Sztárszerelem

Darabokban

Soha nem voltam még ilyen izgatott vasárnap reggel, mint most. Olyan lelkesen vártam a stylistot, hogy megérkezzen a ruhákkal, mint a kisgyerekek a Mikulást. Miközben várakoztam, természetesen hasznossá tettem magam és apu fantasztikus receptje alapján elkészítettem a harcsapaprikást, túrós csuszával, levesnek pedig húslevest készítettem, tele leveshússal és a legfontosabbal. Csirke lábbal! Melissza szerintem őrültnek hitt, amikor visítozva emeltem ki a fagyasztóból a csirke lábat és azt ismételgettem, hogy imádom. Tényleg imádtam. A csirkének a nyaka, a szárnya és a lába volt a kedvencem. De nem ám akárhogy! A nyaka pörköltként, a szárnya rántott húsként, a lába pedig levesben. Megettem máshogy is, de a kedvencek azok így voltak.

-         Kész az ebéd – kiáltottam ki a medence irányába.

-         Végre – kiáltotta vissza Tündi és pillanatokon belül meg is jelentek.

-         Farkas éhes vagyok – csapott a hasára Anna és elsőként szedett magának a levesből.

Büszke voltam a levesemre, ugyanis most először nem lett zavaros, eddig valamiért mindig zavaros volt, de most gyönyörű színe volt és az íze is fantasztikus lett. Az eredménnyel eldicsekedtem apunak is, aki magát nem meghazudtolva egy like-al reagált. Az apukák ilyenek amúgy? Mindenre like-al reagálnak, és egyszavas válaszokat adnak, vagy csak az én apukám ilyen?

Ebéd után a medence mellett mulattuk az időt és koktélt kortyolgattunk, aztán végre valahára négy órakkor begördült a kocsi és megérkezett a stylist.

-         Halihó, csajok – integetett felénk vidáman.

Felpattantam a nyugágyról és mezítláb végig rohantam a forró kövön, majd lefékeztem a stylist előtt és izgatottan meredtem a ruhazsákokra.

-         Sikerült – kacsintott rám, mire felvisítottam és a nyakába ugrottam.

-         Köszönöm! Annyira köszönöm!

-         Még ne! Majd ha láttad és felvetted – tolt el magától nevetve.

Buzgón bólogattam és követtem őt be a szalonba, közben izgatottan tördeltem a kezemet és már láttam magam előtt, amikor Krisztián megpillant engem, abban a ruhában, amit Laura is viselt a könyvében. Izgatott várakozástól remegett meg a gyomrom, majd Melisszára pillantottam, aki oldalba bökött.

-         Miért vagy ilyen izgatott? – kérdezte kíváncsian.

-         Bátorkodtam pofátlan lenni és megkértem készítsen nekem egy ruhát – magyaráztam.

-         Ami tuti Krisztiánhoz kapcsolódik – találta ki.

-         Igen – haraptam az ajkamba. – Gond? – kérdeztem csendesen.

-         Ugyan dehogy – nevette el magát és átkarolta a vállam. – Majd megcsinálom a hajadat és a sminkedet.

-         Van göndörítőd ugye?

-         Van hát!

Egy órával később elégedetten szemléltem meg a tükörképemet az egész alakos tükörben. A lila ruhát mintha rám öntötték volna, tökéletesen követte a testem vonalát és finoman látni engedte a melleimet. Nem feltűnően, pont annyit villantottam, hogy az még ne legyen sok. Hajamat pedig Melissza begöndörítette, sminkemet szolidra csinálta mégis erőteljesre. Pont, mint Laura a könyvben. Kiegészítőként még feltettem egy bokaláncot, mert Laura is mindig azt viselt, amikor csak tehette. Rengeteg fényképet készítettem magamról, aztán a csajokkal is sokat csináltunk és most először egyikünk se lőtt félre a ruhákat illetően. Melissza egy almazöld ruhát viselt, ami a földet söpörte és követte a testének vonalát, Tündi egy sötétzöld ruhát, ami illett a vörös hajához, Anna pedig egy fekete miniruhát. Így voltunk mi négyen csajok és, ahogy a kezdést várva beszélgettünk, egy pillanatra urrá lett rajtam a szomorúság. Ma vagyunk így együtt utoljára és talán ma szembesülünk a ténnyel, hogy a helyünk mennyire bizonytalan, hiszen érkezni fog két másik nő, akik veszélyeztethetik majd a helyünket. Hiába éreztem azt, hogy az én helyem biztos, én benne leszek a topp háromban, akkor is bennem volt a félelem, hogy mi van, ha mégsem. Mi van, ha a másik két nő, akkora hatással volt Krisztiánra, hogy nekünk nem lesz maradásunk?