Fiatal és őrült (VALMAR ff) ✔️

Amikor 𝑚𝑒𝑔𝑖𝑠𝑚𝑒𝑟𝑡𝑒𝑙𝑒𝑘...

Annyi könyv és film szól a szerelemről. Annyiszor láttam a könyvek lapjain az ideális partnert, az ideális találkozást, az ideális befejezést, hogy már elhittem, hogy mindig így kell, hogy legyen. Aztán darabokra tört az illúzió... Megismertelek, és ez mindent felborított.
A mi történetünk nem olyan volt, mint más pároké... Az elején talán úgy tűnhet... De több volt benne a mélypont, mint egy átlagos kis romkomban. És talán nem minden történet zárul úgy, hogy az ember csak mosolyog. Sok erő kellett, hogy mindezt papírra vessem, mert még mindig hordozok sebeket. De szükségem volt mindenre, amit átéltem.

Talán sokszor ejtesz majd könnyeket, amikor ezt olvasod, de soha ne felejtsd, hogy ezt értünk teszed... Érte és értem... Nem könnyű történet, de minden egyes sora egy darab a szívemből, és egy darab az övéből is. Mert ebben a történetben először és utoljára... Ő és én... MI vagyunk...

ೋ❀❀ೋ═══ ❀ ═══ೋ❀❀ೋ

-Basszus! El fogunk késni! -jelentettem ki a buszmegállóban toporogva.
-Hát... Úgy tűnik... -húzta el a száját szomorúan Enci.
-Na jó... Azért csak beengednek... Látni akarom Milánt... -nyavajogtam.
-Ne is mondd! Nézz rám, hogy felkészültem az első találkozásra Petivel. -fogta a fejét Enci nevetve. Végül aztán csak megérkezett a busz, úgyhogy végre elindultunk a koncert felé. Egész úton VALMARt hallgattunk, megosztva a fülhallgatót. Aztán végre odaértünk... Lecsekkolták a jegyünket, átkutatták a táskáinkat és beengedtek. Megpróbáltunk kicsit előrébb furakodni, de vagy húszan léptek rá a lábunkra fél perc alatt.
"Egyszer már szóltam, de nem hallgattál rám...
Most látom csak tisztán átvertél te lány..."-hallottuk közben Peti rekedtes hangját, ahogy énekelte 2x NEMet. Baromi jól szólt. Élőben még jobb volt a hangja, mint amire számítottam. Néha meg is álltam nézni a srácokat, ahogy egyre közelebb verekedtük magunkat a színpadhoz. Annyira hihetetlen volt számomra, hogy élőben hallhatom és láthatom őket, hogy könnyek gyűltek a szemembe... Rengeteg csúnya pillantást kaptam, ahogy tolakodtunk előre. Rengeteg lány VALMAR pólóban... Láttam rajtuk, hogy úgy tekintenek rám, mint egy vetélytársra... Az is voltam... Ha tudták volna, hogy később többre is irigykedhetnek, szerintem fellöknek és széttaposnak... De ekkor még én is csak egy átlagos lány voltam, aki szereti a VALMARt, úgyhogy a csúnya pillantásokon kívül nem kaptam mást.
-Sziasztoook! -üvöltötte Milán a mikrofonba, amire dobhártyaszaggató visítás volt a válasz. -Nagyon örülünk, hogy eljöttetek. Mi vagyunk a VALMAR. Bár remélem azért ezt tudjátok. -kacsintott egyet mosolyogva, mire újabb visítás tört ki. Élőben még sokkal- sokkal imádnivalóbb volt, mint a videókban vagy a képeken. Ahogy először meghallottam a hangját libabőr futott végig az egész testemen. Eddigre -fogalmam sincs hogy, de- kb második sor környékére kerültünk. És akkor ott történt valami, amit azóta sem tudok felfogni, vagy megérteni... Milán éppen nagyban magyarázott valamit, aztán megakadt... Megakadt amikor rám nézett... Volt valami a szemeiben, amit még soha nem láttam ezelőtt...Velem szinte forgott a világ... Milán meg csak szerencsétlenül dadogott a színpadon miattam... Azt hittem csak túlgondolom, de Maricsnak is feltűnt a helyzet... Először pajkos mosollyal az arcán végigmért engem, aztán Milánra nézett...
-Most rosszul érzékelem, vagy tényleg mindketten téged bámulnak? -suttogta oda nekem Enci, én pedig csak hevesen dobogó szívvel kifakadtam.
-Miért pont engem néznének? Ez hülyeség!- néztem rá kicsit ijedten, mire a szavamba vágott...
-Pedig frankón téged bámulnak, Csajsziii! -kezdte el rángatni a kezem. Én sokkos állapotban meredtem rá.
-Sztem Milán nagyon kinézett magának valakit, úgyhogy folytatom én... -mondta hirtelen Peti Milánra pillantva, akinek az arca tök vörös lett, és röhögve belebokszolt Marics karjába. -Milókám... Nyugodtan kérdezd meg, mi a neve, szerintem nem harap... Bár....-mosolygott perverzül tovább Peti, majd rám pillantott.
-Most komolyan rólam beszélnek...? -fordultam Enci felé hitetlenkedve.
-Úgy néz ki! -szorította meg a kezem, és láttam az arcán, hogy mindjárt visít örömében... De nekem valahogy nagyon nem tetszett a dolog. Olyan volt mintha csak egy tárgy lennék a szemükben. Egy újabb trófea, egy újabb hódítás, akit aztán egy éjszaka után félre is dobnak. Gyorsan végignéztem magamon... Fekete-fehér kockás szoknya, fehér spagettipántos top, fekete Converse, nyaklánc és a fémkarkötőim... Sötétbarna hajam hullámokban omlott a vállamra. Semmi extra, max a sötét rúzsom lehetett kicsit feltűnőbb.
-Jajj... Marics, hagyjál már! -rázta meg a fejét Miló zavartan. Aztán elindult a Suzival Balatonon aláfestése. Marics hangja betöltötte az egész teret... Varázslatos volt. Aztán jött Milán... Csodásan belekezdett a rapjébe. Azt a sort, hogy: "Fokhagymát légyszi ne, Csajoznék ízibe" különösen megnyomta és jelentőségteljesen rám pillantott. Megforgattam szemem. Nem tetszett az ahogy nézett rám. Szerintem látta, hogy nem tetszik nekem dolog és... Rendesen meglepődött. Sőt... Egyet rontott is...
Úgy tűnik ezzel még jobban felhívtam magamra a figyelmüket, mert odasúgott valamit Petinek, aztán mindketten engem vizslattak. Az egész koncert nagyon furcsa volt és el sem hittem, hogy ez az egész egyáltalán megtörténhet. Encivel már nagy nehezen kiverekedtük magunkat a tömegből, amikor egy ijesztően ismerős hangot hallottunk a hátunk mögül.
-Hé, Csajok! -megpördültünk a tengelyünk körül, és mindketten kb. sokkot kaptunk. Marics Peti mosolygott ránk. Szemtől szembe...

ೋ❀❀ೋ═══ ❀ ═══ೋ❀❀ೋ
𝑆𝑧𝑖𝑎𝑠𝑧𝑡𝑜𝑘!
Azért kezdtem ezt a sztorit, mert nagyon- nagyon szeretem mindkét srácot a ValMarból. Arra törekszem, hogy minden jól átjöjjön velük kapcsolatban.
Remélem tetszett nektek az első rész :)
Igyekszem minél hamarabb hozni a kövit. Addig is. Nyugodtan kommenteljetek. ;)