Új lakótárs / BTS /Felfüggesztve/

•13•

Hajnalban valaki kopogott.
- JUNGKOOK KUSSOLJ - ordított rá Domi.
- De bemászott egy kommandós az ablakomon...
- NEM ÉRDEKEL. FOGD MÁR FEL!

Reggel nyolckor valaki benyitott az ajtón, majd egy perc múlva kiment. Domi még aludt, mert megviselte a Jungkookkal való ordibálás az éjszaka folyamán.

Domi csak fél tízkor kelt fel. Megfésülködött, majd random ránézett az asztalára. Értetlenül nézett egy darabig, ugyanis egy boríték hevert az asztalán.
- Ez mi? - kerdezte halkan magától. Felnyitotta a borítékot. Egy levél volt benne, és egy nyaklánc, holdkőből. A levélben ez állt:

Kedves Domi!

Nagyon sokat jelentett nekem a barátságunk, és te is nekem. Azonban ráébredtem, hogy nem tudsz egyszerre mindenkivel foglalkozni, és én már nem férek bele az idődbe. Sokáig vártam, de most mennem kell. Visszamegyek Londonba, mert itt, Koreában csalódások értek egész életemben, és a helyszínek rossz emlékeket juttatnak eszembe. Nem a Te hibád! Te tökéletes vagy. Nem ismertem nálad jobb barátot. Többet is éreztem irántad, mint barátságot. És az az igazság, hogy még mindig többet érzek. De tudom, hogy van ez a Taehyung fiú, aki nem tudom, hogy megérdemel-e téged. De rendesnek tűnik. Remélem, boldog vagy mellette, ha nem is tisztáztad még az érzéseidet. Mindenképp tedd meg! Tudom, hogy nincs időd kettőnkre, így véget vetnék barátságunknak. Remélem megérted. Hat órás lesz a repülőút, koreai időszámítás szerint 16:00 órára érek oda. Remélem, benne van ebben a borítékban a holdkőből készült nyaklánc, amit neked szántam. Szeret és a legjobbakat kívánja:
Cha Eunwoo

Domi csak állt. Egy perc után sírva fakadt.
- Édes istenem... - megállíthatatlanul sírt. - Ha négyre ér oda, és hat órás a repülőút... Akkor a reggel tíz órás repülővel megy...

A repülőtér tíz percre volt Domiék házától. Domi felpattant, úgy ahogy volt (pizsamában) kirohant, és futott, ahogy csak bírt. Közben fohászkodott, hogy elérhesse a repülőt.
- A tízórás Londonba tartó repülő negyed óra múlva indul. Kérem, szálljanak be. - mondták a bemondóba. Domi hirtelen meglátta Eunwoo-t, de messze volt.
- EUNWOO... EUN...WOO! - kiabált. Domi teljesen kifulladt. Ezidáig futott, ami akárhogy is (kb.) tíz perc, pontosan 73 méter.

Domi lassan érezte, hogy a lábai felmondják a szolgálatot. Pedig már csak egy kevés kellett. Eunwoo alakja már tisztán látszott. A lány hirtelen megállt. Összeesett. Pár perc múlva sikerült kinyitnia a szemét, ugyanis valaki leguggolt hozzá.
- Minden oké? - kérdezte.
- Nem igazán... Nem szoktam elájulni vagy ilyenek, nem tudom, most mi a bajom - válaszolt a lány.
- Szomjas vagy?
- Rohadtul.
- Akkor nem ittál. Ennyi. Tessék - nyújtotta Domi felé Lee Minho a Pepsit, amit a mögötte álló Bangchannak vett. Ez utóbbi most ismerte fel Domit, és kivette Minho kezéből az italt.
- Megőrültél? Ilyenkor vízzel kell itatni, nem kólával! - rázta meg a fejét Chan.
- Jól van na, én a macskáimnak is szénsavas italokat adok. Mi baja lenne?
- Mikor indul a tízórás gép? - kérdezte hirtelen Domi és felült.
- Három perc múlva. Miért? - kérdezte értetlenül Chan.
- Oda kell érnem! - lihegett Domi.
- Nem mész te addig sehová, amíg nem ittál! - ellenkezik Minho, majd miután látta, hogy ez nem sokat segített, kiöntötte a kólát és egy random csapnál tele töltötte vízzel, utána odaadta Dominak.
- Fuss. - mondta, majd átváltott savage módba és szemforgatva hallgatta Bangchan panaszkodását, hogy ő még inni akart a kólából.

Domi villámsebességel rohant Eunwoo felé, aki három nyomorult perc alatt elhagyja Szöult. "Már csak tíz méter..."
- Eunwoo! Ne menj el! - üvöltötte Domi. Az említett személy megfordult.
- Domi? Te komolyan utánam jöttél?
- Bocsánat! Nem akartalak megbántani, lehetnénk újra barátok! - nézett a fiúra kérlelően Domi.
- Nem érdemlem meg a barátságunkat. - rázta meg a fejét Eunwoo, majd felrohant a repülőgépre.
- Megkérünk mindenkit, hogy menjen a jelzett sávon kívülre, a repülő egy percen belül elindul. - hallatszott a hangosbemondó. Domi engedelmeskedett, és lefagyva nézte a sávon kívül, hogy Eunwoo elhagyja a hazáját. Pár percig mozdulatlanul állt, mikor valaki a vállára tette a kezét.
- Sajnálom, gondolom jó barátok voltatok. - sóhajtott az illető, aki nem más, mint Bangchan volt. Minho is odament hozzájuk.
- Ölelj meg egy macskát, akkor nem leszel olyan szomorú - tanácsolta.
- És igyál vizet - tette hozzá Bangchan.
- Ő volt az egyetlen barátom a lakótársaimon kívül itt, Szöulban. - lábadt könnybe Domi szeme.
- Lee Minho - nyújtotta kezét mosolyogva a fiú. Domi meglepődött, de megrázta.
- Engem ismersz már, de rám is számíthatsz - közölte Chan.
- Köszönöm mindkettőtöknek. - mosolygott Domi.

Domi aznap vegyes érzelmekkel és két telefonszámmal tért haza. Próbálta elkerülni a tekinteteket.
- Domi, gyere már, ebéd van - kiabált fel a lány szobájába Jin. Aztán benyitott. - Valami baj van?
- Nem, egyetek csak, most nem vagyok éhes - folytotta el a könnyeit Domi. Próbált mosolyogni, de nem járt nagyon sikerrel.
- Oké... De ha gond van, szólj - vont vállat Jin, majd kiment.