Veszedelmes Kuba

10.Rész

A további utat az esküvő helyszínéig csendben tettük meg. Néha-néha Hugora pillantottam. Erősen koncentrált az útra, és erősen ráncolta dús szemöldökét mintha gondolkodott volna valamin.

Az esküvő egy templomhoz közeli szállodában lesz.

Ahogy odaértünk rengeteg kocsi sorakozott a szálloda előtt. És még több fekete ruhás terstőr. Mindegyik fülében fühetszett volt. Gondolom az egyszerűbb kommunikálás érdekében.

Leparkoltunk, majd szálltam volna ki, de Hugo a karom után nyúlt és vissza húzott mire kérdően néztem rá.

-Figyelj Miel.....- mondja szemembe nézve, és egy kis idegességet vélek felfedezni sötét szemeiben.

-Szeretnélek megkérni valamire és kérlek most ne ellenkezz velem...- mondja komoly hanggal.

-Lesznek itt olyan emberek, akiknek nem igazán tetszik hogy véglegesítve lett a hatalmam... Nagyon sokan akarják a halálomat abban az épületben, hogy a helyemre léphessenek... Nagyon jól tudom, hogy most nem fognak semmit csinálni, de kérlek végig legyél mellettem... Mivel most már a feleségem vagy így célpont lehetsz a számukra.. Így arra kérlek hogy Marian kívül ne beszélgess senkivel, és próbálj mindig mellettem maradni.... Komolyan veszem a házastársi eskünket, és minden áron megvédelek ezentúl hiába nem szerelem az amiért összekötöttük az életünket. Most már felelőséggel tartozom érted, és még az életem árán is megvédelek, de ahhoz az kell hogy most az egyszer hallgass rám és tedd amit mondok...

Miközben beszélt végig aggódást láttam szemében. Hirtelen Maria szavai jutottak eszembe, amit még a szertartás előtt mondott nekem a kocsiba. Mint mindenki tudja nagyon nem szeretem hogyha valaki megmondja nekem hogy mit csinálhatok és mit nem, de ebben az esetben igaza volt. Most tudatosult bennem igazán, hogy ezentúl én is sok mindenkinek az ellensége lettem mivel most már én vagyok a Costa maffia fejének felesége. Így biztos nekem is sokan kívánják a halálomat. Így jobbnak láttam nem ellenkezni Hugoval. És hiába döcögősen indult a kapcsolatunk abban soha nem kételkedtem, hogy esetleg ne tudna megvédeni. Meg persze valahol a szívem mélyén nagyon jól esett hogy aggódik értem.

-Rendben... Úgy teszek ahogy mondod...- mondom neki egy halvány mosoly kíséretében.

Ő is rám mosolygott hálásan majd kiszállt a kocsiból, oda sétált az ajtómhoz kinyitotta és kezét nyújtotta hogy segítsen nekem kiszállni

-Köszönöm...- mondom mosolyogva, majd elfogadom segítő kezeit úgy a szállok ki a kocsiból.

Mikor beértünk hatalmas tapsvihar fogadott minket.

Sokan oda jöttek hozzánk gratulálni. Ahhoz képest, hogy a maffia emberei voltak köztük nagyon kedves emberek is. Ilyen volt egy idős házaspár is, akik meleg mosollyal jöttek oda hozzánk.

-Miel had mutassam be Carolina és Adriano Garciát. - mondta Hugo az idős házaspár felé mutatva.

-Örülünk hogy megismerhetünk Sonia...- mondja Adriano mosolyogva.

-Énis nagyon örvendek...- mondom én is mosolyogva. Elég szimpatikusnak tűntek.

-Ideje volt Hugo, hogy végre összeszedj egy normálist lányt. Az a Blanca vagy kicsoda egy pénz éhes hisztis picsa volt.- mondja Carolina Hugora nézve.

Szemöldökömet kérdőn összeráncolva néztem Hugora, aki csak egy fagyos pillantást vetett rám ezzel jelezve, hogy majd később megbeszéljük. Nekem sose említett ezt a nőt, nem tudom ki lehet az de ki fogom deríteni.

-Igen tényleg nagy szerencse hogy itt van nekem az én drága feleségem... Jobbat se kívánhattam volna...- mondja mosolyogva nézve rám, majd adott az arcomra egy lágy puszit. Bizsergett ajkának helye a bőrömön, de próbáltam nem foglalkozni vele.

-Így van.... Nos hagyunk is titeket további szép estét kívánunk nektek....- mondja a házaspár majd sarkon fordulva ott hagytak minket.

Meg akartam kérdezni tőle hogy ki is az a Blanca, de ahogy meglátta hogy kérdésre formálom számat hirtelen a táncparkett felé kezdett kis híján vonszolni, majd megálltunk a közepén hirtelen megragadta a derekam magához húzott. Mennyei férfias illata felkúszott az oromba. Olyan közel húzott, hogy éreztem szíve minden egyes dobbanását.

-Ideje táncolni.....- suttogja fülembe, majd felcsendült egy lassú szám és elkezdtünk táncolni. Mivel csak mi ketten voltunk a táncparketten, próbáltam úgy beszélgetést kezdeményezni vele hogy senki ne vegye észre, így a nyakába hajoltam és én is csak suttogva tudtam vele beszélni..

-Ki az a Blanca...?- kérdem tőle a lehető leghallkabban, de még pont olyan hangosan hogy hallja a zene miatt.

-Együtt voltam vele egy évig... Bár az túlzás hogy együtt voltunk. Néha össze jártunk dugni egyet, de ő többet képzelt ebbe az egészbe. Pénz éhes ribanc volt egyébként. Az előtt két héttel szakítottam vele, hogy apám elmondta hogy feleségül kell hogy vegyelek... Azóta nem is találkoztam vele és nem is igazán akarok.. - fejezi be.

-Talán nem féltékeny vagy Miel....?- kérdi mosolyogva egyik szemöldökét felhúzva...

-Még hogy én féltékeny...?! Ugyan! Ne nevettess..- mondom neki gúnyosan kacagva, mire egy két ember furcsán kezdett ránk nézni. Befejeztem a kacagást és újra felvettem a kissé komoly arcomat.

Pedig teljesen igaza volt. FÉLTÉKENY VOLTAM!!! Csak az nem tudom hogy történhetett ez meg. Hisz nem is szeretem. Kedvelem. Talán. De szeretni biztos nem szeretem, mégis elkap egy folytogató érzés ahogy arra gondolok mit csinált más nőkkel, főleg ezzel a Blancával. Próbálom leplezni az undort arckifejezésemen, de Hugo ezt észre veszi..

-Te tényleg féltékeny vagy...- mondja önelégülten mosolyogva ezzel kivillantva fehér fogsorát.

-Álmodozz csak...- mondom neki szem forgatva, és próbálok nem a szemébe nézni hogy nehogy észrevegye hogy hazudok.

Megpróbáltam kizárni mindent és csak a táncra figyelni, de hirtelen eszembe jutott a tervem amit kiagyaltam.

-Lenne egy kérésem..- suttogom fülébe.

-És mi lenne az...?- kérdezi kíváncsi tekintettel szemöldökét össze ráncolva.

-Egy óra....- mondom szemébe a kérdésemet. Látom hogy nem igazán érti mire is gondolok.

-Szeretnék kérni egy órát amikor azt csinálhatok veled amit csak akarok...- suttogom fülébe érzékien, és hagyom hogy ajkam súrolja kicsit a fülcimpáját, mire egy halk morgásnak tűnő hangot hallok meg fülembe.

Sokáig nem jön válasz, és már azt hiszem hogy a tervem dugába dőlt.

-Rendben van...- szólal meg hirtelen Hugo, mire egy elégedett mosoly suhan át az arcomon, pedig tudom hogy nem láthatja.

-Egy feltétellel...- szólal meg újra mire lehervad számról az elégedett mosoly.

-És mi lenne az...?- kérdem nagyot nyelve.

-Ha én is kapok egy órát....- mondja ajkával súrolva fülcimpámat, ahogy az előbb én is tettem mire akaratlanul is kiszökik egy halk sóhaj a számon.

Basszus! Erre nem számítottam. Bár az én hibám, mert tudhattam volna hogy nem adja könnyen át az irányítást egy olyan ember, aki egész életében mindenkinek dirigált és nem fordítva történt.

Elgondolkozok rajta.

Talán hogyha én kezdem azt az egy órát, és eléggé ki tudom készíteni ahhoz hogy ne bírjon ellenállni akkor megnyerhetem a fogadást. Igen! Ez az!

-Legyen....- mondom neki mindent tudó mosollyal bízva a győzelmemben.

-Remek....- Tette hozzá Hugo is, és láttam hogy erőteljes vágy suhan át éjjfekete szemein.

Amikor véget ért a zene mi lassan levonultunk a tánctérről, és a lassú számokat átváltották az egyre pörgősebb zenék.