Veszedelmes Kuba

1.Rész

Sonia Ramirez vagyok 23 éves, és Kuba-ban élek édesanyámmal Benita Ramirezzel.

Édesapám tizenéves koromban meghalt. Nem igazán emlékszem rá mi is történt pontosan, mivel amikor felhívtak a rendőrök, hogy apám meghalt sokkot kaptam így ki esett pár óra. Anyám mondta utána, hogy lelőtték. Az okát azóta se sikerült kideritenie a rendőrségnek, így évek múltán anyámmal mind a ketten beletörődtünk, hogy nem fog kiderülni mi is történhetett. Így azóta anyával élek Havannában egy kicsike házikóban. Nem túl nagy de kettőnknek elég.

Nem igazán kell sok mindent tudni rólam. Igazi kubai lánynak tartom magam, barna haj zöld szem, és Hála a magasságosnak nem volt irigy amikor a női idomaimat teremtette. Nagy keblek, formás hátsó, vékony csípő. Igazi kubai csajszinak tartom magam amire büszke is vagyok.

Két dolog van amit ki kell emeljek magamban, és amitől álltalában nem tágítok bármi legyen is. Az első ilyen dolog a szerelem. Négy nagyon fontos szabály van amiből ha egyet is megszeksz, akkor ott az ajtó és mehetsz. Az első hogy ne hazudj, ne titkolj előlem semmit. A második, ne ignorálj. Utálom ha egy kapcsolatban le nézik a nőket. A harmadik, hogy utálom ha egy pasi a pénzével akar elcsábítani. Szerintem a szerelemben a pénz nem számít. És a negyedik, ami számomra a legfontosabb a megcsalás. Ha már nem kellek neked az oké. Mond meg és kész. De az, ha valaki megcsalja a másikat utána meg hazamegy hozzá, és úgy tesz mintha nem tíz perccel ezelőtt rakta volna bele egy másik nőbe a farkát, nahát attól hányni tudnék. És erről ennyit.

A másik és talán legfontosabb a tánc.

Gyerekkorom óta imádok táncolni. Ha boldog, ha szomorú, ha dühös vagyok, mindig a táncba menekültem. Mindig is nehezen tudtam kifejezni az érzéseimet, de a tánc segített. Ez olyan nekem mint egy biztonsági zóna. Ahol elengedhetem magam feltétel nélkül. Ahol magamat adhatom anélkül, hogy bármit el kellene titkoljak. A tánc nekem olyan mintha egy másik dimenzióba csöppenék. Ahol nem kell foglalkoznom a világ nehézségeivel.

Éppenséggel ma is az egyik közeli klubba készülök Adriana-val. Ő a legjobb barátnőm. Sőt inkább a testvéremnek mondanám. Minden nehézségben egymás mellett álltunk mindig. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy megértsük egymást. Ugyan olyan energikus lány mint én. És természetesen ő sem panaszkodhat a szépsége miatt. Igazi jelenség.

Elkészültem az esti bulihoz és hümmögve nézek magamon végig a tükörben. Barna hosszú hajam hullámokban omlik vállamra, zöld nagy szemeimet egy kis szempilla spirállal emeltem ki, számat pedig egy enyhébb árnyalatú vörös rúzzsal kentem ki. Ruha szempontjából egy laza barna ruhára esett a választásom, ami a jobb combomnál fel van vágva. Cipőnek egy kényelmes magasított telitalpú fűzős szandált választottam, táskának pedig egy kisebb vállra akasztható fekete táskát,amibe belefér a telefonom és a pénztárcám.

Még egyszer le ellenőrzöm, hogy minden meg e van és sietek is le, mivel Adriana írt hogy lent vár.

Gyorsan leszaladtam és futólag köszöntem anyának:

-Hola mami, no se cuando vendre no esperes (Szia anya, nem tudom mikor jövök ne várj meg.)- mondom és futólag nyomok egy puszit az arcára

-Vigyázz magadra drágám- mosolyog rám.

-Én mindig.- mondom neki én is mosolyogva, és már megyek is ki ahol Adriana széles vigyorral vár.

Oda szaladok hozzá és megölelem. Ahogy eltávolodunk egymástól rögtön jön a kérdés

-Na készen állsz a ma estére?- kérdezi formás szemöldökét húzgálva mire csak átölelem a vállát és puszit nyomok formás kis arcocskájára

-Hát persze drágám soha nem éreztem készebnek magam.

Mondom majd mind ketten kacagva indultunk neki az éjszakának még mit sem sejtve, hogy milyen meglepetéseket tartogat számunkra az este.