Spark Explosion (ORIGINAL)

35. fejezet

Dominik

Az ébresztő előtt pár perccel keltem, így azonnal ki is nyomtam, hogy véletlenül se szólaljon meg. Megdörzsöltem a szemeimet, majd óvatosan kimásztam a takaró alól. A félhomályban felöltöztem, elég vastagon ahhoz, hogy ne fázzak meg, de még mozogni is tudjak. Egy utolsó pillantást vetettem az alvó szőkeségre, aki belefúrta az arcát a párnába. Halkan kiosontam a szobából, csendes lépteim még így is visszhangoztak a kihalt folyosón. Lekocogtam a lépcsőn, majd kilépve a reggeli fagyba, megborzongtam egy pillanatra.

Egy alapos bemelegítést követően pedig megkezdtem a reggeli köreimet. Az áprilisunk eléggé szeszélyes volt eddig. Tegnap még a hó esett, és szinte olyan volt most is az idő, mintha még januárt írnánk. Lehetetlen volt kiigazodni, hogy milyen évszak van. Hétvégére már nagy meleget mondott, utána meg szakadó esőt.

Viszont a közelgő tavaszi szünet folyamatosan izgalommal töltött el, mivel Konráddal a mini nyaralásunkra készültünk. Mióta beköltözött hozzám volt egy jó pár nézeteltérésünk a közös terünkkel illetően, mivel Konrád undorítóan rendezett, én meg szeretem a kupit. Szerintem, ha százszor nem vágta hozzám a koszos ruháimat, akkor egyszer sem. De igazából együtt lakni vele baromi jó volt. Senkinek nem voltunk útba, megkaptuk a privát szféránkat, amit akartunk. És jó tapasztalat is, hogy milyen lenne, ha közös albérletbe költöznénk, amíg egyetemre megyek. Már, ha megyek, mert még mindig nem bírtam eldönteni, hogy akarom-e én azt. A jövőképemet illetően eléggé hadilábon állok Konráddal ellentétben, aki már konkrét céllal rendelkezik, mint kick-box sportoló, későbbiekben pedig edző.

Valahogy a huszadik köröm után vettem észre, hogy valaki a korlátnál támaszkodik, és onnan figyel engem. A szőke tincsek eléggé árulkodóak voltak, így a fáradtság ellenére is megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb odaérhessek hozzá. Lefékeztem előtte, szinte belecsapódtam a korlátba, de már levegőt hagyni sem engedtem magam, mert már a szájára hajolva megcsókoltam őt.

– Kész a reggeli – motyogta közénk, ahogyan lassan elengedtem őt.

– Még megyek egy pár kört.

– Gyere rajtam pár kört – húzott vissza magához, beleharapva az alsó ajkamba.

Nevetve ejtettem le róla a kezeimet, tettem egy lépést hátra. – Öt kör.

– Eggyel se legyen több – mondta, ahogyan megtámaszkodott a korláton, és biccentett, hogy menjek. Még egy utolsó csókra visszaléptem hozzá, de utána már menekülőre fogtam, mert utánam kapott. A tény, hogy nézett edzés közben még inkább arra ösztönzött, hogy hajtsam magam, lépjem túl a határaimat. Az ötödik kör végén örömmel bújtam át a korlát alatt, és borultam a karjai közé. Ujjaival hátra fésülte izzadt tincseimet, felhúzott, hogy végre stabilan a lábaimon álljak. – Gyors tusolj le, utána együnk – suttogta közénk.

– Oké.

Lenéztem az órámra, hogy megnézzem az eredményeimet.

– Na?

A kérdése hallatán felemeltem a fejemet. – Elégedett vagyok – vigyorogtam rá, ahogyan visszapillantottam az órámra, ellenőrizve a futott időmet.

A koliba visszaérve nagyon kevesen mászkáltak a folyosón a korai óra miatt, így továbbra is csendesen folytattuk a reggeli rutinunkat. Sietve letusoltam, Konrád addigra pedig visszamelegített mindent, hogy frissebb legyen. A szokásos teámat elém csúsztatta, majd eltelepedett velem szembe.

– Készültél matekra? Azt hallottam, hogy dogát írunk. De szerinted miből? Még csak két órája vesszük ezt a részt, tökre semmi értelme lenne az egésznek. A félosztály azt sem tudja, hogy hogyan kell egyáltalán belefogni, és íratni akar belőle? – kérdeztem tőle, miközben bekaptam az első falatot. Rágás közben folytattam. – Mellesleg beszéltem Tündivel és mondta, hogy holnap össze akarnak ülni egy játékestre most már. Uh, és Trisz átdobta az új fejezetét, olvastad? Nekem nagyon tetszik! Szerintem baromi jól átadja a gondolatokat, és teljesen össze tudja törni az embert, és ez csak egyre mél...