Always [ Billy Hargrove ff ]

17. You are my heaven

Másnap reggel délbe keltem. A tegnap este kicsit sokáig húzódott. Csodásan éreztem magamat Billyvel. Ám az este bármennyire jól sült ki végül, a reggel már nem volt ilyen kellemes. Ismét leizzadva kelek. Hevesen kapkodom a levegőt, úgy érzem összemegy a tüdőm. Kezemmel mellkasomhoz kapok, s próbálok megnyugodni. Vissza gondolok az álmomra.

Billy könnyekkel küszködve üvölti nevemet, majd kétségbe esetten rohan hozzám. Ekkor minden elsötétült, mint mindig. Nem tudok többre emlékezni, pedig szeretnék.

Egyre mélyebbeket próbálok lélegezni, hogy megnyugodjak. Érzem, ahogy zakatoló szívem vissza vesz az ütemből. Mikor úgy érzem megnyugodtam, az ágy szélére ülök. Lassan felkelek és a fürdőszoba felé veszem az irányt. Le kell zuhanyoznom. A testem lángol. Egyre messzebb fajul ez az álom.

14:09-en állt az óra mikor a csengő ütötte meg a fülemet.

- Meg néznéd ki az? - kérdezi fáradtan anyukám a konyhából. Egész nap ott robotolt. Sütött, főzött a mai vendégek miatt, akik este jönnek.
- Persze! - eresztek el egy apró mosolyt, akkor ha tudom, hogy nem látja.

- Szia hercegnő! - ejt egy halvány mosolyt rám az ajtó félfának dőlve, majd ajkamra csókot lehel.
- Szia! - mosolyodok el. - Hogy hogy itt vagy? - kérdezem kíváncsian.
- Elviszlek pár napra. - helyezi kezét derekamra.
- Nem gondoltad, hogy előre szólnod kéne? - nézek rá kedvesen.
- Meglepetésnek szántam. Meg nekem is tegnap pattant ki a fejemből. - húz közelebb magához, amitől autómatikusan elmosolyodok. Hiányzott már ez.
- Beszélek anyummal. Addig gyere be! - hátat fordítok a fiúnak majd elindulok a konyha felé.

- Ki volt az? - kapja rám a tekintetét, csak egy pillanatra.
- Billy. - ejtek el egy apró mosolyt.
- Mit keresett itt? - néz rám egy széles mosoly kíséretében.
- Jó napot Mrs. Johnson! - lép mellém kedvesen. - Elnézést, hogy ilyen váratlanul jelenek meg!
- Semmi baj kedvesem! Örülök, hogy látlak! Mi járatban? - fújja ki fáradtan a levegőt, majd egy kedves pillantással felénk néz.
- El szeretném vinni a lányát pár napra. - tekintetét rám helyezi, derekamon simít egy aprót.
- Hová? - mosolyog még mindig.
- Azt Lizzie előtt nem mondhatom, számára ez még titok. - húzza félmosolyra száját. - De ha elengedi, akkor majd ha pakol, megmondom. - teszi hozzá halkabban, hát ha nem hallom meg. Édesanyám erre csak még szélesebben mosolyog ránk.
- Jó! - bólogat hevesen. - Meggyőztél. Menj, pakolj össze Elizabeth! - néz rám kedvesen.
- Köszi! - rohanok hozzá lelkesen, s szorosan átölelem.
- Szívesen, kicsim! - neveti el magát halványan.
- Sietek! - lehelek egy halvány csókot Billy ajkára, majd sietek a lépcső irányába. Előveszem táskámat és a szekrényem felé veszem az irányt.
- Életem! - üvöltök le a lépcső széléről barátomnak.
- Igen?
- Hidegebb vagy melegebb ruhákat rakjak? - kérdezem.
- Vegyesen. -üvölt vissza, majd rohanok vissza lelkesen pakolni. Az adrenalin túl hajtott. Nagyon izgatott vagyok, hogy Billy ismét kedveskedik. Attól, hogy Billy újra a barátom.
Amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem minden szükséges dolgot. Lelkesen siettem le a lépcsőn, készen az indulásra.

Billy felkapta rám fejét, s édesanyámmal együtt elindultak felém.
- Viszlát Mrs. Johnson! - néz még egy széles mosollyal az említett felé.
- Szia anyu! Köszönöm, hogy elengedtél. - ölelem ismét szorosan magamhoz.
- Nagyon szívesen! - néz rám egy széles mosoly kíséretében.
Barátom kezét, enyémbe kulcsolta és elindultunk az ajtó irányába.
- Érezzétek jól magatokat! - szól még utánunk, s becsukja mögöttünk az ajtót.

Több órája ülünk a Camaroban. Már majdnem egy doboz cigi elfogyott. A zene halkan szól, miközben sok idő után, végre újra beszélgetünk.

- Hova megyünk? - kapom felé fejemet, amit eddig a lehúzott ablak mellett pihentettem kezemen támaszkodva.
- Titok. - húzza egy apró mosolyra ajkát.
- Életem, órák óta utazunk. Már igazán elmondhatnád! - nyúzom tovább. Egy aprót sóhajt.
- Meggyőztél. - rázza fejét egy mosoly kíséretében. - Emlékszel mikor tegnap mondtad, milyen jó lenne ha ismernéd a szülővárosomat? - néz rám egy pillanatra.
- Igen. - bólintok egy aprót, miközben a tegnap estén kattog az agyam.
- Hát tessék! - mutat kezével az "Üdvözöljük Kaliforniában!" tábla felé.
- Komolyan? - nézek vissza barátomra a tábláról izgatottan.
- Igen! - nevet rajtam halványan.
- Nem gondoltam volna, hogy tényleg elhozol ide. Én csak mondtam. Persze komolyan gondoltam, csak arra nem számítottam, hogy bármit is csinálsz vele. - hadorom szavaimat, egy mosollyal arcomon.
- Érted bármit, hercegnőm! - kapja el kezemet, s maga felé húzza. Lágy csókot nyom kézfejemre.

- Hol fogunk aludni? - kapom rá fejemet, megtörve a leülepedő csöndet.
- Emiatt ne aggódj, hercegnő! Megoldottam mindent. - néz rám egy széles mosoly kíséretében. - Viszont mindjárt oda érünk a szálláshoz.

Már pár órája a szálláson vagyunk. Nem akarom megtudni mennyit fizet barátom ezért a helyért. Éppen készülődök. Azt mondta Billy találkozunk az itteni barátaival. Felvettem az egyik kedvenc combközépig érő bőr szoknyámat, mellé egy bordó halványan kivágott haspólót, rá pedig egy bőrdzsekit. Mivel december közepe van vettem alá egy fekete nejlon harisnyát. Bele bújtam vádlim közepéig érő bőrcsizmámba. A sminkem nem lett semmi extra. Szempillaspirál, vörös rúzs és egy kevés pirosító.

- Indulhatunk! - lépek ki egy széles mosollyal a fürdőből Billyhez a hálószobánkba.
- Azta... - fordul felém tátott szájal. - Gyönyörű vagy, hercegnő! - lép felém, kezét derekamra helyezve.
- Te pedig szívdöglesztő! - csókolom meg. Egy fekete farmer nadrág, fekete ing volt rajta. Elmondani nem tudom mennyire jól is néz ki.
- Szeretlek! - suttogja ajkamba.
- Én is téged! - mosolyodok el, szemeit nézve.

Egy szórakozó hely előtt parkolt le Camarojával. Kiszállt az autóból, majd sietett az én oldalamhoz, hogy nekem is ajtót nyisson. Kezét felém nyújtotta. Finoman sajátomat az övébe helyeztem. Kisebb sor állt a helynél, de Billy rögtön az elejébe vágott.
- Szia Jeff! - mosolyog halványan a biztonság őrre.
- Billy! Ezer éve nem láttalak! - bele csap tenyérebe, majd magához húzza és megpaskolják egymást hátat. - Menjetek csak! - nyitja ki az ajtót nekünk. Belépve nem voltak annyira sokan mint amire számítottam. Bár ahány embert egy helyen látok most, annyit még nem láttam Hawkinsban. A bárpult felé vesszük az irányt.
- 2 shot-ot! - mondja, majd leül a bárszékre. Én is így teszek.
- Köszönöm, hogy elhoztál! - fogom meg kezét.
- Viccelsz? Örülök, hogy eszedbe jutott! - puszilja meg arcomat.
- Billy! - üvölti el magát halványan egy fekete hajú fiú, mellette egy másik sráccal és egy lánnyal.
- Derek! - fordul meg lelkesen a kisebb társaság felé. Lehuppan helyéről és üdvözli őket. Szótlanul felállok és bizonytalanul barátom után megyek. Tekintete rám szegeződik, amitől a többi 3 is rám néz. Kezét enyémbe helyezi és mellkasához húz.
- Srácok, bemutatom a barátnőmet, Lizziet! - mondja lelkesen.
- Sziasztok! - köszönök kissé bizonytalanul.
- Szia! Derek vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! - von egy ölelésbe. A többiek is bemutatkoztak. A másik fiút Leonak hívják, a lányt pedig Angelnek.

Már pár órája itt vagyunk. Nem tagadom, jól érzem magam. Billy barátai meglepően rendesek.
- Elmegyek mosdóba! - súgom barátom fülébe, mire bólint egy aprót.

A csapnál sminkemet igazítottam. Még egy réteg rúzst viszek fel, mert az eddigi kezd lekopni. Angel épp a csap felé vette az irányt.
- Tudod... - szólal meg. - Még sosem láttam Billyt ilyen boldognak! Nem tudom mióta vagytok együtt, de varázslatos amit kihozol belőle. - mosolyog rám.
- Ezt nem is tudtam! Azt hittem itt jó élete volt, az apjától eltekintve. - szavai megdöbbentettek.
- Nem igazán. Mindig is nehéz élete volt, emiatt elzárkózott is volt. Bármit is csinálsz vele, abban biztos vagyok, hogy mióta csak ismerem nem volt ilyen boldog. - ismétli szavait kiegészítve.
- Jó tudni! - mosolygok rá egy aprót. Nem igazán tudom mit kellene mondanom.

Hajnali fél 3-mat ütött az óra mikor elindultunk. Billy eléggé részeg lett, ezért haza fele én vezettem.
- Nagyon szeretlek, Liz! - szegezi tekintetét rám.
- Én is téged! - mosolyodok el az utat nézve.
- Hálás vagyok, hogy vagy nekem! Tudod, még soha senkit nem szerettem úgy, mint téged. Mikor Hawkinsba költöztünk azt hittem az életem rosszabb lesz mint eddig volt. Aztán jöttél te. Fenekestül felforgattad. Olyan érzelmek fogtak el, melyek még soha! Azt hittem majd bele őrülök, mikor szakítottunk. Féltem, hogy elveszítettelek. Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt! - nyom egy csókot kézfejemre.
- Én is köszönöm hogy, vagy nekem! - szorítok rá halványan kezére. Nem hinném hogy emlékezni fog erre, ezért inkább én nem adom most ki neki az érzeseim. Majd máskor.