Spark Explosion (ORIGINAL)

10. fejezet

Konrád

Ma inkább a tovább alvást választottam a kajáim elkészítése helyett. Hullafáradt voltam a hétvége miatt, és semmi kedvem nem volt élni sem, ha teljesen őszinte akarok lenni. Úgy voltam vele, hogy kiugrom ebédszünetben a Holába és hozok onnan egy menüt.

Már ébren voltam, amikor a többiek felkeltek, de továbbra is az ágyban feküdtem. Márkó álmosan megállt a mozdulat közben. – Hát te?

– Ma lusta vagyok.

Vállat vont, kimászott az ágyból, és a cuccait felkapva a fürdőbe indult. Én már letusoltam reggel, rendbe szedtem magam még mielőtt a nagy tömeg bevonulna oda. Nyugodtan görgettem a telefonomon a híreket, élveztem, hogy nem kellett most semmit sem csinálni. Aztán egy pillanatra megálltam a mozdulat közben. Vajon DK ismét ment futni reggel, még olyan bokával is? Vajon megállt a konyhánál visszafelé? Felültem az ágyon. Francba!

Összevártam a másik kettőt, amíg elkészülnek, és együtt indultunk át a suliba. Miután DK elment tőlem, szinte azonnal jöttek hozzám, hogy kifaggassanak és a véremet szívják. Egy fél órám azzal ment el, hogy a felmosóval vertem őket. Velünk egyetemben mások is lassan szállingózni kezdtek az épületben. Az egyik évfolyamtársunk éppen kitámasztotta a bejárati ajtót, hogy ne kelljen passzolgatnunk egymás közt a kilincset. A földszinten volt most óránk, aminek kifejezetten örültem. Rajtunk kívül voltak már bent páran, de mindenki a hétfő első órához híven vagy aludt, vagy zenét hallgatott, vagy be sem jött valójában. Elfeküdtem a padomon, lehunytam a szemeimet. Kicsit már bántam, hogy még reggelizni is lusta voltam.

Az ismerős nevetés hallatán kinyitottam a szemeimet. DK hadonászva mesélt valamit, Heléna pedig csillogó szemekkel hallgatta. A lány barna tincseibe túrt, miközben a srác szavain csüngött. Egyértelműen bejött neki, ezt még a vak is látja. Vagyis... a vak is látja, csak DK nem.

Ellépve mellettem rám mosolygott, majd szinte vissza is fordult Heléna felé. Együtt léptek be a terembe, és ismételték az anyagot, bár ma semmi doga nem volt beharangozva. A hangjuk lassan háttérzajjá olvadt össze a hátam mögött, és egy idő után csak arra lettem figyelmes, hogy Zalán rázza a vállamat, hogy keljek fel.

A tanár belépve azonnal megtalált a tekintetével. – A teremet szépen kitakarítottad, de remélem tanultál a hibádból.

– Mióta hiba behúzni egy seggfejnek? – kérdeztem fáradtan.

Tünde hátrafordult az első padból. – Komolyan megverted a másik suliból a srácot?

– Eltörted a kezét?

– Kórházban van?

Elfintorodtam. – Pletykás idióták. Csak behúztam neki egyet.

– Aztán kicsit fojtogatta – tette hozzá Zalán, csak úgy mellékesen, mintha annyira fontos infó lenne.

– Ah, pedig tőled Konrád többet vártunk volna – röhögte el magát Márkó előttem, mire belerúgtam a székébe.

– DK, hogy vagy amúgy? – kérdezte Tünde mögém pillantva. – Hallottuk, hogy eléggé kipécéztek téged a meccsen.

– Semmi bajom, de tényleg – nevetett.

Hátra sem kellett néznem, hogy tudjam a tarkóját vakarja zavarában. A tenyerembe támasztottam az államat, fújtattam.

A tanár végül belefogott az órába, én pedig lassabban, mint szoktam, de jegyzeteltem. Az agyam ma képtelen volt bármit is felfogni, és csak az éhségre bírtam gondolni. Zalán mellettem kivételesen jobban figyelt, így úgy voltam vele, hogy majd tőle lemásolom az órai anyag maradékát.