Az ördög fasza után kettővel

Tizedik fejezet

A fegyverszünet megköttetett. Törékeny béke, amit óvni kell, mert elég egy szó, és darabjaira porlad. Óvatos nyugalom. Nem mondom, hogy nem tetszik, mert végre nem basztat senki.

Krisz hátra visz a sertésekhez, aztán nyíltan kinevet, amiért kétszer is azt mondom, hogy sertés, szóval gyorsan átszokom a disznóra. De ronda szó, fúj.

– Tényleg mindent megesznek? – kérdezem, ahogyan a röfögő, ólban szaladgáló anyaser...disznót és a kicsiket nézem. Cuki kunkori a farkincájuk.

– Tényleg – mondja Krisz, és eléjük szór egy adag paprikacsumát. – Ez a tegnapi lecsó maradéka. Most csináltam először, ez volt a vacsora. Még Panni is megette, pedig tud finnyás lenni.

Büszkén mondja, miközben a mellette lévő vödörből előhúz egy éles kést, ami akkora, mint a felkarja, meg egy tököt, és a disznók elé szeli, szórja, szeli, szórja. Félredöntött fejjel nézem, és meg akarom kérdezni, hogy miért megint ő főzött, de inkább bámulom. Nem akarom felbontani a fegyverszünetet.

Hányszor csinálhatta már ezt, ha ennyire könnyűnek tűnik, ahogy vág és dob? Már az izmai memóriájában van a mozdulat, mint a táncosoknak a koreográfia. De ő nem játszik, belőle ez természetesen fakad, mintha a sejtjeiből szivárogna elő ez az állat- és természetszeretet.

Annyi mindent akarok kérdezni. Zsibonganak a fejemben a gondolatok. Itt született a tanyán? A nagyszüleitől örökölte az állatok szeretetét? Ki tanította meg jedi módra tököt szelni? Zsolt is ilyen ügyes ebben? Ugye, Panni sosem foghat ekkora kést a kezébe?

Aztán egy kérdésem tényleg kibukik:

– Mi a kedvenc állatod? – És egy pillanatra le kell hunynom a szemem, amikor meghallom magam, mert ez olyan, mint mikor az ovisok megkérdezik, hogy mi a kedvenc színed. Nekem amúgy a narancssárga meg a fekete. – Mármint itt a tanyán, melyikkel szeretsz legjobban foglalkozni?

Krisz gyorsan rám pillant, de a tekintetünk nem találkozik. Megvonja a vállát, utána válaszol:

– A birkákkal. A rackák a kedvenceim, de bármelyik bárány mellett szívesen vagyok.

– És miért?

Csak azután felel, hogy az utolsó két darabot is a ser... disznók elé veti, akik csámcsogva falják a falatokat.

– Puhák, jó az illatuk és kedvesek. Jobban szeretem a rackákat, mint néhány embert – pillant rám, mire elönt a forróság. Szeretnék visszavágni, de inkább lenyelem a válaszomat, hogy tudom, hogy rám gondol. Meg kell őriznem ezt a viszonylagos békét.

– Te szereted az állatokat? – kérdezi, miközben visszaindulunk a disznók óla mellett az istállóba.

– Nem tudom, nem sok állattal találkoztam ezelőtt – vonok vállat. Lili kutyája, a Bella gondolom nem ér sokat.

– Majd itt rájössz. Holnaptól akkor te eteted a disznókat – bök visszafelé a hegyes állával az ólhoz.

Hogy mi?

– Hogy mi?

– Most láttad, hogyan kell. Holnap is mehet nekik a táp, meg a maradék.

Felszuszogok, de összeszorítom az ajkam, nehogy elküldjem a picsába. Megint azt csinálja, hogy nem mondja el rendesen a dolgokat!

– Aztán, ha kész vagy, elmehetsz a lovakhoz. Vikinek kellene valaki, aki lecsutakolja Ámort és Leslie-t, ha pedig ezzel készen vagy...

– Befognád? – csattanok fel, és mire észbe kapok, már vége a tűzszünetnek, de nem tudom visszafogni magam. – Megint csak rám sózod a feladatokat, semmit se mondasz el, aztán ha valamit elbaszok, megint az én hibám lesz minden. Kurvára itt fogok életem végéig robotolni, mert mindig tönkreteszek valami szart. Te komolyan a kezembe adnád azt a baszott nagy kést?