Je t'aime

28.fejezet

𝑩𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 𝑨𝒏𝒏𝒂

Monacóban pihentünk egészen Augusztus végig. Charles teljesen meggyógyult,így már csak pár hét fizioterápiát kell kibírnia és újra edzhet. A születésnapomra,a családom,elsősorban a keresztanyám haza hívott ünnepelni,így nem haboztam túl sokat,Magyarországra repültem. Charles nem tartott velem,mert Maranelloba kényszerült menni,ugyanis a Ferrari szerette volna kicsit megünnepelni a felépülését. Így hát egymagam landoltam Budapesten. Hiányzott már az otthonom,még is imádtam azt az életet,amit a forma 1 és Charles Leclerc adott nekem. Kimondhatom,hogy az álmaimat élem jelenlegi helyzet szerint.

Két napra terveztem jönni,addigra Charles is visszatér Monacóba. Gyors léptekkel húztam magam után a fekete bőröndömet,miután sikeresen levettem a futószalagról. Taxiba ültem és ha már itthon voltam,a Deák téren megálltam egy jeges,kókusztejes lattért,a kávémmal pedig sétálgattam kicsit a Váci utcában,illetve a Duna parton is. Élvzetem,hogy van időm és azt csinálom mint régen. Végül metróra szálltam. Fél óra utazást követően,már a jól ismert iker ház előtt álldogáltam,ahonnan múltkor nem túl szép emlékekkel távoztam. Ahogy az ajtó kinyílt,Jackie rögtön rámugrott,amit én pocak simogatással díjaztam. Zozót pillantottam meg mosollyal az arcán és a nyakába ugrottam.

-Hiányoztál! Hogy vagytok?-

Kérdeztem félve a választól.

-Te is nekünk. Hát talán egy kicsit jobban!-

Nézett mélyen a szemembe.

-Ennek örülök!-

A nappaliba léptünk át az előszobából,ahol az egész családom üldögélt. Mindenki ott volt,kivéve Andris nem... A szüleim,nagyszüleim,keresztapa és keresztanya,az öcsém és Luca.Anyáék és a testvérem elsőként futottak hozzám,majd egyesével mindenkit megöleltem. Tündike Bolognai spagettit főzött,így azt ettük ebédre. Jó hangulat uralkodott rajtunk. Beszámoltam a velem törtentekről és az a tovább tanulási terveimről,amik mostmár teljes egészében kirajzolódtak bennem és biztos voltam abban,hogy ez az én utam. Az ebédet követően a keresztanyukám jelent meg egy hatalmas Sacher-tortával a kezében,amelyen egy fényszóró égett,előtte pedig egy sima fehér 20-as számgyertya.

-Boldog,boldog,boldog születésnapot,kívánjuk,hogy legyen még,sok ilyen szép napod!-

Énekelte mindenki teli torokból a dalt. Jól esett tőlük,hogy így hazavártak engem erre a napra.

-És akkor most jönnek az ajándékok!-

Jelentett be az unokabátyam,mielőtt még szelhettünk volna a csokis-baracklekváros tortából,pedig már a gyertyákat is eltávolítottuk róla. Keresztapa egy fehér kis dobozt nyújtott felém. Mindenki elhalkult. Kinyitottam. Egy gyonyorűszép arany karkötő volt benne,amely egy sima arany láncból állt,de volt rajta egy kis tábla,így már kezdett érdekelni a dolog. Az ujjaim közé vettem,hogy jobban szemügyre tudjam venni az ékszert. A táblácska egyik felére,egy A betű volt gravírozva,míg a másikra az,hogy Lujzi. Letettem a dobozkát a karkötővel együtt és anyukám testvérének a családjának nyakába borultam és eleredtek a könnyeim.

-Ez attól különleges,hogy ő csináltatta neked...-

Szipogott Tündike. Csodálkozva emeltem rá a tekintetem.

-Tényleg?-

Mire ők csak hevesen bólogattak.

-Nagyon készült erre a napra. Bulizni is elakart menni veled egy nagyot. Csak hát nem élte meg...-

Mesélte Zozó.

-Ó,majd elfelejtettem.-

Csapott a homlokára Tündike és egy arany színű borítékot nyújtott át.