Je t'aime

23.fejezet

𝑩𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓 𝑨𝒏𝒏𝒂

Monte-Carlo,Monacó. A kicsiny hercegség,amely a kaszinó,s a formula egy világából tartja fennt magát nagyrészben. Gazdagság,drágaság.. Egy normál anyagi háttérrel rendelkező személy,nem tudna itt lakást venni magának. 1950 óta rendeznek itt forma 1-es futamot,azóta a száguldó cirkusz minden egyes verseny naptárjában egy kihagyhatatlan városnak számít. Utcai pálya,előzni szinte lehetetlen. Ha a kvalifikáción nem teljesítesz megfelelően,búcsút mondhatsz annak,hogy a vasárnapi 70 kör alatt sokkal előrébb jutsz. Mondjuk úgy,hogy hiába várjuk ezt a nagydíjat minden szezonban,csak a falba csapódások,s az unalmas körözgetéseket látjuk. Nem is beszélve arról,hogy az otthoni földön versenyző Ferrari pilótának, Charles Leclercnek,nem sikerült még a dobogóra ráállnia a hercegségben. Vajon idén szemtanúi lehetünk a várva várt áttörésnek?

Nagyjából ezek a gondolatok keringenek a fejemben,ha Monacóra gondolok. Imádom ezt a futamot,soha nem hagyom nézetlenül. Most pedig,hogy nem a tv képernyője fogja sugározni virtuálisan a történéseket,hanem a paddockban fogok állni,megtisztelve érzem magam,pedig nem hívott meg minket senki. Az utat is barátnőm Luca és jó magam fizettük. Jegyek terén nagy nehezen tudott szerezni nekem is Lando egy paddock belépőt,de egyébként azt is nekem kellett volna állni.A pilóta barátaimmal régóta nem váltottam szót,és gyanúsan nem ír semelyikőjük. Nem hívtak magukkal Monte-Carloba sem,ami furcsa,mivel minden nagydíj előtt könyörögnek,hogy tartsak velük.Remélem nem utáltak meg Charles miatt,mert fogalmam sincs mihez kezdenék nélkülük. Épp elég nekem az,hogy elüldöztem Leclercet magamtól.

A fényben és luxusban úszó utcákat jártuk,mely a régi álmaim közé hozzá tartozott. Viszont amióta Charles megígérte,hogy magával hoz ide,csak ez jár az eszemben,s azóta,hogy kirontottam abból a hotel szobából,kissé elvesztette számomra a varázsát az
egész.

-Figyelsz te rám egyáltalán?-

Kérdezte egyszer csak a velem szemben ülő szőke fürtös lány.

-Ja,persze! A tesód új pasija..-

Mosolyogtam rá,miután tényleg elvesztettem a fonalat.

-Arról egy órával ezelőtt dumáltam.-
-Mi van veled?-

Nézett rám kissé aggódva,miközben a koktélját szürcsölgette.

-Még mindig Charles?-
-Ne félj,úgy sem fogtok találkozni. Sok lesz a dolga. Te meg elkerülöd. Ennyi-

Vázolta fel a hétvége túlélési tervét.

-Ha a közeledbe kerül,testőr módba váltok!-

Jelentette ki,az eddig csendesen telefonozó Lando.

-Köszi! Mostmár nem félek!-

Nevettem fel akaratlanul is.

-Na azér' ám!-

Emelte meg az Ice teas poharát-

-Egi!-

Koccintotta össze a mi alkoholos italainkkal az ő szigorúan alkohol mentesét,majd egyből lehúzta,mintha csak tequila lenne.

-Mi van szívem,ennyire alkohol mentes?-

Kérdezte a kezein támaszkodó Luca.

-Ne,légyszi,ne! Hiányzik az alkohol.-
-Így csak felerősíted a hiányát.-

Nyöszörögte fájdalmas,drámai arckifejezéssel a göndör hajú fiú.

○ ○ ○

A sok ember között,alig jutottunk be a pálya területére,de végül sikerült helyet foglalnunk a paddockban,ahol már a többi pilóta barátnői is észre vehetőek voltak. Mi Lucával ketten ültünk le egy kisebb asztalhoz. Isa és Charlotte nem tartózkodott itt,aminek örültem titkon,hisz akkor csak Charlesról esne szó. Eszem ágában sem volt megkeresni őket. Ki kértük a kávéinkat,ami után nem sokkal később a verseny elrajtolt. Lando a 4. Helyen koptatta a gumiit. Feszülten néztük Lucával,mi fog kisülni ebből. Talán egy pódium? A Monacói fiú 7-ként körözgetett,nem volt túl sok esélye arra,hogy 4 autót is kikerüljön. Az ő versenye elveszett.

Végig mértem Kellyéket is. Mellettük egy ismeretlen,fekete hajú gyönyörű lány üldögélt. Nem tudtam,hogy valamelyik fiúnak új barátnője lenne,vagy esetleg csak a pilóta párok ismerőse. Nem tűnt színészek,vagy sztárnak.Nem nagyon törődtem a dologgal,hisz lehet,hogy valamelyik olyan fiú párja,akit nem ismerek annyira tüzetesen. Max célba érését követően,a barátnőmmel az éppen hogy dobogóról lecsúszott Norrishoz indultunk. Ahogy megpillantottuk,mind a ketten rá vetettük magunkat. A fiú alig bírt megállni a lábán.

-Ügyes voltál baby Norris!-

Veregettem meg a vállát.

-Kösz.-

Ölelt magához mégegyeszer,majd a kicsattanó Lucát vette kezelésebe azzal,hogy ajkaira tapasztotta az övéit. Csak mosolyogva bámultam a két szerelmes csókját és őszintén Charles kerestem a tömegben. Annyira magamhoz akartam szorítani. Érezni szerettem volna őt. Olyannak kellene lennünk,mint régen...

Lucával hagytuk Landot interjúzni,mi meg a boxok közé indultunk sétálgatni kicsit. A levegő fülledt volt,a nap már alacsonyabban járt,viszont koránt sem készült eltűnni még az égboltról.Egymásba karolva andalogtunk a csapatok állomásai között,mellett. Úgy éreztem lehiggadtam,de az üresség továbbra is a mellkasomon pihent. Egy röpke pillanat erejéig lecsuktam a szemeimet és csak a mellettem lépkedő ritmusát követtem. Hirtelen ismerős hangok ütötték meg a fülemet és rögtön tudtam hol járunk a boxok között. A szemeim felpattantak,és a jobb oldalt kémleltem. Charlotte és Isa nevetgélt a Ferrari boxában. Kicsit fájt a szívem,hogy nem találkoztunk,de így a legjobb. Már egy másik garázsnál lépkedtünk. Előre néztem,a tömegbe fúrtam a tekintetem. Bambultam. Hiába nem koncentráltam a mellettünk elhaladó arcokra,egy,vagyis kettő még is szemet szúrt,s kizökkentett. Azt hittem ott helyben elájulok. A férfi homlokon csókolta a titokzatos nőt a paddockból,ezzel az én szívemet darabokra zúzva. Tűz piros overállja a derekára volt kötve,izzadt haja szerte szét ágaskodott. Magabiztosan szorongatta a feketeség finom kezét. A lány mosolyogva sétált az oldalán. Charles barátnője a "rejtélyes szépség". Nyilván mindenre gondoltam,csak erre nem. Ilyen gyorsan elfelejtett? Úgy sem fogok vele találkozni mi?! Elárulva éreztem magam,még akkor is,ha az én kibaszott hibám volt,hogy idáig jutottunk,s bizony az élet szó szerint elém sodorta a tettem következményét. Dühös,szomorú és reményvesztett voltam. Ordítani akartam.

Közelebb értek kettőnkhöz,de túl késő volt már ahhoz,hogy felhívjam a legjobb barátnőm figyelmét erre a közeledő kis "problémára". Hirtelen felindulásból húztam balra a mit sem sejtő szőke Lucát. Cselekedtem. Teljes testem erejével mentem keresztül Charles Lecleren,akinek egészen a jelenetem meg történtéig nem tűnt fel a jelenlétem.

-Anna?-

Hallottam a hátam mögül a meglepett hangját,de ügyet sem vettem rá. Pedig mennyire akartam..

-Ki ő?-

Kérdezte a lány kíváncsian.

-Anna,ez meg mi volt?-

Sandított rám Luca,de válasz helyett,csak a mögöttünk állókra a biccentettem a fejemmel,oda sem nézve. Hátra fordult,mire én sem bírtam megállni ezt. Látni akartam a tekintetét. Egy pillanatig tartott az egész,még is örökké valóságnak érződött. Rá pillantva elhúztam a szám és vállat vontam,kifejezve ezzel amit érzek.Egy értetlenkedő barnás-zöld szempárt kaptam,de rögvest előre fókuszáltam inkább. Olyan boldognak tűnik. Ez szét marja a lelkem.Túl sok érzelem fűz hozzá,s olyan fárasztó az ő hiányában őt szeretve élni. Elfáradtam.Szívtelen leszek. Megváltozom. Ez most megváltoztatott.Szóval így játszunk Leclerc? Akkor nem fogsz érdekelni. Csinálj amit akarsz.

《Sziasztok! Tudom,sokat kellett várni rá,de megérkezett ez a fejezet is! Mit gondoltok a brit nagydíjról? Szerintem eszméletlen jó volt! Várjátok,hogy a Hungaroringen száguldjanak a pilóták? Kinek van jegye? Képzeljétek,én megyek hotelezni! Kívánjatok sok szerencsét:)》