Fiatal és őrült (ValMar ff) ✔️

Amikor 𝑙𝑒𝑏𝑖𝑙𝑖𝑛𝑐𝑠𝑒𝑙𝑡𝑒́𝑙...

(Írói megjegyzés: itt jön az első szemszög váltásunk, remélem érthető lesz)

*𝑃𝑒𝑡𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑚𝑠𝑧𝑜̈𝑔𝑒*

Kurva későn értünk haza a Balatonról. Holtfáradtan nyitottam be a Miloval közös lakásunkba. Az ideg már eleve szétvetett, mivel kb 3 órát araszoltunk az autópályán. És ki más vezetett volna, mint én...
-Cső, tesó! -kiabáltam be már az ajtóból, jó szokásomhoz híven. Nem jött válasz. Gyorsan lerúgtam a cipőmet és Milo szobájához indultam. -Hé! Itt vagy tes'? -nyitottam be. Milo ott ült az ágyán üveges szemekkel. Egy szót sem szólt hozzám.
-Te most szórakozol velem?! Kurvára megijedtem. -ültem le mellé és idegesen meredtem a búval baszott arcába.
-Most hagyjál Marics! -mondta halkan, de továbbra sem tisztelt meg ékes figyelmével. Egy pillantásra sem méltatott.
-Azóta nem is beszéltünk, hogy elvihazottál a nyaralóból. Mi van veled, Milán? Ne ignorálj már! Azt se tudom, miért mentél el. És most meg itt ülsz, mint valami elcseszett robot. -ráztam a fejemet hitetlenkedve. Igazából tudtam, miért jött haza. De akartam az ő szemszögéből hallani a dolgokat. Viszont kezdett egyre jobban felcseszni a helyzet. Nehezen bírtam, ahogy ez a két szerencsétlen szenved egymáson.
-Semmi, Maricsom... Hagyjuk... -szívta be hosszan a levegőt.
-Hé! Tesó! Mondd már! Esztiről van szó, ugye? -vágtam bele hirtelen. Az Eszti névre egyből rám kapta a tekintetét. Dühös volt, csalódott... De ami a legegyértelműbben látszott rajta, hogy szerelmes. -Te kurvára beleestél... -mosolyodtam el hangosan is kimondva a tényt. Összerezzent egy pillanatra. Szerintem sokkolta, hogy az én számból hallja...
-Dehogy... Én... Én nem... -rázta meg a fejét. 𝐾𝑜𝑚𝑜𝑙𝑦𝑎𝑛 𝑒𝑙ℎ𝑖𝑡𝑡𝑒, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑏𝑒𝑣𝑒𝑠𝑧𝑒𝑚? 𝐾𝑖𝑠 𝑛𝑎𝑖𝑣...
-Szarul hazudsz... -nevettem el magam és várakozva néztem rá. 𝑆𝑧𝑒𝑑𝑗𝑒 𝑚𝑎́𝑟 𝑜̈𝑠𝑠𝑧𝑒 𝑚𝑎𝑔𝑎́𝑡 𝑎 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑛𝑐𝑠𝑒́𝑡𝑙𝑒𝑛𝑗𝑒!
-Várj! Miért mosolyogsz? Ha szerelmes lennék Esztibe, nem inkább kinyírnod kéne? -vonta össze a szemöldökét értetlenül. 𝐻𝑎́𝑡... 𝑀𝑜𝑠𝑡 𝑒𝑟𝑟𝑒 𝑚𝑒𝑔 𝑚𝑖𝑡 𝑘𝑒́𝑛𝑒 𝑚𝑜𝑛𝑑𝑎𝑛𝑜𝑚? 𝑁𝑒𝑚 𝑘𝑒𝑙𝑙𝑒𝑛𝑒 𝑙𝑒𝑙𝑒𝑝𝑙𝑒𝑧𝑛𝑒𝑚 𝐸𝑠𝑧𝑡𝑖𝑡.
-Esztivel szakítottunk. -vallottam be végül a fél igazságot. Milo úgy nézett rám, mintha legalább most vallottam volna be, hogy amúgy Lillának hívnak és csaj vagyok... Mindegy...
-Mi...?! De... De... Miért? -kérdezte sokkos állapotban. De persze a hülyéje nagyon rosszul tudta leplezni, hogy milyen boldog.
-Mert egyikünk sem szerelmes. -vontam meg a vállam. -Mármint... Egymásba... Ő beléd igen... -hadartam el gyorsan, aztán leesett, hogy kurvára elszóltam magam. - Ó... Basszameg! Erről nem tudsz. -szisszentem fel fájdalmasan. 𝐸𝑑𝑑𝑖𝑔 𝑠𝑒𝑚 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑜𝑡𝑡𝑎𝑚 𝑚𝑎𝑔𝑎𝑚 𝑠𝑧𝑎́𝑧𝑎𝑠𝑛𝑎𝑘... 𝐷𝑒 𝑒𝑧𝑢𝑡𝑎́𝑛... 𝑇𝑦ℎ𝑢𝑢𝑢.... 𝐼𝑛𝑘𝑎́𝑏𝑏 𝑛𝑒𝑚 𝑘𝑜𝑚𝑚𝑒𝑛𝑡𝑎́𝑙𝑛𝑎́𝑚. Láttam Milon, hogy egyik sokkból kijőve most az újabbat próbálja feldolgozni. Ijesztően sokáig nem is pislogott. Az ajkát harapdálta és összevont szemöldökkel meredt maga elé.
-Élsz még?! -csaptam egyet a hátára röhögve. Azonnal összerezzent.
-Baszdmeg, te állat! -nézett rám a fejét ingatva. Láttam, hogy majdnem mosolyog. Túl jól ismerem.
-Szóval? Mit akarsz most csinálni??? -mereszgettem rá szemem, hogy végre leesen neki, hogy lépnie kéne valamit Eszti felé.
-Nem tom... Semmit, tesó... Ez menthetetlen... -rázta a fejét.
-Már hogy lenne az? Süket vagy? Nem hallottad, amit az előbb mondtam?! -fogtam meg a vállát bos𝑠zúsan. 𝐻𝑢𝑢𝑢... 𝐷𝑒 𝑛𝑒ℎ𝑒́𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑡...
-Visszautasított, Marics. Ennél nem lehetett volna egyértelműbb. Téged szeret, baszdmeg. -szorult ökölbe a keze és egy hatalmasat vert az előttünk lévő asztalra. Szinte éreztem magamon is a dühét... A csalódottságát. -Meg akarok halni. -suttogta élettelen hangon. Ahogy ezt kimondta elveszetettem a türelmem. Még a gondolat is sértett.
-Vond vissza, tesó! Mégegy ilyet mondasz, megverlek! Szedd össze magad! Itt vagyok, oké? Ez még nem a világ vége... Tudod... "𝐸𝑔𝑦 𝑓𝑎𝑏𝑎𝑡𝑘𝑎́𝑡 𝑠𝑒𝑚 𝑒́𝑟 𝑎𝑧 𝑎 𝑐𝑠𝑎𝑗𝑠𝑧𝑖... " Pont téged idézlek... - halványan elmosolyodott. -Ajj már, tesi! Gyere ide, baszdmeg! -lazán átkaroltam a vállát egy ölelésre.
-Írtam róla egy dalt. -szólalt meg hirtelen. Elkerekedett a szemem, és eltoltam magamtól.
-És nem mondtad eddig?! -kezdtem ingatni a fejem bosszúsan. 𝐻𝑎 𝑒𝑧𝑡 𝑒𝑙𝑜̋𝑏𝑏 𝑚𝑜𝑛𝑑𝑗𝑎, 𝑚𝑎́𝑟 𝑟𝑒́𝑔 𝑐𝑠𝑒𝑙𝑒𝑘𝑒𝑑𝑡𝑢̈𝑛𝑘 𝑣𝑜𝑙𝑛𝑎. 𝐻𝑎𝑗𝑗𝑗, 𝑑𝑒 𝑠𝑜𝑘 𝑏𝑎𝑗 𝑣𝑎𝑛 𝑒𝑧𝑧𝑒𝑙 𝑎 𝑐𝑠𝑎́𝑣𝑜́𝑣𝑎𝑙. 𝐻𝑎 𝑖́𝑔𝑦 ℎ𝑎𝑙𝑎𝑑𝑢𝑛𝑘, 𝑠𝑜ℎ𝑎 𝑛𝑒𝑚 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑖 𝑚𝑒𝑔 𝑒𝑧𝑡 𝑎 𝑠𝑒ñ𝑜𝑟𝑖𝑡𝑎𝑡...
-Hajjj, nem tom miért nem mondtam, Maricsom... De ki akarom adni... Max. két héten belül... -fújta ki hosszan a levegőt.
-Hát, ez baszott jó ötlet. Megmutatod? -vontam össze a szemöldököm. Lassan bólintott.