Always [ Billy Hargrove ff ]

9. Még közel sincs vége

*öt nappal később*

Végre szünet van. Nem mintha eddig nagyon túl hajtottam volna magam a suliban, de akkor is, jól esik annak gondolata hogy most van pár szabad hetem. Pontosabban másfél hét. Ami azért nem rossz.

Tegnap és tegnap előtt is találkoztam Steveel, elmentünk pár helyre. Mostanában nem voltunk annyira sokat együtt mint régebben, ezért nagyon jól esett. Most is éppen mellette ülök Fordjában,úton Nancyékhez.

- Biztos jó ötlet ez? - parkolt le bizonytalanul a Wheeler ház előtt.
- Ne csináld már Steve. Most vagy soha! Ha Nancy még ezek után is elutasít, akkor egy idióta, ezt mindeki tudja! - bíztattam.
- Ja.. - nevetett fel kínjában.
- Ne kezd! - néztem rá szúró tekintettel.  - Mindent bele! - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Köszönöm, Lizzie! - nézett rám hálásan.
- Ez természetes, Steve! - húztam szélesebb mosolyra ajkaimat. - És most menj! - emeltem fel hangomat, s kezébe nyomtam egy rózsa csokrot amit a közeli virágos boltban vettünk pár perce.

A fiú magabiztosan kiszállt autójából, s a ház felé indult. Csak ekkor pillantottam meg a kis Dustin Hendersont, ki ott állt a Wheeler ház előtt, s Steveel kezdett társalogni.

Nem hallottam miről beszélnek, de a következő pillanatban mindketten a kocsi felé sétáltak.

- Szia Dustin! - köszöntem kedvesen a fiúnak, ki ebben a pillanatban foglalt helyet a hátsó ülésen.
- Szia! - köszönt vissza kissé zaklatottan.

- Mi történt? - értetlenkedtem legjobb barátom felé.
- Nincs itthon. - sóhajt fel, némi idegességet érzékelek hangjában.
- És Dustin? - mutattam hátra az említettre. - Ne vedd magadra!
- Azt mondja van egy kifejletlen demogorgon nála. - túr bele hajába.
- Mi van?  Ugye ez nem csak egy rossz vicc? - kapom hátra fejem.
- Szerinted miért viccelődnék ilyennel? Már így is megette Miaút! - emeli fel hangját.
- Steve, indítsd be a kocsit! - érzékelem Dustin szavainak súlyát. A fiú még mindig csak ül, látom hogy össze van zavarodva, de minket szorít az idő.
- Most! - emelem fel hangomat, mire rögtön észbe kap, s a gázra tapos.

Már egy ideje a kocsiban ültünk csöndben. Senki nem szólt semmit, csak komoran meredtünk ki fejünkből.

- Honnan tudod hogy nem csak egy gyík? - érdeklődött Steve.
- Nem is tudom, szerintem a gyíkok nem esznek macskákat! - feleltem kérdésére Dustin helyett.
-Jogos! - vont vállát komolyan.

Mire oda értünk, besötétedett. A pincéhez mentünk, minek ajtaja levolt láncolva. Steve baseball ütője hegyével megbökte bejáratát, s Dustinnal csak csöndben figyeltük a történéseket.

- Szart sem hallok. - mondja türelmetlenül barátom.
- Pedig ott van. - feleli a másik fiú.
- Biztos? - komolyodik el.
- Steve, miért hazudna ilyenről?! - kezdtem elveszíteni türelmem.
- Nem tudom. - tárta szét karjait. Ütője ismét a fedelet érintette. - Esküszöm, ha ez valami tréfa, halott vagy! Oké? - világított a fiú szemébe zseblámpájával.
- Nem az. - feleli unottan, mégis komolyan.

- Na jó. - vesztettem el türelmem, s megindultam Steve felé. - Elég ebből! - kikaptam kezéből baseball ütőjét, s egy határozott mozdulattal, eltőrtem vele a láncot.

A két fiú csak ledermedve figyelték a történéseket.

- Ne csak bámuljatok, segítsetek! - kapom rájuk tekintetem, mire rögtön mellém jönnek, s zseblámpáikkal a sötétbe világítanak.
- Biztos egészen hátul van. - jegyzi meg a kisebbik.
- Csodás. - sóhajtok fel, s kikapom Steve kezéből zseblámpáját, és elindulok le a lépcsőn. Steve is így tesz, kissé bizonytalanúl.
- Én itt maradok hátha megpróbál elszökni. - szól utánunk Dustin, mire barátom megforgattja szemeit.