𝓐́𝓽𝓴𝓸𝔃𝓸𝓽𝓽 𝓢𝔃𝓮𝓻𝓮𝓵𝓮𝓶 |ᴴᴬᵂᴷˢ ˣ ᴼᶜ|

𝓝 𝓨 𝓞 𝓛 𝓒 - 𝓚𝓲𝓽𝓮́𝓻𝓸̄ 𝓪 𝓴𝓸́𝓻𝓱𝓪́𝔃𝓫𝓪

Valaki a nevemen szólított. Távolról szólt, nagyon távolról. Lassan kinyitottam a szemem. Először csak homályosan láttam, majd ahogy hozzászokott a szemem a fényhez, végre kitisztult a látásom és megláttam egy arcot. Egészen közel az enyémhez.

- Sapphire-chan! Sapphire-chan ébresztő! - hajolt felém Hawks.

Alig utalt rá pár jel, de én azonnal láttam rajta, hogy aggódik.

Aztán rájöttem még valamire. Az ölében volt a fejem! Térdelve ült, velem párhuzamosan, ezért láttam fejjel lefelé a fejét. Elpirultam és megpróbáltam felülni, de a mellaksom túlságosan hasogatott.

- Auu - jajjdultam fel.

- Nem lesz semmi baj, Sapphire-chan! - nyugtatott Hawks, pedig nem is féltem. Már nem.

- Mi...történt? - nyögtem ki.

- Az történt, hogy te belerohantál a veszélybe! - hajolt még közelebb, alig választotta el az arcunkat 20 centi.

Megint elpirultam, és megpróbáltam összehúzni magam ahogy a férfi szemrehányó tekintete találkozott az enyémmel.

- Megmondtam, hogy nehéz lesz legyőzni, erre te csak úgy nekiugrottál. Meghaltál volna, érted MEGHALTÁL VOLNA, ha nem érkezik Mirko és Gunhead a helyszínre! Nekem... - a hangja megbicsaklott egy pillanatra - nekem esélyem sem volt.

Felegyenesedett, valószínűleg azért, hogy ne kelljen a szemembe néznie. És jobb is volt így, mert én sem akartam az ő szemébe nézni ezek után.

- Hol vagyunk most? - kérdeztem egy kis idő múlva.

- Az egyik épület tetején. Hirtelen csak ide tudtalak elhozni. - nézett megint rám, de már nem látszott dühösnek. Sőt, kedvesen nézett rám.

- Te... Te hoztál fel ide? - már meg sem próbáltam uralkodni magamon, hagytam, hogy a pír elöntse az arcomat.

- Igen - bólintott, és elmosolyodott. - És az állapotodat tekintve lefelé is én viszlek.

- Eltört a bordám? - sóhajtottam. Meg sem próbáltam vitatkozni vele.

- Nem hiszen - csóválta meg a fejét. - Max zúzódás vagy repedés lehet, de akkor is meg kell nézetni egy orvossal. Na, készen állsz a repülésre? - huncut mosoly villant az arcán, majd az egyik kezét a hátam alá csúsztatta, közben arréb guggolt, hogy merőleges legyen velem, a másik kezével pedig a térdhajlatom alatt nyúlt át, majd könnyedén felállt és ezzel együtt engem is felemelt, úgy ahogy a vőlegények szokták vinni a menyasszonyt.

- Tudod mit? Nem kell vinned! - próbáltam meg kimászni a kezéből, de ő magához szorított és elnevette magát.

- Ne parázz már! Nem foglak leejteni! És amúgy is jövök egyel!

Mielőtt tiltakozni tudtam volna, csapott egyet megcsonkult szárnyával, és már a levegőbe is emelkedett. Oldalról bántotta a szememet a szél így hátrafelé néztem, az államat a vállára támasztva.

Lepillantottam, így még épp láttam a rendőrautókat, és a hősöket, ahogy egyesével kötözik meg az általunk elintézett banda tagjait. Aztán befordultunk egy másik utcába.

A súlyom ellenére Hawks könnyedén és gyorsan repült, viszont határozottan nem a kórház felé. Nem szóltam neki, élveztem a repülést. A fejemet mostmár teljesen a vállára hajtottam, úgy csodáltam a kilátást.

- Na ugye, hogy kényelmes? - szólalt meg hírtelen Hawks, mire én összerezzentem, majd elmosolyodtam.

- Igen - eddig az ölembe ejtett karomat most a nyaka köré fontam.