Je t'aime

24.fejezet

𝑪𝒉𝒂𝒓𝒍𝒆𝒔 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄

Belgium mindig is jó emlékképeket idézett a fejembe. Sok sikeres futamot vezettem itt végig,szeretem ezt a pályát. Általában ha ide repülünk csak az elkövetkezendő versenyre tudok gondolni,de a Monacóban lejátszódottak után képtelenség Annán kívül máson törni a fejemet. Lőttek a szépen el egyengetett tervnek,mivel egy véletlen folytán ő is ellátogatott a hazámba. Mérhetetlenül dühös voltam,ami még most sem távozott el teljes mértékben,de jelen pillanatokban inkább nyomás telepik a vállamra. Hiába ő lépett ki Olaszországban a kapcsolatunkból,még is türelmesebbnek kellett volna lennem.Miért nem tűrtőztettem a testem azon az estén? Mit tettem?

Alexa békésen aludt mellettem a gép kényelmes, barna bőr ülésein. Nem sejtett semmit abból,ami bennem lejátszódott. Én nem bírtam pihenni egy percig sem. A stressz hatalmába kerített. A Délután korai óráiban jártunk,mikor már Taxi után néztünk a Belga reptéren. Fél óra kín keserves várakozás élteltével pattantunk a sárga járműbe,amely gyorsan az öt csillagos szállodába szállított bennünket a lánnyal. Nem volt már programunk az estére,így komótosan megvacsoráztunk az étteremben,aztán a zuhanyfejből elállt a víz a fürdés befejeztével,s nem törődve az olvasatlan értesítésekkel,kikapcsoltam a telefonomat. Alexa egy puszit nyomott az arcomra,amelyre válaszul végig simitottam a derekán. Oldalra fordultam a fal felé és nem kellett sok ahhoz,hogy elnyomjon az álom,minek kifejezetten örültem az örlődős nap után.

Fehér pulcsiban,s világos kék farmerben feküdtem a meleg aszfalton. Az eső úgy ömlött a szürke,haragos felhőkből,mintha dézsából öntenék. A ruha darabok csurom vizesen tapadtak a testemhez,kezdtem fázni. Kezeimet az útra helyeztem,közvetlen magam mellé és megpróbáltam feltornászni magam álló helyzetbe. Meg sem moccantam,hiába erőlködtem. Nem tudtam irányítani sem a végtagjaimat,sem a többi porcikámat. A jobb oldalamra tekintettem. Egy barna,túl jól ismert szempár pásztázott gúnyos mosollyal. Nem tudtam vissza fordulni. A lány mögött egy nagy fehér házat fedeztem fel,ahol a fekete Ferrarim parkolt. Egyből rájöttem hol vagyunk. Dörgicse. Anna háza. Hirtelen a mellettem vizesen heverő szőke lány,azaz Giada Gianni megszólalt.

-Ezt jól elbasztad Charles. Ugye tudod?-

Válaszolni szerettem volna,de egy hang sem jött ki a torkomon. Mintha elvitte volna a cica a nyelvem.

-Undorító vagy. Nem érdemelsz szeretet. Téged nem lehet szeretni-

Folytatta.

- Csodálkozol,hogy elhagyott? Nem tenném a helyedben.-

Szavai a lelkem mélyére hatoltak. A mellkasom még nehezebb lett mint az elmúlt napokban. Próbáltam bizonygatni magamnak,hogy ez csak illúzió,de a hang,ami azt hajtogatta,hogy Giadanak teljesen igaza van erősebb volt. Egy kövér könnycsepp folyt le az amúgy is szét ázott arcomon,mire a lány újból megtalálta a hangját.

-Jajj,de szánalmas vagy.-

Nevetett fel. Nem bírtam tovább. Zokogásban törtem ki,de hang így sem préselődött ki belőlem. Giada csak tovább röhögött,már már félelmetessé változott az egész szituáció. Egyszer csak a semmiből fény vetődött a festett,s eddig csendes autó útra,majd egy fekete autó száguldott át a volt barátnőmön. Mikor a jármű elhajtott,Giadanak csak a hült helye maradt.

-Charles,szívem! Elfogsz késni-

Hallottam meg Alexandra reggeli hangját.

-Egy perc!-