Je t'aime

1.fejezet

𝑩𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 𝑨𝒏𝒏𝒂

Reggel fél nyolc volt,szombat. Sosem bírtam sokáig aludni. Egyszerűen nem megy. Miután kellő képpen magamhoz tértem,a gyomrom egyértelmű jelzéseket adott: reggeli! Le baktattam a fa lépcsőkön a konyhába,s a kedvenc málnás joghurtomat kaparásztam ki egy tálba,melyre jó sok banánt vágdostam.
Csináltam egy lattét,és dudorászva emeltem újra és újra a számhoz a kanalat a kellemes májusi reggelen. Elmosogatam reggelim maradványait,s fel kaptam a futós ruháimat,majd az airpodsomat benyomtam a fülembe és az ajtót kulcsra zárva indultam el. Dörgicsén szinte nincsen egy olyan utca sem ami ne lenne tele dombokkal,emelkedőkkel, így a mai nap is egy erdei utat választottam a mozgás formára.

Az öcsém és az anyám elmentek a túl partra valamilyen régi barátokhoz,így már péntek óta enyém volt a ház. Szeretem egyedül,nyugodtan csinálni a dolgaimat. Mivel csak vasárnap délutánra érnek haza,a mai napomat is megterveztem.
Futás után zihálva de mosolyogva értem haza,majd rögtön le is zuhanyoztam testemről az izzadságot,s felöltöztem valami kényelmes,de még is kimozdulósba,mivel azt terveztem,hogy élmények gokartozni Lucával a legjobb barátnőmmel,de sajnos ő nem tud jönni,szóval egyedül megyek. Egy homok színű lazább farmert vettem fel és egy egyszerű testhez simuló fehér rövid újjú pólót. Mosolyogva végig néztem a képekkel tarkított falamon,amiről többségében f1-es pilóták mosolyogtak vissza,s az autóik.

○ ○ ○

Egy óráig bújtam a netflixet,majd megcsináltam az ebédem,majd egy gyors kajálás után,el is indultam az előbbiekben említett programra. A pálya nem volt tőlünk messze és jóban voltam a tulajjal is,szóval bármikor jöhettem,meg hát jövő héten végre itt lesz verseny a Balaton circuitban,tehát nem volt kérdés,hogy valamivel felpörgetem magam rá.
2 óra száguldozás és motorhang után hagytam el a kicsi,eldugott,hangulatos teret és ültem be a fekete Ford pumámba. Hazáérve,ledöltem aludni egy kicsit,de előbb még váltottam pár szót Lucával mobilon. Megbeszéltünk másnapra egy találkozót,mert nagyon bántotta szegényt,hogy nem tudott ma velem tartani Fövenyesre. Bontottuk a hívást,s a szemeim szépen lassan lecsukódtak.

○ ○ ○

Kipihenve szugeráltam a gerendákat a plafonon,majd egy gyors kávé után,szenvedősen pakolgattam a konyhában. Az ablakon keresztül,egyszer csak,észre vettem egy férfi alakot a murvás kocsi beállónk előtt álldogálni. Először nem törődtem vele,de mivel még negyed óra után is ugyan ott járkált,gondoltam egyet és kisétáltam az idegenhez. Nem vette észre,hogy közeledem,de pár perc múlva felemelte fejét a telefonja csapkodása és füléhez emelése között,amiből a google maps idegesítő hangja áramlott.

Már szólni akartam,mikor megáttam a feje vonalait... majd ráeszméltem.
Ott állt ő,akit pár éve még csak a telefonom képernyőjén láthattam,most pedig éppen a házunk előtt álldogál hétköznapi ruhában,és válogatott francia kármokodásokkal forgolódik össze vissza.... De valahogy sosem a hír neve volt számomra a legfontosabb ha rá pillantottam. Nekem ő csak Charles Leclerc volt,az a fiú,aki nap mint nap megmentett a világ másik feléről,a létezésemről sem tudva...

Nem sokkal később észre vett. Úgy álltam ott,mint egy hülye. Láthatóan hozzám akart szólni,de nem volt benne biztos,hogy értem-e az angolt,majd végül még is ezt a nyelvet választotta:

-Hello

- Szi szi szia-

Köszöntem vissza az ájulás szélén.
Majd végül erőt vettem magamon és megpróbáltam kamatoztatni a franciámat,hiszen mi lenne jobb alkalom ennél!?

-Eltévedtél?-

Utaltam a kezében tartott még mindig beszélő készülékre.

-Oo,tudsz franciául! Tök jó. -

Fújta ki megkönnyebbülten a tüdejében össze gyűlt levegőt,hogy értem amit beszél,s még az anyanyelvén is tudok.

-Igen,hát nem nagyon értem miről hadovál ez a szar....Helyi vagy?-

-Jaja,a google mapssal nem mész semmire -

Kuncogtam,mire ő is elmosolyodott.

-Én csak ki akartam mozdulni a verseny előtt,aztán idáig jutottam.-

Mutatott mosolyogva maga köré.

-Merre voltál eddig? Vagy hová szeretnél menni?-

-Sehol-

Vonta meg a vállát sóhajtva.

-Segítek ha szeretnéd. Kellemes séta mindenhová eljutni.-

Mosolyogtam rá kedvesen.

-Azt megköszönném.-

Mondta hálásan.

Fél órába telt mire minden műemléket és eldugott erdei rövidítést megmutogattam neki a virtuális térképen,majd érdeklődtem egy kicsit a versenyről,amiről ő szívesen beszámolt nekem. Élveztem a társaságát.Délután négy lehetett,mikor elkezdtem befelé indulni,mert nem akartam,hogy úgy tűnjön,mintha raja lógnék,mint a többi rajongó.Ő is köszönni készült,de végül legnagyobb meglepetésemre,ezeket a szavakat mondta,vagyis kérdezte:

-Tudom,nem nagyon ismerjük egymást,de kedvesnek tűnsz. Nem jössz velem?-

Kérdezte félmosollyal az arcán.

Pár percig nem tudtam elődönteni,hogy felébredtem-e már a délutáni alvásomból,de utána rögtön rávágtam:

-De,persze.Köszönöm!-

-Akkor először mehetnénk ide.-

Mutatta fel készülékén a romtemplomról készült képet,s elindult magabiztosan.

-Khm.-

Mentem oda hozzá,és megfordítottam a vállánál fogva.
Charles értetlenül nézett rám széttárt karokkal

-Oké,de az erre van.-

magyaráztam meg nevetve a meglepődött fiúnak.

-Oooo. Mi lenne velem ilyen segítő kezek nélkül,ööö....

-Anna-

Néztem rá kedvesen.

-Charles. Leclerc-

Nyújtotta felém a kézét,amit el is fogadtam,s kezet ráztunk,miközben mindketten elmosolyogtuk magunkat.

《Sziasztok! Itt lenne az első fejezet. Remélem van akinek felkeltette az érdeklődését! Nem sokára hozom a kövtkezőt!》