Spark Explosion (ORIGINAL)

15. fejezet

Dominik

Ledobtam a táskámat a fal mellé, és nyújtózkodtam egyet. Kivételesen elsők között értem a suliba, így az osztályunk zajmentes volt. Lecsúsztam a földre, a hátamat a falnak vetettem, és a telefonom átgörgettem a híreket, beszéltem pár szót tesómmal.

– DK!

Az ismerős hangra felemeltem a fejemet, és a srácra mosolyogtam. – Jó reggelt!

Márkó lehuppant mellém, összekulcsolt ujjait imára emelte. – Kérlek, mondd, hogy kész a házid, és kölcsönadod, hogy lemásoljam!

Lezártam a mobilomat, és a táskámból elővettem a füzetemet, amit felé nyújtottam. – Tessék.

– Egy életmentő vagy!

Néztem, ahogyan felcsapja a füzetemet, majd a sajátjába elkezdi másolni a megoldásokat. A másik oldalamra egy újabb táska, majd egy test hullott. Zalán álmosan döntötte a fejét a falnak, valami köszönésfélét dünnyögött. Körbepillantottam, viszont Konrádnak nyomát sem láttam. Milyen fura, hogy pár hét leforgása alatt mennyire közel kerültünk egymáshoz. Leginkább Márkó az, aki állandóan kiszúr, és felém jön, de ha ő jön, valószínűleg a másik kettő sem marad távol.

Halványan elmosolyodtam ezen. Jóban vagyok nagyon sok emberrel, de úgy igazán nem volt részem olyan társaságban, ami most van. Persze, van egy dinamikája, ami leginkább Konrád hangulataira épül, de mégis, egy kis otthon érzetet adott.

– Uh, én is lemásolhatom?

Oldalra néztem, láttam, hogy Paulina előveszi a cuccát, és Márkó válla fölött nézte a füzetemet. – DK-é, tőle kérdezd.

A lány azonnal felém nézett, nagy szemeivel könyörögve pillantott rám. – Nyugodtan – ráztam a fejemet mosolyogva.

– Ezért vagytok mind a ketten hülyék! – hallottam meg a csapat utolsó tagjának a hangját. Hátrahajtottam a fejemet, hogy felnézhessek Konrádra. Paulina azonnal a középsőujját tartotta a srác felé, Márkó pedig reakcióra sem méltatta. Konrád lenézett rám. – Mellesleg a reggelid a hűtőben van. Edd meg vacsorára majd.

Zsebre dugta a kezeit, és az ajtó felé indult.

Zalán mellett elröhögte magát, de mikor felé néztem, még mindig csukva volt a szeme. Vállat vontam, majd feltápászkodtam, amikor a tanárunk megjelent a folyosó végén. Az első három óránk nyugis volt, utána kiderült, hogy lesz egy lyukasunk a tanárunk betegsége miatt, így az osztály egy része úgy döntött, hogy kimegy kosarazni. Én nem akartam csatlakozni a pályán, ezért csak az árnyékban ülve figyeltem az eseményeket.

Az utolsó óránkon viszont egy random röpdoga várt ránk. Konrád azonnal hátrafordult hozzám. – Na, most kiderül, hogy ki nyeri a fogadást.

– Várom a finom ebédjeimet – vigyorogtam rá. – Tudsz adni egy tollat?

Előre fordult, hogy keressen egyet a tolltartójában, végül Zalántól elcsent egyet. Felém nyújtotta a tollat. Ahogy ráfogtam az íróeszközre, az ujjaimmal a kézfejéhez értem. – Miért ilyen hideg mindig a kezed? – kérdezte.

Vállat vontam. – Passz. Világéletemben fázós voltam.

Elvettem a tanártól a lapot, majd mikor diktálni kezdte a kérdéseket, igyekeztem minden idegszálammal a megoldásokra koncentrálni. Nem volt sok kérdés, csupán tíz darab, és már az óra végére kijavítva vissza is kaptuk.

– Na, hány pontod lett? – fordult hátra felém Konrád azonnal, ahogy visszakaptuk a dogánkat.

– Kilenc. Neked?