Spark Explosion (ORIGINAL)

25. fejezet

Dominik

Becsuktam magam után az ajtót, és elindultam a lépcsők felé. A vállamat húzta a táska súlya, valószínűleg a hétvégi erősítés miatt érezhettem a tagjaimat fáradtnak.

– DK!

Hátrapillantottam a hang irányába, majd megtorpantam, amikor láttam, hogy Márkó és Zalán szinte egyszerre rohannak felém. – Van valami baj? – kérdeztem azonnal, de csak mosolyogva rázták a fejüket.

Márkó azonnal az orrom alá nyomta a mobilját. A képernyőn három alakot láttam meg, és rögtön elmosolyodtam a szőke tincsek láttán. Konrád a kezében fogta az újszülött öccsét, akinek annyira világos kis pelyhes tincsei voltak, hogy szinte nem is látszottak, csak Konrád sötét felsője kiemelte. Mellette egy sötétszőke hajú lány mosolygott a csecsemőre, és éppen az ujját nyújtotta neki. Konrád éppen a húga fejére szorította a tenyerét, mintha szidni készülne, de az arcán egy halvány mosolyt láttam.

– Nagyon hasonlít rá a húga – mondtam, ahogyan lapoztam, hátha látok még több képet, de nem volt ilyen szerencsém. Konrád húga sokkal világosabb bőrű volt, így a szeplők az arcán sokkal feltűnőbbek voltak. A szemeik hasonló barna árnyalatban csillogtak.

Elolvastam a képhez írt szöveget. „Megérkezett a harmadik ördögfióka is."

Visszanyújtottam a készüléket. – Nem is mondta, hogy megszületett az öccse.

– Szombat délután indult be a szülés, és mondta, hogy ma passzolja a sulit is. Neked nem szólt?

– Nem néztem meg a telefonomat – vallottam be. A hétvégét a bátyámmal töltöttem teljesen, és kicsit felrobbantottuk a lakást, amíg anyáék nem voltak otthon. A rendrakás tovább húzódott, mint gondoltuk. Sietve elővettem a mobilomat, és intettem a két srácnak, hogy menjenek nyugodtan. Csak kihúztam az értesítéseimet, mert minden más várhatott jelenleg. Rányomtam Konrád nevére, és elindítottam a hívást. A készüléket a fülemhez emeltem, majd vártam, hogy felvegye. – Szia! – köszöntem bele azonnal.

– Hali. Jól telt a hétvégéd?

– Helyzethez képest. Gratulálok az öcséd születéséhez!

– Hm, igen, kösz.

Elmosolyodva a falnak dőltem. – Láttam ám a képet, amit anyukád kitett.

– Pedig mondtam, hogy ne tegye fel – dünnyögte.

– Ha hiszed, ha nem, jól áll a kezedben a gyerek – mondtam neki, de erre csak morgott valamit az orra alatt. A háttérben valami hatalmasat csattant majd a káromkodását hallottam már csak. – Mikor jössz suliba? – kérdeztem végül, amikor újra elcsendesült már minden.

– Estére valószínűleg visszaérek a koliba. Szaros elment a suliba, és anya még kicsit fáradt. Főzök rájuk most, meg segítek, amit tudok.

– És hogy fogod hívni az öcsédet? Mert tuti, hogy nem a nevén.

– Kis szarosnak, egyértelműen.

Egy kisebb csend húzódott közénk, amit végül ő tört meg.

– Le kell tegyelek most, oké? Amúgy is menned kéne órára.

– Igen, persze. Majd, ha visszaértél... nézz be esetleg hozzám – mondtam neki, mielőtt bontottuk volna a hívást.

Lina egész álló nap azt nézte, hogy Konrád kisöccse milyen cuki. Nem viccelek. Megállás nélkül! És senki sem bírta lelőni. Az utolsó órám után volt egy kis szabadidőm, így kivételesen csak feküdtem, és a telefonommal szórakoztam, majd elmentem edzésre. Utána ettem egy keveset, majd nekiálltam megcsinálni pár házit. Azt terveztem, hogy ma nem viszem túlzásba, csak egy anyagot veszek át, és két feladatot csinálok meg, mert amúgysem bírtam igazán koncentrálni.