Az ördög fasza után kettővel

Első fejezet

– Ugye érted, hogy miért történik ez?

Nem válaszolok, csak bámulok ki a szélvédőn.

– Nem büntetés – folytatja, mire felprüszkölök. – Csak elfáradtam, és neked is jót fog tenni. Már átbeszéltük.

Aha. Átbeszéltük. Meghozta a döntést, én meg idomultam hozzá. Megszoksz vagy megszöksz. Mintha ő soha nem hibázott volna, egy kibaszott szent az anyám! Olyannyira szent, hogy azonnal lepasszol hónapokra, pedig csak egy kicsit elcsesztem a dolgokat. Hányni tudnék tőle is, mindentől.

Megnézem a telefonom, de Dávid még mindig nem válaszolt. Még két hét lenne hátra a suliból, de én az anyám mellett rohadok a kocsiban, a cuccaim bőröndben, Dávid valószínűleg Atival és Bazsival lóg valahol, és egyiküket sem érdeklem. Mindenki le akar koptatni magáról. Undorító ragacs vagyok, madárkaki. Vagy az éjjeli buli után a buszmegállóban felejtett hányásfolt.

– Tudom, hogy izgulsz, hogy milyen lesz apáddal, de hidd el...

– Hagyjál már – mondom, aztán inkább a fülembe dugom a fülhallgatót. Hagyjon békén. Kínkeservesen hosszú az út az alföld közepéig. Apám a világ végére költözött, minél messzebb tőlünk. Én nem akarnék menekülni, de visznek.

Megrezzen a telefonom. Csak a horgászós játékom jelez. Le fogom törölni a picsába, legszívesebben kibasznám a telefont az ablakon. Törjön az üveg, anyám visítson, rám pedig záporozzon a sok szilánk, akkor talán éreznék valami mást is, mint ezt a kurva haragot. Üvöltős metált keresek zenének, az segít mérgesnek maradni, mert félek, ha a méreg eltűnik, nem marad semmi.

– Te is homofób vagy? – Ez az első kérdésem apámhoz, miután kiszállok a kocsiból. Karácsony óta nem láttam. Nem nagyon változott, de talán lett néhány ősz hajszála. Felhúzza a szemöldökét, ami olyan, mint az enyém, és jelen pillanatban utálom, hogy bármiben hasonlítunk.

Apám nem válaszol, megvárja, míg anyám is kimászik a kocsiból. Megint elkap a hányinger, ahogyan megölelik egymást, megjátsszák előttem, hogy mennyire nagy a szeretet. Na, persze!

Zsebre dugom a kezem és elsétálok. Anyám utánam kiált, de nem érdekel. Úgysem fognak utánam jönni, nekem meg kell a csend, túl sok volt ez a négy óra a kocsiban. Aztán meg elveszni sem fogok, itt a világ végére is ellátni. Karámok, földút, legyek, gaz- és állatszag. Apám dolgozhatna valami csokigyárban, de ehelyett egy tanyára menekült anyám elől. Mondjuk, az állatok mindenképpen jobb társaság, mint ő.

Fakerítés mellett sétálok el, pajták között, meg hogy a faszba hívják az olyan kerítéseket, amibe áramot vezetnek? Mindenhol az pattog, és kedvet érzek kipróbálni, mennyire fájna, ha rámarkolnék, de nem vagyok akkora balfasz, hogy megtegyem. Még meghalok itt a világ végén, és senki se talál rám. Anyám hogy zokogna a temetésemen! „Testét felették a disznók," mondaná a pap, Lili is sírna, Dávid meg két sírral arrébb ülne egy kereszten, és cigizne. A gondolattól rá kell gyújtanom.

Fogalmam sincsen, hogyan fogok cigit szerezni az elkövetkezendő hónapban. Még jó, hogy mindjárt tizennyolc leszek. Bazsi már betöltötte, otthon ő látott el minket mindennel. De találok-e itt valakit, aki kisegít és nem köp be apámnak? Tudom, mit terveznek, majd itt jön a csodás változás, majd a munka, a felelősség megkomolyít. Ekkora hűhót egy kis bukás miatt, az eszem eldobom. Pedig apám is megbukott elsőben, mégis rendes ember lett belőle. Lelépett, de legalább dolgozik, nem?

Baszki, egyszer tudnám kikapcsolni az agyam. Hosszúakat lépek, mélyre szívom a füstöt. Elsétálok egy pajta előtt, ami csurig van kerek szénahalmokkal. Egyetlen ember sincsen sehol, kihalt egy tanya ez, mondjuk, ki akar manapság itt dolgozni. Még lehet, net sincsen. Elő is kapom a telefonom, miközben elpöckölöm a csikket. Hát persze, térerő alig. Micsoda egy kurva nyár lesz ez!