. Nyugisan kisétáltunk a végállomáshoz, és szinte azonnal fel is szállhattunk a buszra, ahogyan az beállt a megállójába. Hátrébb találtunk magunknak helyet, szóval letelepedtünk. Konrád felém nyújtotta a fülese egyik részét, amit elfogadtam, és elvéve tőle a mobilját, átböngésztem a listáját valami újdonság után kutatva.

A buszút így csendesen telt el, és ahogy leszálltunk, elindultunk Konrádékhez.

– Izgulsz? – kérdezte tőlem, ahogyan felém sandított a szeme sarkából.

– Kicsit – vallottam be. – Sosem volt még ilyenem. Nem tudom, hogy hogyan működik.

– Bárhogyan is képzelted el, tuti nem olyan lesz. Főleg amilyen debil a családom.

Csak a fejemet ingattam ezen, de ő azonnal a kezem után nyúlt. Az érintése már elég nyugtatás volt.

A megállótól nem volt több öt percnél a séta, amíg elértünk hozzájuk. Konrád becsengetett, mert lusta volt előkeresni a kulcsait, így vártunk, amíg a motoszkálás bentről meghallható volt már.

– Dominik! – nyitott ajtót mosolyogva Benedek. – Örülök, hogy újra láthatlak!

– Szia – köszöntem óvatosan, Konrád felé sandítva, aki csak alig észrevehetően biccentett egyet felém. – Sajnáljuk a késést, a sofőr lehúzódott telefonálni egy negyedórára.

– Volt az annál több is – dünnyögte mögöttem Konrád. Megéreztem, ahogyan a tenyerét a hátamra simítja, és előrébb tolt. – Hol van a vén banya?

– Konrád! – szóltam rá, miközben levettem a cipőmet. – Ne hívd így az anyádat!

Benedek csak elmosolyodott ezen, majd félrelépve az ajtóból beljebb engedett minket. Üdvözlésképpen még sietve kezet fogtam vele. Levéve a cipőmet, Konrád levette a vállamról a táskámat, az övével együtt a fal mellé csúsztatta azokat.

– Áh, hát itt megjöttetek! – kukkantott ki Konrád húga a konyhából. – ANYA! MEGJÖTT A VEJKÓD!

A státusz hallatán zavartan lesütöttem a szememet.

– Mit főztél ma? – lépett el mellőlem Konrád és a konyhába ment a húgához.

– Neked semmit – érkezett azonnal a válasz.