Sztárszerelem

Ki nem mondott

A kocsihoz visszaérkezve folytattuk az utunkat Balatonvilágos felé, és Krisztián ezúttal se mondta meg, hogy mi lesz az úti cél, csak sejtelmesen mosolygott minden egyes ötletemre, amikkel bombáztam őt. Amúgy le a kalappal előtte, hogy bírta idegekkel, ugyanis rendesen az agyára mentem a hülyébbnél hülyébb ötleteimmel, amikkel fárasztottam.

-         Megvan – csettintettem hirtelen diadalittasan.

-         Tényleg? – pillantott rám szórakozottan.

-         Tandem ugrás!

Krisztián elszakította a tekintetét az útról és az arcomra nézett és látva, hogy komolyan beszélek kirobbant belőle a nevetés. Sértetten meredtem rá és összefontam magam előtt a kezem, majd tüntetőleg az ablak felé fordultam. Nem voltam hajlandó rá nézni hiába szólított a nevemen, és húzta meg a hajam, csak néztem ki az ablakon és gyászoltam, amiért nem lesz részem tandemugrásban.

-         Kicsi szívem van, fogalmad arról mennyibe kerül egy tandem ugrás? – kérdezte kedvesen.

A homlokomat ráncolva pillantottam rá a szemem sarkából, majd elővettem a telefonomat bekapcsoltam a mobilnetet és rákerestem a tandem ugrásra a Balaton felett. Az árakat meglátva kikerekedett a szemem és döbbenten Krisztiánra néztem.

-         Soha a büdös életbe ne vigyél engem egy ilyen drága randira – kértem. – Tökéletesen megelégszem, ha elhozol ide és magamra hagysz egy füzet társaságában – bólogattam.

-         Hm… átgondolom. Maradhatok és nézhetem, ahogy írsz? – érdeklődött.

-         Nem – mosolyodtam el szórakozottan.

-         Akkor sajnálom, nem alkudozok – vonta meg a vállát.

Vigyorogva néztem ki az ablakon, majd lepillantottam a felvillanó telefonomra és sóhajtottam egy nagyot. A szalagértesítés szerint Zoé írt, méghozzá elég hosszút, így csak az elejét tudtam elolvasni, de már ennyiből leszűrtem, hogy haragszik, amiért ilyen szűkszavú vagyok. Az ajkamba harapva hezitáltam, hogy megnyissam-e az üzenetét vagy sem, amikor egy újabb üzenet érkezett, méghozzá Krisztiántól.

molnárkrisz: Mi a gond?

bartha_adrienn: Ember. Itt ülsz mellettem!

molnárkrisz: Csak leszarsz kb. öt perce. Fel se tűnt, hogy megálltunk?

Döbbenten kaptam fel a fejem és az ablakon kipillantva megállapítottam, hogy tényleg állunk, egy kis utca előtt, nem olyan messze pedig a Balaton. Krisztiánra néztem és már a nyelvemen volt a bocsánatkérés, de a torkomra fagyott a szó, amikor észrevettem a kezében lévő lakatot. Újra a környéknek szenteltem a figyelmem, visszanéztem a lakatra, majd Krisztiánra, aztán sietősen kicsatoltam magam és rohanni kezdtem a kis utcán a Balaton felé. Szinte száz százalékosan biztos voltam abban, hogy Krisztián a Sóhajok hidjához hozott el engem, ami nekem már évek óta bakancslistás pont volt, ahova akkor szerettem volna ellátogatni, ha már volt pasim. Már messziről kiszúrtam a hidat és szerencsére senki nem volt a környéken. Lassabbra vettem a tempót és kissé lihegve lépkedtem a fehérre festett kis fahíd felé, ami fölé egy táblára erősítve az volt írva, hogy: Az itt fogant szerelem múlhatatlan! A kis fahidat különböző színű, nagyságú és formájú lakatok borították, ahogy a fahíd mellett lévő két kerítés is dugig volt lakatokkal.

-         Úristen – kezdtem el ugrálni egy helyben és türelmetlenül fordultam hátra, hogy megnézzem, Krisztián merre van.

Ráérősen lépkedett felém és szórakozottan figyelte, ahogy én fel alá ugrálva vártam őt. Mikor aztán odaért hozzám a nyakába ugrottam és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, amit ő meglepetten fogadott.