Az ördög fasza után kettővel

Tizenkettedik fejezet

Arra ébredek, hogy apám kinyitja Miss Patty ketrecét, és kukoricát szór elé, miközben becézgeti. Elnézegetem pár másodpercig, aztán lövök egy lesifotót, és átküldöm Krisznek azzal az üzenettel, hogy Panni megnyugodhat, a csirkéje biztonságban van. És amikor visszadőlök a kanapéra, rájövök, hogy nagyon rég nem ébredtem mosolyogva. Csakhogy a következő pillanatban eszembe jut Krisz bicskája, amitől felkavarodik a gyomrom. A fürdőbe sprintelek, és míg a reggeli zuhany alatt állok, megpróbálok kitalálni valamit, de hamar ráébredek, semmit se tudok, és először rá kellene jönnöm, tényleg igazak-e a megérzéseim, vagy ez a paranoid, hülye érzés feleslegesen stresszel.

Krisz nyomába szegődök. A lovaknál találom meg, éppen csutakolja az egyiket.

– Nocsak, kit fújt erre a szél – sóhajtja.

– Most, hogy legyilkoltad a csirkéket, nincs mit csinálnom reggel hattól hétig – vonok vállat.

– Akkor ezentúl gyere a lovakhoz – mondja érzelemmentes hangon. Észre se veszi, hogy cukkolni próbáltam. – Nézd meg, megették-e éjjel a zabot, és adj annak egy fánglival, amelyiknek nincs.

Otthagy, de két pillanat múlva már elő is kerül az istállóból.

– Ez a fángli – mutatja felém. Olyan, mint egy kisebb nyeles lábos, de ezt már tudom. – A zab meg bent van zsákban.

– Jó. Holnap itt kezdek. Panni jól van?

– Persze – áll vissza a ló mellé. – Már lement a láza, és össze is vesztünk, hogy pihenjen-e még. Az üzeneted épp jókor jött, sikerült vele lenyugtatnom.

– Szívesen – vigyorgok.

Krisz bólint. A farzsebében mintha látnám a bicskája körvonalait.

– Odaadnád egy kicsit a bicskádat? – bukik ki belőlem.

– Miért? – néz hátra a válla felett.

– Csak meg akarom nézni. Tudod, hogy sikerült-e lemosni azt a sok vért.

Krisz felsóhajt, de azért előbányássza a farzsebéből a bicskát, és a kezembe adja. Az ujjbegyei súrolják a tenyeremet. A bicska markolata meleg Krisz testétől. Koncentrálj, Milán!

Megvárom, hogy visszamenjen a lóhoz, csak utána kattintom ki a pengét. Igen, biztos, hogy ugyanaz a hang. Panni azt mondta, Krisz nem szereti a lovakat. Mi van, ha igazából annyira utál itt lenni, hogy képes lenne bántani őket? A csirkéket is gond nélkül megölte.

Nyitott pengével a tenyeremen bámulom, ahogyan simogatja a lovat, ahogyan precíz, sokat ismételt mozdulatokkal csutakolja. Eszembe jut, hogyan lovagolt, hogyan simult a lóhoz. Visszacsukom a pengét, aztán megint kinyitom. Nem, Krisz képtelen lenne bántani a lovakat. Talán tényleg csak le kellett vágni valamit arról a nyeregről.

– Gyere be! Mielőtt elkezded őket etetni, jobb, ha láttak már, és érezték a szagod.

– Mert különben megtámadnak?

– Esetleg megrúgnak, vagy megharapnak. Egyik sem kellemes. Szóval ne nyúlkálj a szájuknál, meg ne állj a hátsó felükhöz. Egyszer felrúgták Medvét, még kis kölyök volt, vagy tíz métert repült. Azóta se jön a lovak közepébe. Nem szeretném, ha te is így járnál.

– Csak nem féltesz?

– De. Na, jössz már?

Lefagyva bambulok, mire Krisz jön, kikapja a kezemből a bicskát.

– Várj! Nem vágott meg?

– Dehogy – kattintja vissza, aztán beenged a rugós kapun. – Elmondom a neveiket. Hallgatnak rá. Ő itt Ámor.