Je t'aime

21.fejezet

𝑩𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 𝑨𝒏𝒏𝒂

Legalább még három alkalommal bíztuk magunkat az alkohol kezeire. Ha pedig nem ittasan dölöngéltem,akkor a gyász mellé rátelepedett Charles hiánya is a mellkasomra. Úgy éreztem magam,mint egy élő halott. Éjszakánként maximum öt órát voltam képes végig aludni,az étekezésre meg csak reggelente tudtam rá venni a szervezetem,s akkor is egy kávéval enyhítettem az éhségemen,esetleg még a vajas pirítós jöhetett szóba. A gyomrom ököl méretűre szűkült. Bele betegedtem ebbe az egészbe. Annyiszor elnyengültem,és felakartam hívni Charlest.. De végül úgy döntöttem,hogy ő sem keresett,én sem fogom. Egy világi vesztes voltam. Miért kellett nekem aznap szakítanom vele? Talán egyel kevesebb gond lenne a lelkemben. Ezt már soha nem tudom meg.Andris szobájában feküdtem egész álló nap. Mélyen beszívtam a nyugtató,védelmező illatát az ágyneműjének,és hagytam,hogy a könnycseppjeim lefollyanak az arcomon. Hagytam,hogy fájjon. Nem nagyon váltottunk szót a családdal. Mind a négyen külön voltunk,egymás nélkül csináltunk mindent. Így próbáltuk feldolgozni az unokaöcsém elhalálozását,több kevesebb sikerrel,mert hát ettől a nyomó,s üres érzettől soha nem tudunk majd szabadulni.

Előkotortam az egyetlen fekete ruhámat a bőröndöm legaljáról. A fal fehér bőröm arról tanúskodott,hogy jó pár napja nem láttam napot,ha nem a csendes házban szenvedtem. Frainkenstein menyasszonyaként néztem ki,s úgy is éreztem magam. Az arcom beesett,és óriási lila karikák tarkították a szemem alatti részt. Minden erőm elszállt,a mozgásom,beszédem is lelassult. Pocsék látványt nyújtottam. Tonna számra kentem fel a catrice korrektorom,hogy legalább a többi embert betudjam csapni vele. Húztam egy határozott tus vonalat,melyet a remegő kezem megnehezített. Miután elfogadható kinézetet varázsoltam magamnak,kiléptem az nagy fürdőből,majd a szétszórt cuccaim közül felkaptam egy kis láncos táskát,és bele tettem az apróra összehajtogatott lapocskát. Készülékemet még az erkezésem után rögvest egy íróasztal fiókjába süllyesztettem némított állapotban,mivel nem voltam kíváncsi az értesítésekre, sem az emberekre,így rövid gondolat menet után,a helyén hagytam.Amennyire a lábaim engedték,lesiettem a nappaliba,ahol keresztapám üldögélt a kanapén az unokabátyam társaságában. Áradt belőlük az erős parfüm illat. Fekete ünneplő nadrág,fehér ing,zakó kombo fedte a testüket. Hogy Andris mennyire utálta ezt a fajta öltözetet... Helyet fogalaltam egy egyszemélyes fotelben,aztán felhelyeztem a fekete magassarkút,amelyet a keresztanyám tett le elém tegnap. Hirtelen lassú kopogás hallatszott az emeletről,majd ennek kíséretében,Tündike is megjelent. Egy egyszerű szabású fekete szatén ruhát viselt. Göndör haja szoros konytba volt tűzve,s az arcát ugyan úgy mint én,több réteg drogériás termék fedte. Füstös szemfestéke viszont figyelem felkeltően hatott. Egy bólintással jelezte,hogy induljunk a kocsibeálló felé. A hátsó ülések egyikéről kémleltem az ismerős nyári emlékeket előhozó utcákat Sashalmon. A szokásos módon,mindenki szó nélkül bámult ki a fejéből. Keresztapám telefonja a zsebében,s a CD-i a kocsi ajtajának mélyedésében lapultak. Nem tette fel a megszokott zenéit. Furcsa érzést kelltett bennem. A zene,a hangok az ő lételeme. Most mégsem vágyik rá.

Leparkoltunk a családtagok mellé. Kiszállva megpillantottam anyáékat is. Mindenki vagy beszélgetett a másikkal,vagy csendben várta a ceremónia kezdetét. A sok sír és a fekete anyagok között,szinte el lehet veszni. A pap rám pillantott,s maga mellé vont. Akik diskuráltak eddig,azok is elhallgattak,majd nekem szentelték a figyelmüket. Izzadni kezdtem,a torkom össze szűkült. A pap ellépett mellőlem,én pedig remegve kerestem elő a búcsú beszédem a tömeg számára. Kihajtottam a gyűrött papírost,végig néztem mindenkin,hogy legalább pár bíztató pillantással megajándékozzanak.

-Üdvözlök mindenkit. Mind tudjuk milyen okból kifolyólag gyűltünk itt ma össze,miért öltöztünk a gyász színébe. -

Olvastam fel ezt alig hallhatóan.