𝓐́𝓽𝓴𝓸𝔃𝓸𝓽𝓽 𝓢𝔃𝓮𝓻𝓮𝓵𝓮𝓶 |ᴴᴬᵂᴷˢ ˣ ᴼᶜ|

𝓣 𝓘 𝓩 𝓔 𝓝 𝓞̈ 𝓣 - 𝓢𝓮𝓽𝓱

Nem tudtam, hogy félelmet vagy izgalmat érzek, ahogy végigmértem az előttem álló férfit.

Magas volt és karcsú, bár ez utóbbit nem volt könnyű megállapítani, mert tetőtől talpig fekete ruhát viselt. Az egyetlen látható testrésze a keze volt, vagyis csak az ujjai, mert ujjatlan kesztyűt viselt.

(Sorry de nem találtam ennél jobb képet😔 az a sárga valami tegyük fel, hogy nincs ott, az eső nem esik, mert ugye fedett helyen vagyunk, és a pali is áll... na mindegy )

Fekete maszkja egész arcát eltakarta, de még így is magamon éreztem fürkésző tekintetét.

- Üdvözöllek itt, Obsidian! - szólalt meg ismét a férfi, mély, de fiatalos hangján.

Kirázott a hideg, mert hiába, hogy nem láttam, éreztem, hogy elmosolyodik.
Akaratom ellenére teljesen lefagytam, nem tudtam, mit kéne mondanom, csak meredtem rá. - Igen, én is örülök, hogy találkozunk! - kuncogott, mire én önkéntelenül is hátráltam egy lépést.

- Nem kell félned... bár megértem a reakciód. Az emberek gyakran reagálnak így, ha találkoznak velem. Bár nekik nem mondok olyasmit, hogy nem eshet bántódásuk... mégsem szokott. Úgyhogy kérlek ne félj.

Valahogy megnyugtató volt, ahogy beszélt, észre sem vettem, hogy feloldódok.

- Nem félek - jelentettem ki végül. - Vagy legalábbis nem tőled... - tettem hozzá kis gondolkodás után.

- Hát, ha mindenképpen félni akarsz valamitől, akkor az inkább én legyek.

- Meg én! - tette hirtelen a vállamra a kezét Espejizmo, mire kishíján felugrottam.

Erre mindkét férfi felkacagott. Dühösen vertem le magamról a spanyol kezét. Mit képzelnek ezek? Mit szórakoznak velem?

- Nem szórakozunk - mondta Seth a ki sem mondott kérdésemre, mire csodálkozással vegyes ijedtséggel bámultam rá.

- Mielőtt azt hinnéd, hogy ez a képsségem, csak szólok, hogy nem - mondta "vendéglátóm", majd intett Espejizmonak, hogy elmehet. Az lazán szalutált, majd sarkon fordult és elindult, közben csettintett egyet, és már el is tűnt. Nem tetszett nekem ez a képesség...

- Akkor honnan tudtad? - folytattam az előző témát.

- Egyszerűen. Jó emberismerő vagyok, ráadásul az arcodra volt írva.

- Akkor mi a képességed? - kockáztattam meg a kérdést, hátha válaszol.

- Az egyenlőre maradjon titok... De annyit elmondhatok, hogy sokat segít a terveim kigondolásakor.

- Erre magamtól is rájöttem! - vágtam vissza.

Egyértelműen megváltozott valami azóta, mióta megérkezett... mintha eddig jeges hideget árasztott volna, most viszont ez megszűnt, ezzel együtt pedig a félelmem is feloldódott. Kizárt, hogy ezt ne a képességével műveli...